Messziről minden roppant egyszerűnek tűnik. Az ember rábök egy pontra a térképen, ahol épp konfliktus van, és megállapítja, hogy kinek van igaza. Pedig minden egyes szót vérrel áztattak azon a földön, minden érintett életét adja az igazáért, ebben az esetben pedig tényleg óvatosan érdemes kezelni a problémát, hiszen cseppet se illendő kinevetni egész nemzetek küzdelmét.
Ma Rozsava az Amazonas, amely lángol. Az az északkelet-szíriai terület, amelyről annyit tudunk, hogy a kurdok küzdenek önrendelkezésükért, miután legyőzték az Iszlám Államot. Ebben a mondatban annyi a csúsztatás, amennyi a világpolitikában általában, azaz szinte teljes egészében hamis. Ma sem tudjuk, mi volt az Iszlám Állam, kik csinálták a remekbe szabott filmetűdöket szorgalmas utómunkával, számítógépes trükkökkel, hangeffektekkel, profi stúdióban. Nem tudjuk, kinek állt érdekében a szörnyszervezet felemelése és bukása.
A kurdok régóta ott vannak Szíriában, s mivel semmiféle nemzetközi támogatást nem élvez elméletük az önálló hazára, küzdenek, ahogy apáik és nagyapáik is tették. Rozsava etnikai összetétele nem mondható homogénnek, igaz, ez változott az Iszlám Állam elleni hadjárat során, mivel a kurd csapatok kiűzték onnan az arabokat, így is elősegítve a későbbi államalapítást.
Törökország pedig, amely a NATO oszlopos tagja, így Európa legtöbb országának katonai szövetségese, jelezte, hogy ezt így nem fogja hagyni, nem akarja, hogy az annyi fájdalmat és halált okozó Kurdisztáni Munkáspárt létrehozhassa a szomszédjában a saját államát.
Csakhogy Törökország imázsa sokkal rosszabb, mint a kurdoké. A kurdok női harcosairól készített képek őrületesen népszerűek, hiszen azért készülnek, hogy befolyásolják a közvéleményt. Fiatal, gyönyörű lány katonai gyakorlóban, kibontott hajjal, vállán az obligát vörös csillaggal. Mert hiába, a Népvédelmi Erők egy vaskosan kommunista ideológiát követő gerillacsoport, ahol a lenini eszméknek megfelelően aki nem dolgozik, nem is eszik, nemtől függetlenül mindenki fegyvert fog. A mostani európai gondolkodásmód pedig ezt hatalmas előrelépésnek tekinti, a nők felszabadításának, erős nőket lát a harcosokban.
Csak sajnos semmit se tud a kulturális kontextusról, a helyi viszonyokról, a konfliktus résztvevőiről. A palesztin ellenállók közül mindig a kommunisták voltak a legkeményebbek, s bizony hatalmas a szakadék egy ilyen gerilla és Kádár János között. A csillagot hajlítgatják a saját érdekeiknek megfelelően, s nevezik magukat annak, aminek érzik.
A határ túloldalán egy regionális nagyhatalom igyekszik érvényesülni és igazolni a világnak, hogy az ő lakosságának is vörös a vére, amikor az kifolyik, ő is szeretné, ha Ankarában, Isztambulban, Izmirben vagy Diyarbakirban nem kellene hatszor átellenőrizni a parkolóba beálló autókat, s nem kellene aggódni a buszokon. Emberi jogok védelméről beszél Nyugat-Európa, amely nem érvényesül Törökországban Recep Tayyip Erdogan elnök miatt, s nyilván teljesen más lenne a helyzet, ha nem ő lenne az elnök, hanem mondjuk a Köztársasági Néppárt irányítana.
Pedig a magyar ellenzék által is körberajongott új isztambuli főpolgármester pártja egy emberöltőn át irányította Törökországot, 2004 óta van csak ellenzékben, és engesztelhetetlen harcot vívott a Kurdisztáni Munkáspárt embereivel. A török futballválogatott tagjai katonai tisztelgéssel ünnepelték góljaikat, megemlékezve azokról, akik épp Szíriában harcolnak a hazáért.
Az UEFA persze azonnal vizsgálatot kezdett, hiszen kifelé a politikával a stadionokból. Főleg akkor, ha nem szivárványszínű cipőfűzővel emlékezünk meg a melegjogokról vagy meg akarjuk védeni a lángoló Amazonast.
