Bennük: a régi uralkodókban. Ők testesítették meg a reménységet a politikai stabilizálódásra a Balkánon. Mert a Balkánról van szó, ahol az elmúlt bő évtizedben nem egy országban szóba került az egykori uralkodók, illetve örököseik visszahívása – ha nem is a trónra, de a hatalomba. Romániában egy pillanatra fölrémlett a Mihály király alakjában rejlő lehetőség, Albániában 1997-ben Lekka Zogu, az eladdig Dél-Afrikában élt trónörökös próbálkozott a monarchia visszaállításáról döntő népszavazással, a szerbek a Londonban élő Karagyorgyevics Sándort emlegették, a bolgárok pedig – jobb híján – királyt választottak maguknak, mégpedig kormányfőnek. A volt cárból, Szimeonból „kalapos király” lett: köztársasági miniszterelnök. Honfitársai szinte messiásként tekintettek rá, csodát vártak tőle. Bő egy esztendő telt el azóta. A csodaváróknak csalatkozniuk kellett.
Tavaly télen és tavasszal harcias kampány folyt szerte Bulgáriában. Pedig a bolgárok kiábrándultak és fáradtak voltak. A rendszerváltozás esztendei őket is megviselték. Az 1989 utáni éveket növekvő munkanélküliség, alacsony bérek és nyugdíjak, politikusok korrupciós ügyeinek kedélyborzoló hangulata lengte körül. A nyomában apátia járt.
Ilyen közállapotokba robbant be egy hatvanas éveiben járó úriember Madridból. II. Szimeonnak hívják, ő volt Bulgária utolsó legitim uralkodója. Az excár. Sebtiben politikai pártot alapított – meglehetősen szervezetlent egyébként –, s ezt a Nemzeti Mozgalom nevű formációt elsöprő többséggel be is választották a parlamentbe. A valahai cárfiúból kormányfő lett. II. Szimeonból Szemjon Szakszkoburggotszki. Ez ugyanis a polgári neve. Meglepő karrier. Egy madridi üzletember – akinek becsületes foglalkozása: uralkodó – egy balkáni köztársaság demokratikusan megválasztott kormányfője lesz. A király – paradox módon – a republikánus demokrácia utolsó reménye.
Szimeon életének első fordulata 1943-ban következett be. Szomorú fordulat ez: édesapja váratlanul meghalt, s így – alig hatévesen – ő örökölte a trónt. Különös trón ez egyébként: az uralkodócsalád felmenői között egyetlen bolgár származású ős sem található. Viszont rokonságban áll Európa szinte valamennyi királyi családjával. A bolgárok ugyanis az 1880-as években – attól való félelmükben, hogy frissen megszerzett függetlenségüket orosz befolyás nyomja agyon – „királynézőbe” indultak Európába.
A történet csaknem pajkos.
Az annalesek azt jegyzik fel, hogy 1886 adventjén Bécsben bukkant fel a bolgár nagy nemzetgyűlés három delegátusa. Éppen a császárváros operaházában múlatták az időt, midőn egy osztrák katonatiszt kocogott oda hozzájuk, s bizalmasan a bolgárok egyikének fülébe súgta: a szomszédos páholyban ott kuksol egy ideális jelölt, aki biztosan vállalná is a királykodást bolgár földön. A delegátus urak legott áthullámzottak a szomszédba, s így ismerkedtek meg a Sax-Coburg hercegi család önbizalomtól duzzadó huszonhét éves tagjával, Ferdinánddal, aki még a következő felvonás előtt elvállalta, hogy hordja majd a bolgár koronát.
Ferdinánd volt II. Szimeon nagypapája.
Szimeon tehát alig hatéves, midőn a koronát a fejére teszik, de nem sokáig marad uralkodó: 1946 szeptemberében orosz kezdeményezésre népszavazást tartanak, s ennek nyomán Bulgáriában eltörlik a monarchiát. Szimeon – aki egyébként soha nem mondott le – édesanyjával együtt külföldre menekül. Elitiskolákban tanul, Egyiptomban és az Egyesült Államokban, végül spanyol földön telepszik le. Szimeon Rilsky néven polgári életet él. Sikeres üzletember, családot alapít, és spanyol feleségével négy gyermeket nevel.
De vajon ismeri-e, ismerheti-e Bulgáriát s népét?
II. Szimeon, pontosabban Szemjon Szakszkoburggotszki – aki Szófia mellett él egy art deco stílusú szerény házban spanyol hitvesével – azt mondja: hiába élt ötven esztendeig emigrációban, mindig bolgárnak vallotta magát. A bolgár kultúrát szívta magába, a bolgár történelmen nőtt fel, bolgár irodalmat olvasott, s állandóan figyelemmel kísérte Bulgária politikai helyzetének alakulását.
Nos, ha így tett, akkor nagyon is tudnia kellett, mire vállalkozik. Tavaly nyáron úgy nyilatkozott, hogy szülőhazájának három akadályon kell átvergődnie ahhoz, hogy Európához ne „csak” felzárkózzék, hanem a vén kontinens szerves alkotórészévé válhasson. A három akadály: három hiányosság. Három bolgár fejlődési sajátosság. Az első: az ország mindig az ottomán birodalom része volt, és soha nem tette magáévá az európai reneszánszot, illetve kultúrát. Azután: Bulgária csaknem fél évszázadot elvesztegetett a kommunizmussal. S végül: ortodox nemzetről van szó, amelynek hagyományai igencsak különböznek Európa szívének jobbára latin, keresztény tradícióitól.
