A Forma–1-es Belga Nagydíj a Spában gyakori forgatókönyvvel jelentkezett, eső miatt másfél óra késéssel rajtolt ez a mezőny, amely aztán még négy körön keresztül a biztonsági autó mögött rostokolt. A második Oscar Piastri (McLaren) ebben az időszakban kiötlötte, hogyan fog elmenni csapattársa, Lando Norris mellett, és amikor végre szabad lett a versenyzés, fél körön belül meg is ejtette a manővert – igaz, az előzéshez a brit pilóta hibája is hozzájárult. Piastri aztán nem viszonozta a „szívességet” Norrisnak, ő makulátlan futamot teljesített, és az egyetlen kiállása során kapott közepes keverékét sem koptatta el annyira, hogy a kemény abroncsokon versenyzett másik McLaren utolérhesse. Norris persze mindent beleadott a végén, de 3,5 másodperccel a csapattársa után ért célba.

Piastri tudta, hogy azonnal lépnie kell
Ezt nyilatkozta a boldog futamgyőztes:
Eseménydús futam volt. Tudtam, hogy az első körben nyílik a legjobb lehetőségem arra, hogy az élre törjek. Jól gyorsítottam ki az egyes kanyarból, majd a gázon tartottam a lábam, amennyire lehetett az Eau Rouge-ban. Ezután az irányításom alatt tartottam a futamot, bár a végén kicsit szenvedtem, a közepes gumik már nem voltak túl jó állapotban az utolsó öt-hat körben
– beszélt a nehézségekről Piastri, aki azt is elmondta, duplán csalódott volt az időmérőn megszerzett második helye és a Belga Nagydíjon való gördülő rajt miatt is, de végül minden jól alakult az ő szempontjából. Most pedig már a következő versenyhétvégén jár az esze. Tavaly éppen nálunk ünnepelte pályafutása első futamgyőzelmét. – Jó lesz visszatérni Magyarországra, szeretem azt a pályát.
Norrisnak nagyszerűen alakult a Belga Nagydíj előtti két futama. Ausztriában és Nagy-Britanniában is nyert, így szépen lassan csökkentette a lemaradását Piastrival szemben. Spában folytathatta volna ezt, de a sprinten is mögötte végzett (az ausztrál lett a második, Norris a harmadik), majd a fő versenyen is elbukta az első helyet, és másodikként futott be, a hátránya pedig 16 pontra nőtt. Sportszerűen elismerte, a csapattársa rászolgált a sikerre.