Az alcím nem teljesen pontos. Mert a tárgyalandó kísértés a polgári politikusoknak és értelmiségieknek csak egy részére vonatkozik valóban. Azokra, akik valóban jobboldaliak, nemzetiek. Azokra más vonatkozik – noha látszólag ugyanarról van szó –, akik még mindig igen számosan tudatosan, álnaivan a baloldal szekerét tolják. Persze, a mai magyar politikai helyzetben a végeredményt tekintve nincs különbség. Ma mindazok, akik így vagy úgy tetszeni akarnak a globalizációs baloldalnak, a magyar nemzeti közösség ügyét veszélyeztetik.
Itt elkezdhet kiabálni bárki kirekesztésről, sőt bármi másról. Nem sokat számít, hiszen a kommunizmus hazaáruló évtizedei után – sajnos – nem kevesen újra csak egyéni (és csoport-) érvényesülést látnak és terveznek a politikában. A modern politika zsákmányszerző jellegét semmi sem mutatja jobban a mai kormánykoalíciónál, hiszen a hatalom megszerzésén kívül semmi elképzelésük nincs – verbális kunsztokat leszámítva – arról, hogy mi legyen a „néppel”. Vagyis azzal a közeggel, amelynek jelentős része ostoba módon, rászedve megválasztotta őket. A koalíció okosabbjai így aztán közvetlenül (tehát helyileg is nyugaton) vagy közvetve (itthon helytartóként) eurokrata akar lenni, a globalista okosak és erősek helyes hatalmi tudatú végrehajtója, akiket ezért jól megfizetnek. Minden más sokadrangú ügy.
Eurokrataként élni viszont tulajdonképpen nem más, mint a nemzetközi tőke adott telephelyhez rendelt hivatásos üzleti forradalmáraként „élcsapat” tagjaként élni a változó időben. Így ugyanis újra csak nem a nemzeti társadalom hasznára született teljesítményes legitimáció kell – ez érzelmileg sem menne (!) –, hanem „emberiségi”, „européer” és természetesen „szakszerűségi”. S ezeket újra csak nem lehet, sőt nem szabad megkérdőjelezni. Ha valaki ezt teszi, akkor ugyanis automatikusan szélsőségessé válik, nem lesz szalonképes és sokan nem lesznek hajlandók egy asztalhoz ülni vele.
Mert azt tudomásul kell mindenkinek venni, hogy a híres mai baloldali tolerancia, az harcos egy lelkiállapot. Az ugyanis azt jelenti, hogy számára megvannak a határok, s ha valaki „elfogadott” vagy elismert akar lenni, akkor hasonulni kell. Például azt, hogy ki mérsékelt, a baloldal mondja meg. Vagyis ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen nincs önálló nem baloldali gondolkodási lehetőség, illetve ha van, akkor az automatikusan szélsőjobboldali/fasiszta stb. Mérsékeltségről persze csakis egy rendszeren belül, ugyanolyan gondolkodás és fogalmi rendszer esetén beszélhetünk. Egyébként teljesen mellékes, hogy az ellenfelek/ellenségek szerint ki a mérsékelt.
Ezt értik félre egyes jobboldali és jobboldali polgári politikusok és értelmiségiek. Ők ugyanis mindent megadnak és megadnának azért, ha a „mértékadó” baloldal (netán közvélemény-kutatás képében) elismerné őket mérsékeltnek s párbeszédképesnek. Ez a törekvés többszörösen is hibás, sőt, ostoba. Ha csak a gyakorlati értelmét nézzük: az ilyen „elismerésekből” sem szavazat, sem jelentősebb társadalmi befolyásolási lehetőség nincs. A népszerűséget ugyanis az önfeladásért osztogatják, aki pedig feladta önmagát, az nem tényező többé, hiszen nem is állít alternatívát. Az ilyen típusú „tetszésszerzés” másrészt a demokrácia feladása felé vezet, hiszen így lényegében szűnik a valódi pluralizmus. Ha például valaki egy mai magyarhoni baloldali kurzusban helyeselnivalót talál, annak át kell menni a túlpartra.
