Különválnak a furcsa pár útjai?

Mítosz övezi Szaúd-Arábiában azt a tizenkilenc embert, akik eltérítették tavaly szeptember 11-én az amerikai repülőgépeket, s egyúttal először hozták el a háborút az Egyesült Államok területére. Akik nyugaton terroristák, Mekka és Medina árnyékában hősökké válnak. Paradox módon épp ez az az ország, ahol Amerika mindig számíthatott a királyi ház jóindulatára.

Szakértők úgy tartják, Szaúd-Arábia lehet a közel-keleti térség, egyben az Irakhoz vezető út kulcsa is. Az olajban gazdag sivatagi királyságban a fekete aranyat amerikaiak termelik ki (egy szaúdi állami cég neve alatt), innen származik a tengerentúli ország gazdaságához szükséges kőolaj jelentős hányada. A koncesszió fenntartásának kérdésében azonban Szaúd-Arábia mondja ki az utolsó szót, így Amerika kénytelen-kelletlen elfogadja a messze nem demokratikus berendezkedésű ország kívánalmait. A tavalyi terrortámadásokig csak suttogva szabadott Rijádot bírálni, az utóbbi hetekben viszont már több alkalommal bebizonyosodott, veszélyesen elhidegülhet egymástól az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia. Ezt ugyan Amerikában tagadják, s Bush elnök meghívta texasi birtokára Bandar bin Szaúd herceget, Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetét, bizonyítandó örök barátságukat. A szeptemberi tüske azonban egyre jobban böködi az amerikai lelkeket.
Bizonyos szakértők egyenesen ellenségnek tartják a sivatagi királyságot, amely olajkincsén megvásárolta a biztonságot és a békét zsarnokainak, az al-Szaúd-dinasztiának. Szerintük Rijád csak arra vár, hogy kipenderíthesse az amerikai katonákat és munkásokat a „két szent hely földjéről”, s csatlakozhasson hittársaihoz egy Nyugat-ellenes háborúban. Való igaz, Oszama bin Laden szaúdi származású, bár állampolgárságát évekkel ezelőtt elveszítette. A tizenkilenc géprablóból tizenöten szintén szaúdiak, s ez már több mint elgondolkodtató a Potomac partján. Ráadásul Rijád nem engedi használni a területén található repülőtereket az Irak elleni esetleges támadás kivitelezéséhez.
Amerikának pedig nincs sok választási lehetősége. Szüksége van légibázisokra a támadásokhoz, az utánpótláshoz és a a repülőgépekhez. Az évek során az Egyesült Államok a Közel-Keleten több országban is épített bázisokat a térséget stabilizáló céllal, ám amikor szükség lenne rá, az egykori szövetségeseik egyre-másra visszamondják részvételüket. De a legfájóbb mégis a szaúdi központ, a Prince Sultan légibázis elvesztése Washington számára. Azt jelzi, a tavaly szeptemberi események után nem tudják a hozzáértők visszaterelni a diplomáciai kapcsolatokat a jól megszokott medrükbe. Világszerte nyílt titoknak számít, hogy a szaúdi kormány csendesen ugyan, de támogatja a „nemzetközi terrorizmust”, bármit is értenek ezalatt Amerikában. Szaúdi pénzek segítenek a palesztin Hamász felfegyverzésében, az Iszlám Dzsihád öngyilkos merénylőinek támogatásában. Ezeket a szervezeteket Washingtonban már felvették a terrorszervezetek listájára, mint ahogy a Hezbollahot támogató Irán és a semmilyen szervezettel kapcsolatot nem tartó Irak is a „gonosz tengelyéhez” tartozik. Szaúd-Arábia azonban nem.
A helyzet megoldása valószínűleg Izraelben és a megszállt területeken rejlik, s azt nem lehet megoldani a „terrorizmusellenes háború” örvén, katonák és bombák bevetésével. Politikai szempontból egyre ingatagabb ugyanis Fahd király és Abdullah koronaherceg – gyakorlatilag régens – hozzáállása. Míg tíz évvel ezelőtt minden szaúdi a szerencse fiának mondhatta magát a pálmafás-szablyás útlevél miatt, mostanra megsokasodtak a gondok a sivatagi királyságban. Az olajkereskedelem már nem tudja fenntartani az ország mesés gazdagságát. A nadrágszíjat összehúzni kényszerülő lakosság pedig – felébredve a kánaáni idillből – egyre inkább a rossz oldalon érzi magát a közel-keleti konfliktusban. Ezért Rijád kidolgozta az Arab Liga egységes állásfoglalását az izraeli–palesztin viszály megoldására, kivíva ezzel a semleges országok rokonszenvét, s újabb rossz pontot szerezve az amerikai biztonsági szakértők noteszaiban. A népéért a pokolba is alászállni képes Abdullah herceg pedig hallgat az idők szavára, és nemet mond az amerikaiaknak. Ezzel mintha azt jelentené be: a „furcsa pár” mostantól külön utakon jár. Szaúd-Arábia, mint a két legszentebb iszlám hely, Mekka és Medina földje véget vet amerikai kalandjának, s csatlakozik arab testvéreihez mindennapos harcukban. Ha ez történne, Amerika elveszítené stratégiai szempontból legfontosabb arab szövetségesét, gyakorlati befolyását az olajpiac alakulására. Az ilyen bonyodalmakat pedig általában fegyverrel szokták megoldani.