Atlantisz

De hol keressem? Mondjuk, otthon, a lakótelepen, végül is az van hozzám a legközelebb.
Leszaladok a játszótérre, megpróbálom megtalálni a közepét, aztán jól körbenézek. Semmi. Nekiveselkedem újra, ha lehet, még aprólékosabban figyelek minden részletre, de hiába, most se látok mást, mint eddig: tulajdonképpen szép, ám méltánytalanul elhanyagolt környezetet, néhány jobb sorsra érdemes csálé padot, rozsdás hintát, kutyaszartemető homokozót, meg szemetet, rengeteg ide-oda röppenő hulladékot.
Talán beljebb, Kőbánya-Kispesten lesz. Nosza, indulok is busszal, röpke fél óra, és ott állok Kőbánya-Kispest elképesztő épületegyüttesének tövében, és kezdek mindent elölről: háromszázhatvan fokos szemrevételezés, sőt itt már fölfelé meg lefelé is vizsgálódom, hátha. Az eredmény siralmas. Pontosabban a szokásos: négy-öt hajléktalan egymást gyepálja hullarészegen, egyikük közben vizel, az álvak zongorista zongorázik, a rendőrök a huszonhárommillió román vendégmunkás után kutatva minden román vendégmunkás külsejű egyént igazoltatnak, a félhülye koldusnő is ennivalóért ordít, mint általában.
Tehát itt sincs. De akkor hol? Esetleg a Belvárosban?
Újabb fél óra zötykölődés, Deák tér, minden közlekedésnek csomópontja. Intenzíven forgatom a fejemet, árulkodó jeleket remélve, ám csak a nyakam húzódik meg olyannyira, hogy egy külföldi turista kéregetőnek néz, és megajándékoz száz forinttal.
Csakhogy én ennél lényegesen többre vágyom. Utoljára 1989 márciusában, tizenhat évesen éreztem hasonlót, amikor P. Laci barátommal kirajzszögeltük a Mit kíván a magyar nemzet? című 1848-as röpirat reprint változatát a szakközépiskola főbejáratára, s az igazgató úr a fülünknél fogva cibált föl bennünket az irodájába. Sőt most még az akkori forradalmi hangulatomat is fölülmúlja az a várakozás, amelyet Demszky Gábor kampányplakátja szült világra, s ami miatt egyszemélyes kutatóexpedícióként járom a várost. Mert valahol meg kell lennie.
Az ugyanis lehetetlen, hogy Demszky Gábor hazudik. És azt sem hiszem el, hogy a főpolgármester – választás ide, Gy. Németh Erzsébet oda – esetleg lódítana. Hiszen ő csak tényeket közöl. Még plakátilag is. Ha tehát azt írja a fotója alá, hogy európai fővárost építünk, akkor azt is építünk. S ez azt jelenti, hogy a négy évvel ezelőtt ígért világváros – akkor ugye az volt a szlogen, hogy világvárost építünk – már elkészült.
Na, ezt a világvárost keresem én mindenfelé, reménytelenül.