Régi magyar viseletek a XVI. századból

A németföldi Tübingenben 1534-ben megjelent Világleírás a következőt mondja eleink öltözködéséről: „A magyarok kivágott, szűk ruhát viselnek, bélése közönségesen vászonból van, hajtókája és gallérja azonban csupa selyem és aranyszövet. Fodorított hajukat vászonkalappal födik be, nem pedig nemezkalappal, mint mi. Úgy az asszonyok, mint a férfiak csizmái és cipői igen különösek és bocskorhoz hasonlók. Az asszonyok annyira befödik arcukat, hogy csak orruk és szemeik láthatók, de sok drágakövet és gyöngyöt viselnek. A női ruhák széle és hajtókája igen gazdag díszítésű. Az összes ruházat fölött még hosszú kabátot viselnek. Halottaikat többnyire egy, sőt némelyiket két évig is gyászolják. Szakállukat lenyírják, csupán orruk alatt növesztenek hosszú bajuszt…”
A becses viselettörténeti feljegyzést főként a korabeli, tehát a XVI. századból való hazai levelekből, végrendeletekből, „ingóságok jegyzékéből” egészíthetjük ki, ha arra keressük a választ, hogyan is öltözködtek eleink. „Buda város árszabása” például II. Lajos korából való és 1522-ből datálódik. Szerepel benne többek között skarlátszövet, gránátszövet, damasztselyem, burkus és itáliai szövet, női alsóruha gyapjúból, rókamállal prémezett suba és morvai posztó, tafota atlasz szövet, kamuka, karmazsin színű szövet, egy pár gombos női lábbeli, purgamál nadrág, itáliai szövetdolmány, báránybőr – meg hermelinsuba és huszárcsizma. Továbbá fehér „hazibaranber” – ami talán házi vagy hazai báránybőrnek olvasandó.
Nádasdy Tamás nádor 1554 decemberében ezt írja feleségének, Kanizsay Orsolyának: „Szökfü szinü selyöm is két féle vagyon, egyik sitétebb, az másik világosbb, Balázs deák penig azt mondja, hogy oroszlán szinü selymet kéretsz az gomboknak, osztán igen szép vöröset...” Az asszony, egyik válaszlevelében, Ferenc fiuknak kér a férjétől ruháravalót: „Az Ferencz ruhájára való básonrúl is elfeledkeztem volt emlékezni, Kegyelmed el ne feledje..., valami fekete bársont vegyen egy dolmánkának valót. Az aranyasról se feledkezzék Kigyelmed. Továbbá valami aranyfonalat is küldjön Kigyelmed és pillangót is...” A „pillangó” flitterekből és fémszálakból összeállított ruhadísz.
Kövesdy Lukács Kassán, 1556-ban írott végrendeletében többek között így hagyatkozik: „Ruhám vagyon egy farkasbőr subám, egy farkasmál suba fejér kék karasiával béllett, egy mállal béllett dolmán, kinek az posztója fejér kék karasia, hat mente, egy veres nadrág, hat suba kopott...” Simonffy András Sopronban, 1562-ben kelt végrendeletében említ skarlát dolmányt, róka hátsubát, kék-fekete bőrrel bélelt ködmönt, szederjes gránátgombos mellényt, vörös dolmányt, zöld mentét, bőrnadrágot, továbbá hímes és varrott keszkenőt, gyűrűket és pártaövet, amelyeket részben mátkájára, Piroskára, részben öccsére, Lackóra és egy bizonyos „Benedek Deákra” hagyományoz.
A bélyi illetőségű özvegy Király Albertné Mátyus Kata 1604-ből keltezett végrendelete tartalmaz 22 „arany gyűrőt”, három párta övet, három főkötőt – az egyik bogláros, aranydolmányt, török módon csinált aranymentét, vont aranynyal díszített és nyuszttal bélel galléros mentét, két hosszú subát – „asszony embernek valót” (egyik vörös atlasszal kötött, másik petymeggel bélelt), továbbá vörös bársonyból, fekete bársonyból és bojtos bársonyból való szoknyákat, ezüstös olasz vászoninget és három bársony „párnahéjat”, azaz párnahuzatot.
A feljegyzések azt tanúsítják, hogy a hazai férfiviselet sokáig megőrizte magyaros jellegét, míg a nők ruhái hol az olasz, hol a német divat hatása alatt fejlődtek.