Nem értelmetlen konfrontációt hirdet ez az írás, mivel itt nem a konkrét kompromisszumok elutasításáról van szó. A fenti sorok egyértelműen arról szólnak, hogy a polgári/nemzeti/jobboldali nézetek és eszmerendszerek – alkotmányos alapon – egyenjogúak és egyenrangúak bármiféle baloldali (egyébként bukott) nézetrendszerrel. Szó sem lehet tehát arról, hogy holmi posztkommunista és útitárs „liberális” eszmerendszer képviselőit minősítő jogúnak fogadjuk el. Sőt. Egy évtizedeken át súlyos bűnökkel terhelt nézetrendszert és hordozóit csak udvariasságból kell egyenrangúnak tartani. S már ez is nagy engedmény, hiszen e „modernizáló” jóemberek eredeti érveket, színvonalas saját szellemi produktumokat máig sem hoztak létre.
Pusztán kicsit átmeszelték a régi aczélista homlokzatokat, fellazították az egykor diktatúrásan szigorú dogmákat (lásd az 1989 előtti állandó liberalizációkat!), de egyébként minden maradt a régiben. Ja, és Moszkva helyére Washington, vagy bizonyos csoportja került, a társutas forrásemberek és művek azonban a modernizáció folytonos bunkósbotjai maradtak.
Fel kell tenni tehát a kérdést: kiknek és minek akar ma nálunk egy nem baloldali közszereplő és politikus megfelelni akkor, ha baloldali elismerésre, tetszésre vágyik? A mégis csak rendes ember – népfrontos liberalizmusának, amelyből rendszeres médiaszereplés származik? Netán pozícióvárás van benne? Aligha hihető. Ezekhez már túl sok idő telt el ’89 óta. Szerintem kisebbrendűségi érzés, kiskorúság tükröződik mindebben, s egyben elismerése annak, hogy a „másik oldal jobb”. Jobb úgy általában, hiszen „elismert” (=jórészt megcsinált) emberek képviselik a „humanista” baloldalt. S még inkább ott a pénz, a tőke, a jól szervezett, nagy presztízsű nyugati kapcsolatrendszer. S a félős, vagy az ambiciózus embereket máris megfogta az egyéni sorsalakulással kapcsolatos aggodalom.
Van-e értelme az óriási túlerővel szembeszállni akkor, amikor a szétzúzott magyar társadalomból lassan kristályosodó új polgári társadalom hátrányos helyzetű harcosai között sincs elég szolidaritás? Van-e értelme egyénileg harcolni akkor, amikor úgy tűnik, a világtörténelem kereke most liberálisan forog? S az egyébként jogos kérdések folytathatók.
Nos, éppen a mi világunkban lehetne könnyen megérteni azt, hogy a történelem kerekének forgatását nem lehet kisajátítani. A sokszoros világpusztító atomfegyverzettel rendelkező vörös szörnyűség, a Szovjetunió történelmi elillanása bárkire vonatkozhat. Csak vakegér materialista racionalisták hihetik azt, hogy bárki emberfia(i) lehet(nek) a történelem végleges ura(i). Minimum a Római Birodalom óta tudhatjuk, hogy az anyagiságba züllött nagyhatalmi világnak az (örök) értékhordozó közösségek az örökösei, s a vértengert és/vagy aranyhegyet teremtő mindenkori erősek és okosok csak bukásra ítélt ideiglenes Bábel-torony-építést végezhetnek.
Egyénileg óriási tragédiát jelent(het) persze az, amikor a bölcsesség alázata helyett triumfálnak az önistenítés mindenkori hamis prófétái, de történelmileg ez csak percemberkék dáridója. A valóban bölcs ember nem azoknak akar tetszeni, akik hiábavalóan harcolnak a minden emberi értelmet felülmúló békesség ellen.
Hungary FM: Hungary Is Major Beneficiary of Economic Cooperation with China
