Túllőtt a célon a „Seselj-művelet„

Miroljub Labusz független jelölt köszönőtáviratot küldhetett volna Vojiszlav Seseljnek, amiért indult az elnökválasztásokon. A szélsőséges elnökjelölt nélkül ugyanis Vojiszlav Kostunica már az első menetben simán győz. Labusz a második fordulóban szintén számíthat Seseljre, aki bojkottfelhívásával ugyanúgy szavazatoktól fosztja meg Kostunicát. Aki ebben valami tervszerűséget lát, annak igaza van. Labuszék hálája azonban mégsem Seseljt illethetné.

Újvidék. Kampánya során Kostunica kimondottan az emberek elégedetlenségére játszott, a változások okozta csalódottságra. Volt mit felrónia a kormánynak. Ám a mindenkit túlharsogó radikális pártvezetővel – aki már régen tudja, hogy szélsőségesen nacionalista retorikával, Nagy-Szerbia ígérgetésével már nem lehet szavazatokat gyűjteni – a kormány szapulásában Kostunica nem vehette fel a versenyt. Csak szót és alkalmat kellett adni erre Seseljnek. S adtak is. Mégpedig azok, akiktől a legkevésbé volt elvárható. Egyes médiumok, amelyek semmiképpen sem tartoztak a radikálisok szimpatizánsai közé, szinte kínálták műsoraikat Seseljnek, akinek kemény retorikája mellett Kostunica bírálatai szelíd dorgálásnak sem tűntek. Magyarán Seselj riadalmat kiváltó népszerűségét részben a szerb kormánykoalíció választási agytrösztje gerjesztette, s mint láttuk, eredményes fegyverként – „szavazatelvonóként” – vetette be Kostunica ellen. A „Seselj-művelet” azonban olyan jól sikerült, hogy majdnem azt szorították ki vele a második menetből, akinek megsegítésére létrehozták.
Újvidéken nem véletlenül kering az az anekdota, hogy megállapodott egymással Csanak és Iszakov, a két szerb autonomista pártvezető, hogy átverik Kostunicát. Mile Iszakov vajdasági szavazatokat ígért a legesélyesebbnek, cserébe pedig nem kevesebbet, mint a külügyi tárcát kérte. Az alkut megkötötték, ám Kostunica nem tudhatta, hogy Iszakov nem rendelkezik a vajdasági szavazatokkal (talán még a sajátját sem adta Kostunicának). Felhívása Kostunica számára nem hozott szavazatot, hanem inkább elvett. Kostunica „mérsekelten” nacionalista – és a Vajdaságot féltő – szavazóinak ugyanis nem tetszett, sőt, egyenesen ellenére volt, hogy egy megrögzött autonomista sietett jelöltjük támogatására, s még azt hangoztatja, hogy Kostunica nagyobb önkormányzatot ad majd a Vajdaságnak, mint Labusz. A magát európainak tartó Kostunica pedig csodálkozhat, hogyan történhetett meg, hogy az ország legeurópaibb részében az Európa-ellenes Seselj simán lekörözte, s a harmadik helyre utasította. Mindazok, akik a sikeres médiakampánnyal úgymond politikai halottaiból támasztották fel Seseljt és tették az egyik legnépszerűbb politikussá, a rendszerváltás veszteseinek vezérévé, a tűzzel játszanak. A Balkán pedig, mint tudjuk, lőporos hordó. A szélsőjobbot Szerbiában ismét könnyelműen fontos szerephez segítették.
Ha azt vizsgálnánk, hogyan lehetett a tervet – ha létezett – ilyen ragyogóan (túl)teljesíteni, akkor oda lyukadhatnánk ki, hogy még mindig nagy a fogadókészség arra a politikára, amely annak idején háborúba taszította a térséget. Szerencsére ilyen veszélyek már nincsenek, ám valós veszélyforrás, hogy a még mindig a nacionalizmustól terhelt szerbség még távol áll a megtisztulástól. Ha más nem, ez a szerbiai választások egyik tanulsága.