Jobbik, a féregnyúlvány

A Jobbik alapállása a gyűlölet. Korábban a zsidókat, a cigányokat, a homoszexuálisokat gyűlölték, na meg persze Gyurcsányt, most meg éppen Orbán Viktort.

Néző László
2021. 04. 17. 6:57
JAKAB Pter
Jakab Péter és a Jobbik politikája csak a baloldali szavazók körében talált szimpátiára MTI/Kovács Attila Fotó: MTI/Kovács Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azzal a Gyurcsánnyal, akinek a pártját Jakab pár éve még az MSZP féregnyúlványának nevezte, akitől a vagyonát is elvette volna, akiről még alig egy éve is azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy közös listán szerepeljen vele. Hát, egymásra találtak, Istenem, van ilyen. Ha az ember a sivatagban kényszerházasságot köt egy tevével, előbb-utóbb már nem tevének látja azt, hanem Sába királynőjének. A szükség nagy úr. Jakab és Gyurcsány most egymás szemében látják a szebb jövőt, na nem egészen olyat, amit a Jobbik korábban akart, amiről a párt ma is érvényes alapító nyilatkozata szólt.

De a Jobbik már szebb múltat is akar. Jakab, aki vigyázó szemét a párizsira veti, némileg félreértve Batsányit, talán reméli, hogy egyszer majd az ő fejére kerül a korona, de a baloldalon, Gyurcsánnyal a háta mögött neki csak csörgősipka juthat. S ha a DK egykor az MSZP féregnyúlványa volt, akkor most mi a Jobbik? Mi Jakab Péter? Kinek a féregnyúlványa?

Azt mondta egykor egy jobbikos politikus: „S képviselőik, mint Károlyi, Rákosi, Kádár, Gyurcsány, Bajnai egytől egyig azt bizonyították és bizonyítják a mai napig tetteikkel, szavaikkal, hogy a baloldalnak egyszerűen nem szabad többé bizalmat adni.” Ha e nevekhez hozzáadjuk a baloldali Jobbik elnökét, nincs is mit hozzátenni ehhez a mondathoz.

(Borítókép forrása: MTI/Kovács Attila)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.