Nemzetisége: tajvani

Noha nyílt katonai konfliktus mindmáig nem robbant ki, Peking és Tajpej éles szembenállása állandósítja a háborús veszélyt. A tajvaniak eközben élik mindennapi életüket a gazdasági csodát produkáló kis szigetországban.

Tajpej. Tizennégy és fél óra az út repülővel Frankfurttól Tajpejig, így érthető, hogy leszállás után minden talpalatnyi földdarab különös élvezetet jelent. A légkondicionált repülőtéri épületből kilépve az a benyomásunk támad, mintha rosszul működő szaunába toppannánk. A levegő rendkívül nedves és párás, a hőmérséklet harminc fok körüli. Igaz, Tajvanon minden zárt térben légkondicionáló berendezés van. Természetes kelléke ez a jólétnek a 22 millió lakosú szigeten. Tajvant az utóbbi húsz évben a látványos gazdasági gyarapodás jellemezte, amelyet aligha fejeznek ki hűen a statisztikák. Pedig a laikus számára is figyelemre méltó, hogy a szigetország nemzeti összterméke tavaly 288 milliárd dollár volt, az egy főre jutó nemzeti össztermék megközelíti a 13 ezer dollárt. Tajvan rendelkezik a világ negyedik legnagyobb devizatartalékával, amely tavaly decemberben 122 milliárd dollár volt. A szigetország a világ hetedik legnagyobb tőkebefektetője.
A két és fél millió lakosú főváros, Tajpej klasszikus metropolis benyomását kelti. A látványos felüljárókkal könnyített autóközlekedés szervezettnek tűnik, néhány nap alatt azonban kiderül, itt is vannak dugók. Különös hangulatot árasztanak a tajpeji utcákat ellepő robogók. Olykor az egész család egyetlen kis robogón kel útra, s a messziről érkező rettenettel figyeli, mikor pottyan le a négy év körüli gyerek a papa és mama közti zsebkendőnyi helyről. A motorosbalesetek a sűrű autóforgalom ellenére igen ritkák. Magyar szemmel felfoghatatlan a nyugalom, amellyel a tajvani autós udvariasan elengedi maga előtt a robogósok hadát. Az előzékenység egyébként a külföldieknek is kijár: az utcán gyakran széles mosollyal üdvözöltek ismeretlen tajvaniak, s az éttermekben, boltokban körülöttem sürgött-forgott a személyzet. Igaz, nincs túl sok külföldi Tajvanon, a turizmus annak ellenére sem sikeres, hogy minden vendéglátó-ipari tevékenység öt csillaggal értékelhető. Különös diplomáciai helyzete révén Tajvan barátsággal fogad mindenkit, aki Európából vagy az Egyesült Államokból érkezik. Az országimázs-építés része a vendégszeretet, bár aligha az országképen múlik Tajvan nemzetközi elismerésének kérdése.
Peking és Tajpej egyaránt magát tartja az 1949 előtti kínai állam egyetlen és kizárólagos jogutódjának. 1949-től 1971-ig az amerikai támogatást élvező tajpeji vezetés foglalta el Kína helyét az ENSZ-ben, ettől fogva azonban a Kínai Népköztársaság küldötte a képviselő a világszervezetben. Tajvannak ma a legtöbb állammal nincs diplomáciai kapcsolata. Gazdasági teljesítménye és jelentős anyagi ráfordítással felépített, irigylésre méltó arculata azonban sok tekintetben kompenzálja a hivatalos államközi együttműködés hiányát.
Egy hét tajvani tartózkodás elég volt arra, hogy az elbűvölő szépségű nemzeti parkok és óceánpart mellett a szigetlakók politikai közgondolkodását is tanulmányozzam. S mivel mi, magyarok hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Magyarországon kívül nincs a világon még egy hely, ahol a pártszimpátiák szerint alakulnak barátságok, jelentem, Tajvanon alig áll szóba egymással a jelenleg hatalmon lévő Demokratikus Haladás Pártjának híve és a Kuomintang irányvonalának elkötelezettje. Az ellentéteket magyarként nem nehéz megérteni. 1949-ben a kínai polgárháborúban vereséget szenvedett Csang Kaj-sek mintegy kétmillió hívével együtt a szigetre menekült. Pártja, a Kuomintang kemény diktatúrát vezetett be, s csak 1986-ban kezdődött a demokratizálódás. Ekkor megalakult az első valódi ellenzéki párt, 1987-ben feloldották az 1949 óta megszakítás nélkül érvényben lévő rendkívüli állapotot, lehetővé tették az előzetes engedély nélküli lapalapítást. 1991 végéig új szereplők kerültek a nemzetgyűlésbe, 1992 decemberében pedig már demokratikus, többpárti választásokon töltötték be a parlamenti helyeket. Csen Suj-pien, az egykori ellenzéki politikus ma államfő. Pártja a sziget önállóságát helyezi előtérbe, a tajvani identitás megerősítését szorgalmazza – szemben a Kuomintanggal, amely a szárazföldi Kínával való távlati egyesülést, a kínai öntudatra épülő Tajvant igyekszik életben tartani. E tekintetben egyértelmű a nemzedékek közötti törésvonal. A fiatalok túlnyomó többsége már büszke tajvani identitására, hallani sem akar a nagy, közös Kínában gondolkodó s a diktatúrára emlékeztető Kuomintangról. A távol-keleti kultúra díszeit természetesen magán hordozva ma Tajvan a nyugati demokrácia mércéje szerint éli mindennapjait.