A bankár és a családapa

Az emberek szemében bolondok vagyunk. Vagy mégsem? Miből élünk meg? Hogyan taníttatjuk, miként ruházzuk „túlvállalt” gyerekeinket? Vagy egyáltalán miért hagytuk őket megszületni? Ha már élnek, miként bírunk velük, hogyan lehet ennyi gyereket rendben nevelni? Ilyeneket kérdeznek tőlünk. Ugyanakkor négy éve megtörtént a csoda, az ország vezetése sokgyermekes, a családi életet prioritásként kezelő emberek kezébe került. Sajnos a többség ezt nem nézte jó szemmel, sokaknak nem volt ínyére, hogy újra az erkölccsel, a magyarság sorskérdéseivel kapcsolatos témák kerültek terítékre. Ekképpen a média aktív közreműködésével megszületett az elváltak, újraházasodottak kormánya.
A média által sugallt eszményképben a többgyermekes családapa helyét egy bankár vette át. Egy országos vezető erkölcsi élete, magánéleti viszonyainak kuszasága nem lehet csupán magánügy, aki egy ország élén áll, annak példaképnek is kell lennie. Ha nem így gondolja, ne vállaljon funkciót. Itt nem elsősorban személyi kérdésekről van szó, a jelenség a fontos.
Pénz az értékek helyett? Közismert, hogy öszszességében a lakosság, a csecsemőket is beleszámítva, szeszre többet költ, mint alapvető élelmiszerekre. Az ország többségének csak a mindennapi kaja, sör, a napi partner megléte lenne fontos csupán? Ez persze nagyon durván hangzik, de a számvetésben fel kell tennünk a kérdést: vajon a társadalom többségét csupán a napi ösztönökből fakadó igények kielégítése vezérli? Mindenesetre a megfelelő célzatú, az ösztönökre ható kampány ezt célozta meg. Az úton-útfélen olvasott szlogen legalábbis így hangzott: „Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek!” Hol vannak a szellemi és családi értékek, az erkölcsi megfontolások?
Mi a cél? Valóban a gyerekek jelentik a jövőt, vagy a gyermek csupán a szexualitás nem kívánt mellékterméke? Akit bármilyen elkötelezettség nélküli párkapcsolat is létrehozhat, megteremtve egy újabb kiváló fogyasztót, a pelenkát, a játékot, a joghurtot, az intim betétet és a cigarettát stb. előállító cégek számára.
Aki így gondolkodik, az nem jött rá arra – csupán a saját szempontjait szem előtt tartva – hogy egyszer ő is megöregszik. Ki fogja ápolni? Ki fogja előteremteni azt a GDP-t, amelyből az idősek egészségügyi ellátását és nyugdíját majd kifizetik?
Budapesti lakos vagyok, a tények kerületünkben a következők: drasztikusan visszaesett a születésszám, az ÁNTSZ adatai alapján 1993-ban még 1110-en születtek, ugyanakkor 1999-ben csupán 798-an (körülbelül 30 százalékos a csökkenés).