Szóval az excár kormányfőnek egy kifejezetten előnytelen helyzetben lévő országot kellett, kell „átállítania”, megváltoztatnia. Nemcsak a kommunizmus évtizedeinek pusztításaira kell gyógyírt találnia, hanem a rendszerváltozás utáni években felgyülemlett megannyi bajra is. A veszteséges iparvállalatok bezárásával ugyanis tömegessé vált a munkanélküliség, a lakosság csaknem fele a létminimum alatt élt, az átlagfizetésből megélni is alig lehetett.
„Rájöttünk, hogy a Bulgáriát irányító korábbi nemzedék, még ha nem is idős, képtelen megreformálni az országot. Régi beidegződései, alig megváltoztatható felfogása okán is képtelen rá. Így hát ezt a feladatot nekünk kell elvégeznünk. E felismerésünk egybeesett a volt király politikai színpadra lépésével, s természetesen rögtön csatlakoztunk hozzá…” – mondta a minap a Financial Times című londoni lapnak a 32 éves Nikolaj Vasziljev.
Vasziljev egyike azoknak a fiatal és tehetséges embereknek, akiket hatalomra kerülése után Szimeon helyzetbe hozott. Az Egyesült Államokban, Japánban és Magyarországon tanult fiatalember gazdasági miniszter lett. A pénzügyminiszteri tárcát a szintén 32 esztendős Milen Velcsevre bízták, aki korábban Londonban a Merrill Lynch külső adósságainak restrukturálásával foglalkozott. Lubka Kacsakova Brüsszelből tért vissza, s a többiek is mindannyian többnyire külföldön tanultak, fiatalok és ambiciózusak. S ami tán mindennél fontosabb: a világot – és benne Bulgáriát – is más szemmel nézik, mint az előző nemzedékek. „Tudjuk, mit jelent a hatékonyság, ismerjük a határidők jelentőségét!” – ezt már Lubka Kacsakova, a Pricewaterhouse Coopers brüsszeli irodájának korábbi munkatársa mondta a Newsweek című amerikai hetilapnak.
Kétségtelen, hogy ez a fiatal nemzedék más felfogást, más munkakultúrát, -tempót és más stílust mondhat magáénak, mint elődei. Ugyanakkor az is kétségtelennek látszik, hogy a fiatalos keménység és elszántság nem hoz gyors eredményt mindenki számára.
Szimeon sokat ígért, és nem keveset sikerült is betartania. Először is nyolcszáz nap türelmi időt kért a nyolcmillió lelket számláló Bulgária polgáraitól ahhoz, hogy érezhetően javíthasson az életszínvonalukon. Megemelték a minimálbért, megduplázták a családi pótlékot, hoztak gazdaságélénkítő intézkedéseket, s a makrogazdasági mutatók – az infláció, az államháztartási deficit – valóban jól alakultak. Csakhogy az átlagembereket nem igazán érinti meg, hogy az államháztartási deficit a GDP-nek csupán 0,9 százaléka; ők egyelőre nem sokat éreznek a várva várt javulásból. Kétszáz levánál alig több az átlagkereset – már annak a szerencsésnek, akinek van munkája –, emelkednek az energiaárak, nem csökkennek az adóterhek.
A bolgárok kiábrándultak ugyan, de ezért nem Szemjon Szakszkoburggotszkit okolják. Gyakorlatias, szerény és hozzáértő emberként tartják őt számon. Szófiában még a lottóárus is büszkén dicsekszik azzal, hogy Bulgária kormányfőjének személyes jó barátja például a spanyol király és a jordán uralkodó.
Szimeon Szófia melletti otthonában egyébként – nyugat-európai szokásnak megfelelően – kis asztalkán, a családi fotók mellett valóban ott díszeleg néhány királyi fenség fényképe. Azt vallja, hogy nem szükségszerűen tart hivatalos kapcsolatokat más monarchákkal. „Ők csak a személyes barátaim…” – mondja például a spanyol uralkodóról, s hozzáteszi: az ő származásában és életútjában nincs semmi különös. Olyannyira nincs – árulja el a Financial Timesnak –, hogy midőn egy napon egy budapesti úriember levelet küldött neki, amelyben felvázolta egy róla szóló musical tervét, csak legyintett: „Ez nem én vagyok, rólam csupán unalmas üzletembert lehet megformálni.”
Szemjon Szakszkoburggotszki mára hozzászokott a kalapos kormányfő szerepéhez. Nem vágyik királyi palástra, nincsenek dinasztikus ambíciói. Négy fia közül három Spanyolországban él, spanyol állampolgár. Csak másodszülött fiának, a Londonban élő Cyrilnek van némi szerepe a mai bulgáriai politikában: gazdasági tanácsadó.
„Virágzó európai országot szeretnék” – mondta Szakszkoburggotszki tavaly nyáron. Életútja s több évtizedes üzletemberi tevékenysége vitathatatlanul alkalmassá teszi őt arra, hogy szabadpiaci reformokkal, a leendő uniós csatlakozással valóban virágzóvá tegye Bulgáriát. Élete és történelmi-kulturális háttere pedig lehetővé teszi, hogy paternalisztikus imázsával jó ideig megőrizze honfitársai rokonszenvét.
toborzás
Így alázta meg a toborzókat egy ukrán veterán + videó
