Meg kell ölni De Gaulle-t!

A párizsi könyvesboltokban a hét közepén jelent meg Lajos Marton büntetett előéletű francia állampolgár visszaemlékezése a Charles de Gaulle tábornok ellen 1962. augusztus 22-én végrehajtott sikertelen merénylet mindeddig ismeretlen részleteiről. A memoár egyik legszenzációsabb leleplezése, hogy a tábornok életére törő összeesküvők a „Charlotte Corday” kódnevű akcióhoz nélkülözhetetlen kulcsinformációt, az államelnök mozgásáról szóló percre pontos adatot egyenesen az Élysée-palota biztonsági főnökétől, nevezetesen a néhai Jacques Cantelaube rendőr tábornoktól kapták.
Meg kell ölni De Gaulle-t! című könyvéhez a 71 éves szerző, aki korábban a Citroën-műveknél dolgozott esztergályosként, személyes tapasztalataiból meríti exkluzív értesüléseit. Az események idején alig öt éve francia földön élő Lajos Marton két másik magyarral együtt maga is aktív résztvevője volt a fegyveres puccskísérletnek, amelyet a „francia Algéria” megtartására felesküdött szélsőséges OAS tisztjei terveltek ki De Gaulle ellen.
A nevezetes napon a golyószórókkal felszerelkezett tizenöt elszánt katona egy Renault furgonban elrejtőzve várta az elnök kocsiját a villacoublayi katonai repülőtérre vezető úton, a Petit-Clamart-nál lévő útkereszteződésben. Nem rajtuk múlott, hogy az elnök vakmerő sofőrje két kilyuggatott kerékkel kacsázva is ki tudta menekíteni a golyózáporból a tábornokot. Az OAS-kommandó tagjainak többségét azonnal elfogták, vezetőjüket, Jean-Marie Bastien-Thiryt, a légierő alezredesét kivégezték, a többi halálraítélt büntetését életfogytiglanira módosították. Marton Lajost, akit távollétében sújtottak halálbüntetéssel, csak egy év múlva fogták el, s akkor 20 évet kapott. De Gaulle jóvoltából öt évvel később elnöki kegyelemmel szabadult.
Az elmúlt évtizedekben sikeresen visszailleszkedett a polgári életbe, megnősült, három gyermeket felnevelt, 1980-ban még a francia állampolgárságot is megkapta, de mint könyvében írja: azóta is változatlan meggyőződése, hogy De Gaulle-t meg kellett volna ölniük.
A Le Figaro interjút készített a szerzővel a könyv megjelenése alkalmából, és elsősorban a De Gaulle-ról szóló meglepően eredeti értékeléséről próbálta faggatni. A konzervatív lap riporterének hitetlenkedő ellenvetéseire Marton a tábornok „kommunizmuspártiságát” igazoló hosszú listát sorolt fel. Tudni véli, hogy a francia hazafi már az első világháborúban az ingolstadti hadifogolytáborban megismerkedett egy Mihail Tuhacsevszkij nevű orosz tiszttel, aki később történetesen a Vörös Hadsereg marsallja lett. Állítólag ettől kezdve alakult ki De Gaulle-ban az a Franciaország-kép, amelyet a meggyőződéses antikommunista Marton és OAS-beli társai elfogadhatatlannak ítéltek. Marton arról is „értesült”, hogy a későbbi francia elnök egyik szárnysegédjének egy alkalommal bizalmasan így nyilatkozott: „A kommunizmus az emberiség jövője, azon kell igyekezni, hogy eljövetele a legkevésbé legyen brutális.”
Ezek után nincs mit csodálkozni azon, fejtette ki a Le Figaro hasábjain Marton, hogy 1944 végén a tábornok Moszkvába utazott, és szövetséget kötött Sztálinnal. Ide illik szerinte az is, hogy a háború után De Gaulle kormányába invitálta a moszkvai emigrációból hazatért Maurice Thorezt, a Francia Kommunista Párt főtitkárát.
A merénylet óta eltelt negyven év Martonban csak megszilárdította azt a hitet, hogy De Gaulle-t el kellett volna akkor távolítani. A tábornok „négy év alatt felszámolta a nyugati világ legcsodálatosabb hadseregét”, s a „legkevésbé francia megoldást” hozta tető alá Algériában. „Ebben a vállalkozásban az elnök leghűségesebb társai az algériai FLN táskahordozói, a francia kommunisták és balosok voltak, s ezért nincs mit megbánnom azon, ha megpróbáltam elejét venni az előre látható tragédiáknak” – mondta a Le Figarónak Marton.