A főkomornyik sötét titkai

A néhai Diana hercegnő volt főkomornyikjának s egyik legközelebbi bizalmasának számító Paul Burrell bűnperének és felmentésének híre, körülményei bejárták a világot. Jellemző, hogy az Egyesült Államok hírszolgálatában napokon át harmadik helyen szerepelt az ügy az időközi választási hadjárat és Winona Ryder filmszínésznő áruházi tolvajlása után, megelőzve például a Biztonsági Tanács elé terjesztett amerikai javaslatot egy Irak elleni határozatról.

Burrellt néhány hete azzal a váddal állították bíróság elé, hogy Diana halála után rengeteg értékes tárgyat – ruhákat, ékszereket, leveleket, fényképeket – vett magához azzal a céllal, hogy azokat később értékesíti. Lehetetlennek látszott, hogy Burrellt ne találják bűnösnek és ne ítéljék börtönbüntetésre, amikor az ügyben drámai fordulat következett be. Erzsébet királynő részéről közölték, hogy Diana hercegnő halála után az uralkodó bizalmas beszélgetést folytatott a komornyikkal, és akkor helyesléssel vette tudomásul, hogy Burrell megőrzi Diana személyes tulajdonainak jó részét. Maga Burrell, a lopással vádolt komornyik addig egy szóval sem említette ezt a beszélgetést, a királynő közbelépése nyomán azonban azonnal elejtették a vádat.
Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy mindez hatalmas meglepetést keltett, és izgatott találgatások sorát indította el. Miért nem lépett fel hamarabb a királynő, ha tudta, hogy Burrell ártatlan? Miért nem védte magát a lopással vádolt komornyik, amíg az uralkodó meg nem szólalt? Miként lehetséges, hogy az Egyesült Királyság és a Brit Nemzetközösség királynője, aki hetenként fél órára fogadja a nevében kormányzó miniszterelnököt, három teljes órán át beszélt egykori menyének komornyikjával? Mire célozhatott az uralkodó, amikor – Burrell legutóbbi állítása szerint – azt mondta neki: „Vannak olyan erők ebben az országban, amelyekről semmit sem tudunk. Legyen óvatos, Paul, soha senki sem volt olyan közel a családom egyik tagjához sem, mint maga.” Egyáltalán, igaz-e, hogy a legendásan tartózkodó, diszkrét és tapasztalt királynő ezt mondta Burrellnek, akit eddig a beszélgetésig csak felületesen, talán csak látásból ismerhetett?
Nem csoda, hogy a brit média visszhangzik a legkülönbözőbb konspirációs elképzelésektől. Miféle sötét titok felszínre kerülésétől tarthatott a királyi család? Mi volt abban a lezárt dobozban, amelynek tartalmáról a Burrell-perben tanúként kihallgatott detektív csak írásban tájékoztatta a bírót? Igaz-e, hogy a háttérben, mint Shakespeare-dráma mélyén, a királyi Windsor-család és Diana családja, a Spencerek közötti harc folyik? Igaz-e, hogy Diana fivére, Charles Spencer, aki korábban megtagadta a hercegnőtől, hogy a családi birtokra költözhessen, Diana temetésekor eltávolította a koporsóról a Windsorok címerét, és csak a Spencer-címert hagyta rajta? Igaz-e, hogy Diana a ruhájába rejtett magnóval felvételt készített egy bizalmas beszélgetésről Károly herceg környezetének egyik tagjával, amelyből az derülne ki, hogy a walesi herceg egyik férfi beosztottja megerőszakolt egy másik, ugyancsak a hercegi udvartartáshoz tartozó férfit?
Se szeri se száma a mendemondáknak, az állítólagos titkoknak, elkendőzési teóriáknak, amelyeknek valószínűleg fele sem igaz, a másik fele pedig az igazságnak alaposan elferdített változata. Mit jelent azonban mindez az immár hosszú évek óta egyik botrányt, csapást a másik után elszenvedő brit monarchiára nézve? A minap a lapok címoldalán a könnyező királynő képét láthatta az ország. II. Erzsébet, aki anyja és húga temetésén száraz szemmel viselte el a gyászszertartást, a Szent Pál-székesegyházban egy hősi halottakról megemlékező szertartáson, amelyet ötven éven át az idén elhunyt anyakirálynő celebrált, nem tudta többé elrejteni könnyeit a világ elől. Bármire gondolhatott, bizonyos, hogy az elmúlt napok idegfeszültsége is hozzájárult elrejthetetlen bánatához.
A köztársaságra vágyók növekvő, de még mindig parányi csoportja a Burrell-botrányban újabb reményt lát arra, hogy vége felé közeledik a királyság intézménye Nagy-Britanniában. Józanabb megfigyelők azonban emlékezetbe idézik II. Erzsébet uralkodásának ötvenedik jubileumát és az anyakirálynő temetését: mindkét alkalommal milliók mutatták ki – a legcsekélyebb kényszer vagy buzdítás nélkül – tiszteletüket és szeretetüket. Senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy Erzsébet királynő uralkodását semmi sem veszélyezteti. A kételkedők inkább azt a kérdést teszik fel, hogy ennyi kínos botrány, oly sok kellemetlen vita után mennyire lehet biztosra venni Károly trónörökös vagy az őt követő Vilmos herceg utódlását. Vannak, akik szerint a királyi család a „modernizálás” cégére alatt túl nagy nyilvánosságot engedett belső, családi ügyeinek, s most abba a veszélybe került, hogy eseményei, mindennapi élete egy szintre sülylyednek a Dallas, a Forsyte Saga és más televíziós sorozatok szereplőinek viszontagságaival.