Hatalmas tömeg és békésen beszélgető rendőrök – így jellemezhető röviden Párizs híres sugárútjának, a Champs Élysée-nek környéke 2002. július 14-én, a Bastille lerombolásának napján. A hivatalos meghívó felmutatásával akadály nélkül juthatott át bárki a rendőrkordonon, sem ellenőrzés nem volt, sem feszült figyelem. A tribünök előtt két egyenruhás posztolt, csak hogy útba tudják igazítani a sodródó tömeget. Nyugalom volt, még akkor is, amikor eldördült a lövés, amit egyébként senki sem hallott, s a helyszínen tartózkodók is csak órák múlva szereztek tudomást a tragédiával fenyegető merényletkísérletről. A sajtó is lassan reagált. A hírrádió órákkal az eset után rendkívül szűkszavúan közölte a tényeket, nem kérdezte meg a szakértőket, az utca emberét vagy a rendőrség illetékeseit.
A másnapi francia újságok látán pedig olyan érzés alakulhat ki az olvasóban, mintha az esemény mindennap megtörténne. A Liberation ugyan címlapon említi a merényletkísérletet, ám a Le Figaro számára inkább az adócsökkentés és a gazdasági reformtervek számítottak újdonságnak, nem az elnök életére törő fiatal. A Le Monde ugyan bővebben foglalkozott az eseménnyel, de egy francia újság sem tartotta az eseményt olyan fontosnak, hogy vezércikkben emlékezzen meg az „amatőr Sakálról”. Akiről egyébként Frederick Forsythe, A Sakál napja című könyv szerzője úgy vélekedett, semmiképp nem hasonlítható a Sakálhoz. „A francia merénylő tulajdonképpen helyesen döntött akkor, amikor időpontnak ünnepnapot választott, a karabély használata nyilvános helyen viszont a lehető legrosszabb megoldás volt” – kommentálta Forsyth a merényletet, hangoztatva, hogy egy ilyen fegyver másodpercek alatt észrevehető. A szakértő író szerint az amatőr támadó „komplett idióta” volt.
A legkínosabb ez lehet a rendőrség számára. A fondorlatosnak egyáltalán nem nevezhető merényletterv ellenére Brunerie egy lépésre volt célja elérésétől. Az összes kalandfilmben gitártokot használ a merénylő gonosz céljai megvalósításához, s ezzel az ósdi trükkel mégis könnyen az elnök közelébe juthatott a garázdaságért már egyszer elítélt neonáci, Maxime Brunerie. Mikor a fiatalember elővette az egyébként engedélyhez kötött fegyverét (vajon hogyan juthatott hozzá egy, a rendőrség előtt ismert garázda a karabélyhoz?), akkor sem ugrott oda a biztonsági szolgálat alkalmazottja, hanem egy ott álló civil segítségével sikerült meghiúsítani a tervet. Nicolas Sarkozy, a keménységéről is híres magyar származású belügyminiszter mindenesetre azonnal jelentést kért a rendőri figyelem lankadása miatt. A jelentések szerint egyébként Brunerie az elmúlt héten vásárolta a karabélyt, és öt lövedék volt beletöltve.
A francia évkönyvek bőven szolgálnak olyan esetekkel, amikor az elnök veszélybe került. Charles de Gaulle ellen háromszor kíséreltek meg merényletet. Egyszer autója mellett robbant bomba, máskor magányos fegyveres próbált a tábornok közelébe férkőzni. Mindhárom esetet túlélte, s mindannyiszor Algéria volt az ok, amelyért ölni készült a merénylő. A korai időkben, a II. világháború előtt két elnökkel, 1932-ben Paul Doumer-vel és 1894-ben Sadi Carnot-val is merénylő végzett, míg 1919-ben Clemenceau, 1905-ben Émile Lourbet, 1922-ben pedig Alexandre Millerand is túlélt egy-egy támadást, utóbbi éppen a július 14-i díszszemlén.
origo.hu
Orbán Viktor: Ha péntek, akkor rádió – képek
