Az üldözött Demszky

Egyenlő távolság – ez volt Demszky Gábor jelszava azon röpke néhány hónapban, amikor az SZDSZ elnökeként is megjeleníthette a honi liberalizmus legrosszabb hagyományait, valamint rongálhatta pártja választási esélyeit. Akkoriban a Fidesztől és az MSZP-től kívánt egyenlő távolságot tartani, ám azóta revideálta nézeteit, mert kifejezetten követeli, hogy a szocialisták közeledjenek hozzá. Viszont továbbra is tartja az egyenlő és jó nagy távolságot a valóságtól és a józan észtől.
A minap azzal a kósza, s felettébb elképesztő ötlettel állt elő, miszerint a fővárosi szocialisták és a Schmitt Pált támogató jobboldaliak háttérmegállapodást kötöttek az ő rovására. Ami azt illeti, Demszkynek elég sok van a rovásán, ezért az sem lenne a világ nyolcadik csodája, ha homlokegyenest ellentétes politikai erők véd- és dacszövetségre lépnének, mondván: lett légyen akárki a főpolgármester, csak Demszky ne. Ez még a lakosság többségének egyetértésével is találkozna, de pillanatnyilag nincs oly magas rendű szempont, kitüntetett érdek, amely a szocialistákat és a jobboldaliakat egy, átmenetileg közös, Demszky-ellenes táborba terelné. Gy. Németh Erzsébet és Schmitt Pál egyaránt győzni akar, esetleges összebeszélésüknek, titkos szövetségüknek az égvilágon semmi értelme nem lenne, hiszen egymásnak is ellenfelei. Igaz, az elmúlt tizenkét év produkált már képtelen paktumokat, összefogásokat, koalíciókat, az MSZP és az SZDSZ is részese volt egy ilyennek, így Demszkynek van némi alapja a feltételezésre, hogy nemcsak ő árulhatja el az elveit, de őt is elárulhatják „megbízható” szöveteségesei, de ebből a víziójából a jobboldalt nyugodtan kihagyhatja. Lehet, hogy az MSZP tárgyal – Demszky kifejezésével élve: mutyizik – önmagukat jobboldalinak, kereszténynek, konzervatívnak mondó alakulatokkal, ám Schmitt Pál, s a mögötte álló polgári összefogás a belátható jövőben még kényszerűségből sem fog összebútorozni Medgyessy Péter, Kovács László, Horn Gyula pártjával. Schmitt Pál még ebben a zűrzavaros magyar közéletben, még Demszky „kigolyózása” érdekében sem kap erre felhatalmazást választóitól.
A demokrácia egyik nagy ellentmondása: a polgár demokratikus módon szavaz, de egyáltalán nem garantált, hogy demokratát választ. Sehol nincs előírva, hogy a jelöltnek demokrata szemléletűnek, beállítottságúnak, demokratikus elkötelezettségűnek kell lennie. Demszky demokrata voltát jól szemlélteti az a tény, hogy a számára egyre kedvezőtlenebbül alakuló közvélemény-kutatási adatok hatására azonnal kulisszák mögötti alkudozást, háttérmegegyezést, összeesküvést sejt. „Félre akarnak állítani” – mondja az üldözési és üldözöttségi mániában szenvedő főpolgármester, s talán még toporzékol is közben. Vérig van sértve, hogy akadnak budapestiek, mi több, még számottevő politikai csoportosulások is, amelyek nem az ő hisztérikus vezetésével képzelik el a főváros jövőjét, szívesen látnának valaki mást az ő pozíciójában. Úgy látszik, Demszky még nem fogta fel, hogy az ilyesmi a népképviseleten alapuló társadalmi berendezkedés természetes velejárója. Félreállítani egy vezetőt hatalmi szóval, erővel, önkénnyel lehet, demokratikus formációban leszavazzák, leváltják, olykor bizony a tömegkommunikáció által agyondicsért, ajnározott alkalmatlanokat is.
Megértjük Demszky Gábor félelmeit.