Százéves Apostolok

Kevés intézmény éri meg a századik születésnapját. A viharzó történelem, a kérészéletű rendszerek, a múló divatok, a futó hóbortok, az állhatatlan percemberkék korában a centenárium ritka jubileum. A mai ember szemében száz év maga a múlhatatlan örökkévalóság, a változatlan biztonság, a kikezdhetetlen hagyomány, a megbízható tradíció.
Az Apostolok alapítója, Förster János híres vendéglős dinasztia sarja volt. A család vitte egy darabig a nevezetes Virágbokor nevű éttermet, amit a belső Lipótváros legjobb és legelőkelőbb helyének tartottak abban az időben, amikor a nevét még Blumenstöklinek ejtették. Förster Jánosnak volt kitől elsajátítani a szakmát, s a tudásra szüksége is volt, hiszen a Belvárosban jócskán akadt jó vendéglő, így egy új vállalkozást felfuttatni embert próbáló feladat volt. Förster úr különlegességeket kínált, látványban, ízekben, hangulatban egyaránt. A belső tér már a nyitáskor lenyűgöző volt, bár nem pont úgy mutatott, mint napjainkban, hiszen az éttermet 1913-ban, majd 1929-ben is átalakították. A faragott bokszok, a 12 apostolt ábrázoló tűzzománc mozaikképek, a híres városokról készült festmények, túlzás nélkül mondhatjuk, ma is áhítatot keltenek a betérő vendégekben. Nem véletlenül hasonlítják egy kápolnához. Förster János szerette is a kontemplatív hangulatot, ezért házirendet is készített, ami rövid volt, de velős: „csend és józanság” – ennyiből áll az egész. Persze, nehéz lehetett józanságra inteni a duhajkodásra hajlamos vendégeket, amikor a legjobb müncheni söröket csapolták, s a legfinomabb szardíniák olajával keverték a sörcsúszdaként felszolgált körözöttet. Akkoriban a vendég, ha kívánta, maga állíthatta össze a körözöttet, a saját szája íze szerint adagolva az alkatrészeket, természetesen már a nagy koncentrációt igénylő művelet közben is megivott két-három korsó sört, majd alkotását ropogós sóskiflire kenve megkostólta, s újabb szomjúság tört rá.
Az Apostolok történetében szerencsére múló epizódot jelentett, hogy az ötvenes években klerikális hangzású nevétől megfosztották, s a roppant hangzatos és szellemes Pilseni söröző nevet adták neki. Hála az égnek, a műemléki védettséget élvező berendezéshez nem nyúltak, s mikoron kevésbé ostoba hatalom tört ránk, a visszakeresztelésnek nem volt akadálya.
A mai Apostolok a jobb módú polgárok, de nem a hivalkodó parvenük és a hisztérikus sznobok helye. A konyha ragaszkodik a magyar konyhaművészet legszebb hagyományaihoz, ellenáll a manapság elburjánzó gasztronómiai „trendeknek”. Nem olcsó vendéglő, de az árak nem szöknek az égig. A bajai halászlé 1300, a rostonsült libamáj friss lecsóval 2700 forint. A hangulat, az elegancia, a kiszolgálás, a minőség megéri ezt a kis többletet.
Az Apostolok bejárata előtt valaha egy tábla állt, az alábbi versikével: „Ne menj arra, se emerre!
Ülj be inkább hozzánk serre!”
Az ügyetlen klapancia nem dísze poétikánknak, még akkor sem, ha állítólag Heltai Jenő szerezte. Viszont a tanács időtálló, az Apostolokba az elkövetkező száz évben is érdemes lesz beülni.