Kiemelte: van a román politikának egy kevésbé látható része, a nem hivatalos hálózatok világa.
Ilyenek például Simion esetében az ortodox egyház Nyugat-ellenes papjai, az Amerika-barát újprotestáns egyházak, a Z generáció képernyőn csüngő, valóságtól elszakadt fitalajai, az otthoni vezetőiket átkozó vendégmunkások, vagy az idősebb, hagyományos értékrendű vidékiek, akik egy erőskezű elnöktől várják a számukra ijesztő világtól való védelmet. Mindegyik említett csoport az országos átlagnál magasabb arányban szavazott Simionra
– mondta a Magyar Nemzetnek Barabás T. János.
Mint fogalmazott, a felsorolásból is kitűnik, hogy közös nevező, egységes program nélküli csoportokból áll a román radikális jobb tábora. „Simion ügyes kampánnyal mindegyik csoportot megszólította ellentmondó üzenetekkel: hol elítélte a külföldi befektetőket, hol támogatóan beszélt róluk, hol NATO-barát, hol NATO-kritikus, van, hogy dicséri Ceausescut, és van, hogy kommunista ellenes” – tette hozzá a politikai elemző.
A második helyezett, Nicusor Danról elmondta: jelenléte a szociális médiában hirtelen megugrott a kampány utolsó heteiben, és megelőzte Crin Antonescu kormánykoalíciós jelöltet.
Internetes szereplése véleményem szerint nem lehetett volna ilyen sikeres a titkosszolgálatok jóindulatú asszisztálása nélkül. Dan üzenetei a korrupció elleni harcra, a reformokra összpontosultak rövid, érthető mondatokkal, míg a szintén Nyugat-barát Antonescu üzenetei kerülték a reformok témáját – egy változásra éhes országban
– hangsúlyozta az elemző.
Simion és Dan is erőteljes mozgósításba kezd
Az elkövetkező két hétben, a második forduló előtti időszakban a szakértő szerint Simion és Dan is erőteljesen mozgósítani fogja táborát. „A Nyugat-barát táboron belül gyors átrendeződés zajlik, mert ha Dan győz, akkor bekerül a jelenlegi kormánykoalícióba a progresszivista Mentéstek Meg Romániát Szövetség, vagyis zajlanak a kulisszák mögötti pozíció osztozkodások. Dan politikai prioritásnak a nyugati elkötelezettség megtartását nevezte meg, ami óvatosságot jelez az EU–Amerika-vitában, és széles, az RMDSZ-t is felölelő kormánykoalíció szándékát sejteti” – fogalmazott Barabás T. János.
Szerinte Simion győzelme esetében a belpolitikai bizonytalanság állandó válsággá fajulhat, mert az AUR vezetői előrehozott választást igyekeznek majd kierőszakolni, erről maga Calin Georgescu a fő szuveranista guru beszélt nemrég. „Simion tehát a második forduló előtti kampányában is agresszív, politikai elitellenes lépéseket fog tenni” – mondta a politikai elemző. Úgy látja, mindkét jelölt a biztonság megteremtését fogja kiemelni kampányában, mert a románok az európai átlag felett tartanak háborútól, járványtól, nyomortól.