A SOTE Magatartás-tudományi Intézete által néhány évvel ezelőtt elvégzett felmérésekből kiderül, hogy a családokban élő házasok esetében jelentősen alacsonyabb az öngyilkossági kísérletek aránya (három százalék, szemben az elváltak esetében tapasztalható 12,5 százalékkal), a házasságban élőknél kisebb az illegális drogfogyasztók aránya (2,8 százalék, szemben az élettársi kapcsolatban élők 9,9 és az elváltak 10,3 százalékával). Az alkoholfogyasztás és a dohányzás mértékével kapcsolatosan is hasonló arány figyelhető meg. A depressziós és a neurotikus panaszegyüttesek előfordulási aránya is a házasságban élőknél a legalacsonyabb. Könnyen kimutatható adat az is, hogy a házasságban élők mortalitása (halálozási aránya) a legalacsonyabb a vizsgált populációban (az élettársi kapcsolatban élőket, az elváltakat és a meg nem házasodottakat vizsgálták még). Magyarul a házas emberek élnek a legtovább. Amenynyiben ez az intézmény károsodik, abban az esetben a családból kikerülő egyének is megsérülhetnek. Ekképpen ide tartozik mindenféle, fiatalkorban előforduló deviancia (a drogfogyasztás, az alkoholizmus, az olyan kóros magatartásformák kialakulása, mint például a bűnözés, de a homoszexualitás, illetve egyéb szexuális devianciák, sőt tágabb értelemben akár a dohányzás is), amelyek prevenciójának alfája és ómegája a családvédelem. Közhelynek tűnik az a megállapítás, hogy az egyén felnőttkori viselkedésformáinak leginkább az a meghatározója, hogy mit hozott otthonról, ugyanis az ember elsődleges szocializációjának a helye a család. Ez olyan pszichológiai törvényszerűség, amelyet nem lehet megkerülni. Ekképpen, ha beteg a család, a kóros magatartásformát továbbviszi az utód is – mivel ez a minta –, és ezt is adja tovább. Így ördögi kör alakul ki, amelyet igen nehéz befolyásolni. Sérült családokból labilis személyiségű, a külső tényezők által könnyen befolyásolható gondolkodású egyének kerülnek ki, akik a nem feltétlenül előnyös külső hatások befolyásának könnyen esnek áldozatul. Adott esetben kiváló, jól irányítható szavazópolgárok is lehetnek.
A fent felsorolt adatok a házasság intézményének fontosságát húzzák alá, szemben a jelenleg egyre jobban előnyben részesített, de sokkal kisebb biztonságot nyújtó – és a felmérések alapján kevésbé termékeny – élettársi kapcsolatokkal. Magyarországi felmérések alapján
(SOTE Magatartás-tudományi Intézet) a házasemberek értékrendjében a családi és a nemzeti biztonság sokkal hangsúlyosabban jelenik meg, míg az élettársi kapcsolatban élők esetében az értékek között a siker, a kényelemszeretet, a szabadság, az izgalmas élet, valamint az élvezetek jelentősége nagyobb.
A családi életre nevelést nem lehet eléggé hangsúlyozni. Különösen fontosnak tartom a fiúk apaszerepre történő felkészítését, hiszen egy normálisan működő család nem nélkülözhet egy valóban „apaszerepet” betöltő férfit. Társadalmunkban a helyes férfi és női szerepek meglehetősen összekeveredtek, talán ebben van némi szándékosság.
Szem előtt kellene tartani egy családbarátibb közhangulat megteremtését, hiszen rohamosan fogyatkozó lélekszámú társadalmunkban a magyar családok jelenthetik a reménységet a jövő számára. Itt nem lehet elhallgatni a média felelősségét, hiszen arra van a társadalomban igény, amit a lakossággal „megetetnek”. Magyarul, ha értékeket közvetítenek, előbb-utóbb az igény és fogadókészség is megjelenik, szemben a jelenlegi torzító hatásokkal. A jövő megmutatja a tiszta szándékokat, mivel a hazai népesedési csődöt a politikusoknak (és a médiának) valamiképpen kezelnie kell.
A demográfiai adatok ellenére – nemzetközi felmérések alapján – a magyar társadalom értékítéletében, szemben a nyugati mintákkal, az a boldog ember, akinek családja és gyermekei vannak. Ez egy olyan tartalékot jelenthet, amely segítséget nyújthat a demográfiai hullámvölgyből való kijutáshoz. A gyermekvállalási kedv minden társadalomban a jövő vállalásának, a hosszú távú tervezés lelkiállapotának, azaz a társadalmi beállítottságnak a jele. A magyar társadalomban a (több) gyermek vállalása egyre inkább tudatos gondolkodás eredménye, és ezt a magatartásformát erősíteni kell.
A szemléletbeli változásokhoz mindenekelőtt a családi élettel is kapcsolatos erkölcsi megújulás szükséges. Ezt jó, ha választott vezetőink is figyelembe veszik.
A szerző belgyógyász háziorvos (négygyermekes családapa)