Ungváry egyenruhái

Ungváry Krisztián náci egyenruhákat árul az internet erre szakosodott oldalain.

2020. 07. 09. 6:00
Bayer Zsolt Fotó: Katona_Vanda
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha az „antifák” és BLM aktivisták (korunk Leninfiújai és NKVD – ÁVO keretlegényei) agyonlőnek egy nyolcéves kislányt, aki ráadásul fekete, akkor az szintén kimarad ebből a nyilvánosságból. Az ilyesmi egyszerűen nem történik meg. Hiszen nem illik bele a megrajzolni kívánt képbe. A megrajzolni kívánt kép pedig most éppen az, hogy az Egyesült Államokat valamint a nyugati nagyvárosokat lángba borító, feldúló, lincselő, fosztogató söpredék nem más, mint egy szelíd, békés, elnyomott és a jogaiért kiálló nagyszerű sokaság. A „múltat végképp eltörlő” bolsevik düh és éjfekete sötétség pedig valamiféle jogos kultúrharc.

Nem, nem az. Mindez pontosan az, aminek látszik. Csak akik kiengedték a szellemet a palackból, és akik ezt az egészet finanszírozzák, egyszerűen bármit el- és lehazudnak a valóság színpadáról, s ehhez a mutatványhoz rendelkezésükre áll a szükséges nyilvánosság. A normális világ pedig még mindig szűköl és retteg ezektől a gátlástalan gazemberektől. Pontosan ezen kell változtatni. Ezektől nincs miért félni, és az általuk uralt nyilvánosságtól végképp nem. Ki kell őket röhögni. Mint a kisebbik Ungváryt, aki biztosan felveszi titokban a náci egyenruháit, mielőtt eladja őket, és akkor, öt percig, valakinek képzeli magát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.