Ha Karácsony Gergely több időt töltött volna el gyermekkorában falun, talán nem képzelné tévesen, hogy a vidéki embereket könnyen át lehet verni. A főpolgármester ugyanis súgógépről olvasta fel beszédét Miskolcon az előválasztásnak nevezett baloldali kész átverés show-n. Még szerencséje is a baloldali miniszterelnök-jelöltségért harcba szálló Párbeszéd-társelnöknek, hogy nem voltak túl sokan kíváncsiak rá, mert így kevesebben lehettek szem- és fültanúi a gyatra produkciónak – és hogy még ezt is súgógép segítségével tette. A mikropárt társvezére az erre vonatkozó kritikai észrevételeket persze úgy kommentálta: nem mintha ördögtől való lenne, ha egy politikus olvassa a beszédeit. Szerinte az való az ördögtől, ha nem mond igazat. Ezen a ponton a miskolciak mindjárt választ is kaphattak arra, hogy miért egyszázalékos az általa társvezérelt párt. Magyarán: miért sikertelen pártelnökként ez a magát politikusnak tartó, minden állítólagos végzettsége tekintetében súlyos hitelességi, igazmondási deficittel rendelkező személy. Nem érzi, miért a közönséget lebecsülő, sunyi eljárás, ha valaki úgy tesz, mintha szabadon szónokolna, miközben szemével rátapad egy kivetített, mások által megírt szövegre a súgógépen.
Ez a nagy probléma azzal is – amit szintén nem érzékel a globálbalos géniusz –, hogy átvette Orbán Viktor azon mondását, hogy „nem hagyunk senkit sem az út szélén”. Plagizálni ugyanis nem illendő kultúrkörökben, és ezt még olyasvalakinek is tudnia kellene, aki keveri a Nemzeti Galériát a Nemzeti Múzeummal, és nem bírja a múzeumokat. Vagy ha valaki átvesz egy szöveget egy politikustársától, akkor megjelöli a forrást is, ahogy azt az általuk csak üres szófordulatként emlegetett európaiság megköveteli. Honnan veszi, hogy Miskolcon nem tudják, kitől származik az idézet? Saját rossz memóriáját ne keverje az átlagemberek jó emlékezőtehetségével. De ha már elcsaklizta a híres fordulatot, nem lett volna célszerűbb, ha kicsit részletezi, mire gondolt? Akik ismerik a baloldal hajlamát a választási ígéretek ellenkezőjére fordítására, azok könnyen azt hallhatták ki belőle, hogy Karácsony senkit sem hagyna az út szélén – hanem belelökné az árokba.