Ha valakinek eddig nem volt teljesen világos, hogy Karácsony Gergely totálisan alkalmatlan a főpolgármesterségre, annak ez egyre nyilvánvalóbbá válhat most, a koronavírus-járvány idején. A krízishelyzet alatt kibújt a szög a zsákból, az ellenzéki városvezetőről egyre jobban látszik, hogy döntésképtelen, csak kapkod és csapkod, mint hal a szatyorban, és összevissza beszél.
Úgy tűnik, emiatt gyűlik már a kritikus tömeg Karácsony egykori hívei között is, egyre többen vannak, akik azon morfondíroznak, hogy a következő választáson nem ártana a szavazófülkékben egy alapos újratervezés. Például azok, akik a napokban a létfontosságú hivatásuk ellenére éppen kezdték feladni a munkába járás gondolatát is, mert a főpolgármester utasítására hét végi menetrendet vezettek be a budapesti közösségi közlekedés járatain. A járatok ritkítása ugyanis azt eredményezte, hogy tömegek szorongtak a fővárosi megállókban, nagymértékben fokozva ezzel a fertőzésveszélyt. A tiltakozások hatására Karácsony végül kénytelen volt visszavonni ezt a döntést.
De hogy megértsük ezt a káoszt a főpolgármester fejében, át kell állítanunk a gondolkodásunkat egy percre neoliberálisra. Karácsony nyilván végiggondolta, hogy ha a kijárási korlátozások miatt kevesebb ember lesz az utcákon, akkor kevesebb lesz a közlekedési vállalat bevétele is. Amit tehát meg akart fékezni, az nem a járvány, hanem a pénzveszteség. A döntésképtelenségen és pénzéhességen kívül nincs más magyarázat arra sem, hogy miért nem szüntetik meg a fővárosban a parkolási díjakat a járvány idején.
Ennek fényében pedig különösen felháborító, hogy Karácsony egy interjúban arra hivatkozott, olyanoknak kellett volna átadnia a döntést bizonyos kérdésekben, akik semmit sem tudnak a fővárosról, például a közösségi közlekedésről. A főpolgármester a cikkben arról panaszkodik, hogy egy törvénymódosítási javaslat szerint a polgármestereknek a védelmi bizottság hozzájárulását kellett volna kérnie a legfontosabb járványügyi döntésekben, és emiatt szerinte késlekedni fog majd a védekezés.
Egy általa szellemesnek vélt fordulattal kijelenti: a pénzt „nem tisztekre, hanem tesztekre” kellene költeni. Miközben elismeri, hogy a rendkívüli helyzetben a kormánynak rendkívüli jogosultságokat kell adni, kétségbe vonja, hogy egy, a kormány által kijelölt szakemberekből álló bizottság beleszóljon bármibe is, amiről ő dönteni akar. Pedig a közösségi közlekedésről szóló döntéséről bizonyára nekik is meg lett volna a véleményük. És talán jobb is lenne, ha önállóan a következőkben nem csinálna senki ekkora baromságokat.
Karácsony az interjúban más kérdéseknél is önmagával vitatkozik. Miután közli, hogy a főpolgármester a vészhelyzetben rendkívüli felhatalmazással bír, kijelenti azt is, hogy csak olyan döntést ír alá, amelyhez megkapja a közgyűléstől a többségi támogatást. De vajon ezeket a döntéseket nem késlelteti majd a többségi támogatáshoz szükséges egyeztetés?
Karácsony tehát hol azt fájlalja, hogy egyeztetni kell, hol azt mondja, hogy ő márpedig egyeztetni fog, hol pedig azt hiányolja, hogy nincs egyeztetés. A kormány, Karácsonyékkal ellentétben, szerencsére nem vesztette el a józan eszét. Bejelentették: mivel a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikától mentes összefogásra van szükség, eltekintenek a módosító javaslattól.
Ezek után kíváncsian várjuk Karácsony gesztusát is. Például, hogy egyeztetni fog-e a kormánnyal arról az egymillió euróról, ami a napokban hullott az ölébe a legnagyobb háttértámogatója, Soros György zsebéből. Hogy maszkokra és tesztekre költik-e majd ezt a pénzt vagy olyan „szakemberekre”, mint ő. Teszetosza tisztekre.
