Hol van már a bajnoki döntő? Ilyen manapság a Vidi–Honvéd meccs az NB II-ben

Nagy múltú, többszörös magyar bajnok klubok összecsapásával zárult a labdarúgó NB II. 1. fordulója. A Videoton nevet visszakapó székesfehérváriak újoncként kezdték a szezont a sorozatban a harmadik másodosztályú idényének nekivágó Honvéd ellen. A kispestiek idegenben bizonyították, jóval előrébb járnak a csapatépítésben, mint a negyedszázad után alászálló székesfehérváriak. Már az első félidő után két góllal vezettek a vendégek, akik a második félidőben is betaláltak. A meccset két piros lap is színesítette.

2025. 07. 28. 21:53
VIdeoton
Budapest, 2017. május 27.
George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa és Eppel Márton gólkirály a kupával az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd - Videoton FC labdarúgó-mérkõzés végén a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. máj
Emlék a VIdeoton-Honvéd rivalizálásból, 2017-ben a kispestiek lettek bajnokok Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI Fotószerkesztõség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyolc éve még bajnoki döntőt jelentő mérkőzést vívtak a Bozsik Stadionban, ahol Marco Rossi kispesti alakulata csodát tett, egy évre rá, 2018-ban a Fradi előtt lett bajnok a Vidi. A háromszoros győztes székesfehérvári csapat és az NB I-ben 14-szer aranyérmes Honvéd 115-ször mérkőzött meg egymással az élvonalban, az NB II-ben először. A Videoton FC Fehérvár – kiesés és tulajdonosváltás után –  teljesen kicserélődött csapattal próbálta felvenni a versenyt a feljutásra is esélyesnek tartott fővárosiakkal. Hogy mennyi minden változott az elmúlt évek során, jól mutatja, hogy Honvéd 2017-es bajnokai közül Bobál Gergely a Videotont, a székesfehérváriak 2018-as aranyérmesei közül Tomas Tujvel a Honvédot erősíti. 

Videoton
A szurkolói ankét után a Videoton ellen is hallatta a hangját Feczkó Tamás (balra) és Hangya Szilveszter Fotó: Erdos Laszlo/Elmedia

Vendégfölény

Alaposan feltüzelte a kispestieket Feczkó Tamás vezetőedző, a kiesőjeleltből tavasszal meghatározó csapattá érett fővárosiak támadólag léptek fel már a kezdő sípszótól kezdve. Zuigéber lapos lövése még picit célt tévesztett, Medgyes próbálkozásánál Nagy Gergely védett vetődve, de a 13. percben megszerezte a vezetést a Honvéd: 

Csontos Dominik bal oldali szögleténél Bedi Bence elfelejtett felugrani, az előre húzódó védő, Baki Ákos szépen visszafejelte a labdát az ellentétes sarokba (0-1).

Videoton-esély, újabb Honvéd-gól

A lassan ébredő, ocsúdó székesfehérváriak a 21. percben egyenlíthettek volna, de az egyedül kilépő Kovács Patrik nem tudta elrúgni a labdát a szöget kiválóan záró, 41 esztendős Tomas Tujvel mellett. Bánhatták Bóér Gábor tanítványai és a nagy erőkkel kivonuló Vidi-drukkerek, mert a 28. percben már két góllal vezettek a vendégek. Hangya Szilveszter centerezett laposan futtából balról, a tizenegyespontnál érkező Szamosi Ádám belsőzte a kapu jobb oldalába a labdát (0-2). 

A 18 éves gólszerző a saját kispadjához rohant ünnepelni, a székesfehérváriaktól egy éve rossz szájízzel távozó válogatott védő a Vidi-tábornak mutogatott. 

Paprikás hangulat

A lelátói hangulat egyébként első osztályú volt, mindkét tábor végigénekelte, -dobolta, -tombolta a meccset. A megszűnést legalább az önkormányzat közbelépésével megúszó székesfehérváriaknak nem sok okuk adódott az ünneplésre a meccset látva. Biztos vezetése birtokában a Honvéd nem vállalt felesleges kockázatot, a harcias Videoton nem tudott komoly nyomást gyakorolni ellenfelére. A kissé túlpörgött, könyöklő Kálnoki-Kiss Zsombort ki is állította a játékvezető.

Amikor Zuigéber Ákos remek ballábas szabadrúgásból 25 méterről a harmadik Honvéd-gólt is belőtte a 62. percben, végleg eldőlt a mérkőzés (0-3). Rangadónak maximum a két klub múltja miatt nevezhető ez a 2025-ös találkozójuk. 

A folytatásban a foci helyét az indulatok vették át, a létszám kiegyenlítődött Medgyes Zoltán piros lapjával. A hajrában sérülés miatt 9 játékossal küzdött a hazai együttes, amely sima vereséget szenvedett.

Labdarúgó NB II, 1. forduló

Videoton FC Fehérvár–Budapest Honvéd FC 0–3 (0–2)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 7000 néző. Játékvezető: Dr. Csonka Bence (Szert Balázs, Bornemissza Norbert)
Gólszerző: Baki (13.), Szamosi Á. (28.), Zuigeber (62.)

Kiállítva: Kálnoki-Kiss (Videoton, 55.p.), Medgyes (Honvéd, 79.p.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.