időjárás -3°C Natália 2023. december 9.
logo

Ostobák akcióban

Gajdics Ottó
2020.12.04. 05:58
Ostobák akcióban

Nem tudom, mennyit gondolkodik egy átlag magyar újságolvasó az európai életforma megtestesüléséről, de abban biztos vagyok, hogy az e tárgyban szorgoskodó uniós biztos, Margaritísz Szkínász velős meghatározása csak keveseknek pattanna elő az agyából. Szerinte ugyanis nem más tesz bennünket európaivá, mint a befogadás.

Vagyis nem európai az, aki nem lelkendezik ujjongva a kontinensünket elözönlő azon embertömeg láttán, amelynek jelentős részéről azt sem tudjuk, kicsoda, honnan jött, hány éves és mit akar. Utóbbiról persze vannak sejtéseink, pár éve néhányan bele is mondták a bekapcsolva felejtett kamerákba, hogy a pénzünket akarják. Mára azonban szerénynek tűnik ez a leegyszerűsített megfogalmazása a migránsálomnak.

Az igazi európai ugyanis, akinek a befogadás a létformája, a lehető legkorábban önálló otthont is biztosít minden ismeretlennek. S ha már van lakása, ebből kifolyólag lakcíme, akkor egyértelmű, hogy választójogot is kapnia kell, különben még másodrendűnek érezné magát. Ezt tanítja nekünk Ylva Johansson uniós belügyekért felelős biztos. Jegyezzük meg e két nevet: Szkínász és Johansson. A jövő hírnökei ők, az új európaiság letéteményesei. Milyen kár, hogy mire az általuk készített migrációs akcióterv a megvalósulás végső szakaszába ér, ők már nem lesznek. Mert Európa sem lesz, legfeljebb földrajzi névként szerepel majd leírásokban egy nagyobb darab szárazföldre értve.

Higgyék el, megfogadtam a tanácsukat, nem drámázom túl a migráció ügyét. Inkább az ejt kétségbe, amikor a sötét tudatlanság a hagymázas ideológiák által vezérelve hiperaktivitással párosul. A két biztos abból a szépen csengő alapelvből kiindulva próbál érzékenyíteni bennünket, hogy mindenkinek joga van minden eszközhöz, aminek segítségével kibontakoztathatja képességeit. Ezért az ajándék lakás, az ajándék jogok, amelyekhez csak hébe-hóba tartoznak kötelességek. A nem létező integráció elősegítése szerintük nem kiadás, hanem befektetés.

Ez már alig burkolt megfogalmazása annak az ócska populista balliberális politikának, amelyik potenciális munkaerőt mond a bevándorló láttán, de leendő balliberális szavazót gondol. Szeretném halkan megkérdezni, a mi gyermekeinknek van-e joguk minden eszközhöz, amivel kibontakoztathatják képességeiket? Mert ha igen, akkor bejelentkeznénk lakásra, valamelyik menő európai egyetemre, s ha megfizethetetlennek tűnnének az ottani szállás és az egyéb költségek, akkor ezeket is kérnénk a számlánkra átutalni. Igaz, a mi őseink kicsivel korábban születtek erre a földre, de önök mondják mindig, hogy Jézus is migráns volt, tehát azt gondoljuk, beférünk az akcióterv keretei közé. Csak annyit kérünk, fogadjanak be hát bennünket is.

Komolyra fordítva a szót, követeljük, hogy bízzák a migráció kérdését az Európai Bizottságban hozzáértőkre. Olyanokra, akik szerint az első lépés a további beözönlés megállítása. Ezután minden energiát fordítsanak arra, hogy meghatározzák, miként lehet világosan megkülönböztetni a menekültet és a gazdasági bevándorlót, a bűnözőt és a terroristát. Kössék ki, hogy aki az unió határainak megsértésével kezdi, az elesik minden további mérlegeléstől. A befogadás lebonyolítását pedig a közösen kidolgozott alapelvek szerint bízzák rá a tagállamokra. Közben jogi és egyéb eszközökkel tegyék lehetővé a már itt lévők közül a beilleszkedni nyilvánvalóan nem akarók gyors és hatékony kitoloncolását. Mindezt azért, hogy a befogadottak valóban szerves részeivé tudjanak válni Európa társadalmainak, és fontos szerepet tudjanak játszani az összetartó és virágzó közösségek megteremtésében.

Ez akcióterv lenne. Minden más csak hablatyolás!

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.