Mire képes az iraki haderő?

Ahogy egyre határozottabban körvonalazódnak az Egyesült Államok Irak ellen indítandó háborújának tervei, s egyre-másra látnak napvilágot a „részletek”, egy jelentős kérdésben sehogy sem tudnak megállapodásra jutni a szakértők, márpedig ez a háború megvívása szempontjából rendkívüli fontossággal bír. Irak haderőinek jelenlegi képességeiről van szó.
Többféle számítás létezik, és általánosan megfigyelhető tendencia, hogy a nyugati – főként angolszász – források igyekeznek kissé felfelé kanyarítani a számokat. A szélsőségek érzékeltetésére elég felhozni a harckocsik példáját, amelyekből 700 és 3000 közöttire teszik a harcba vethetőek számát – amerikai vezérkari főnöki vélemény szerint „bő 2000” darabbal kell majd szembenézniük, ha üt a hadműveletek órája januárban vagy februárban.
Akármennyi is a számuk, tény, hogy a szárazföldön kell a legnagyobb ellenállásra számítaniuk az amerikai, esetleg brit csapatoknak. Irak légiereje és légvédelme – amelyek magukban foglalják a leginkább technológiaéhes fegyvernemeket – ugyanis gyenge, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az ország déli és északi része fölött tizenegy éve tartó őrjáratozásban eddig csak három könnyű, pilóta nélküli Predator felderítőgépet sikerült lelőniük. Alig száz bevethető harci repülőgépük elavult, alkatrész-utánpótlásuk pedig a fegyver-feketepiactól, elsősorban a bizonytalan posztszovjet forrásoktól függ. Míg azonban a szárazföldi támadást megelőző és azzal párhuzamos légi hadműveletek nem ütközhetnek jelentős ellenállásba, a földön bevetett erők fokozott kockázatnak lesznek kitéve, s ez különösen igaz akkor, ha arra gondolunk, a bagdadi vezetés nyíltan hangoztatja, hogy az Öböl-háború sivatagi hadviselése helyett ezúttal a városokba akarja „magára húzni” az amerikai csapatokat. Márpedig az urbánus hadviselés minden hagyományos hadsereg rémálma, hiszen itt nem használhatja ki teljes mértékben (vagy egyáltalán) technológiai és légi fölényét, nehézfegyvereit, korlátozott a manőverezés lehetősége, ügyelni kell a civilekre, ugyanakkor rendkívül nagy a rajtaütések lehetősége a védekező ellenfél számára.
Kétségtelenül a gyengeség jele, hogy Irak ilyen taktikára készül, s éppen ez a gyengeség az, amely figyelmeztető jel lehet az amerikaiak számára, hogy a sarokba szorított rezsim ezúttal esetleg tényleg tömegpusztító fegyvereihez nyúl. Ez a képesség azonban a hagyományos erőkkel együtt szintén homályba vész. Az ugyanis, hogy jelentős mennyiségű biológiai és kémiai harcanyagot tárolnak, még nem jelent hatékonyan bevethető fegyvert. Ismert fotókon vegyi töltetű légi bombák és tüzérségi lövedékek sorakoznak, s állítólag régi repülőgépeket is átalakítottak harcanyag-permetezésre: a kérdés csak az, hogy ezek célbajuttató eszközei túlélik-e az amerikai légi fölényt. Sokkal inkább a megtorlásként alkalmazott több tucat hadműveleti-harcászati rakétáról, a Scud-família tagjaitól kell tartaniuk, amelyek fedezékeikből kigördülve rövid időn belül indíthatóak, anélkül, hogy észlelnék azokat. Kérdés ezek mennyisége is, ám szinte bizonyos, hogy elsődleges célpontjaik nem a harcoló amerikai csapatok lesznek, hanem Izrael, ahol a legnagyobb politikai hatást tudják kifejteni.