A kiszámíthatóság diadala

Az osztrákok tegnap kiálltak Wolfgang Schüssel és kiszámítható, következetesen reformelkötelezettségű irányvonala mellett. Egyúttal demonstratívan nemet mondtak a sokak előtt ismét rémként felsejlő nagykoalícióra, a szociáldemokraták szürkeségére, de a vörös–zöld német modellre is. Ugyancsak elutasították Jörg Haider kiszámíthatatlan, lényegében a választások idő előtti kiírásához vezető politikáját. A karintiai népvezér ma ott tart, ahol 1986-ban, amikor átvette az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetését, s tízszázalékos eredménnyel berobbant a nagypolitika porondjára. Csakhogy amíg az a tíz százalék hatalmas siker volt a radikálisoknak, addig a mostani kimondott kudarc. Ezzel szemben a koalíciós partner, az eddigi kancellár pártja rácáfolt az előzetes várakozásokra, s történelmi győzelmet aratva, meggyőző fölénnyel nyerte az előre hozott parlamenti választásokat. A jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP) ezzel 36 évvel ezelőtti sikerét ismételte meg, amikor utoljára került ki elsőként a megméretésből.
Ilyen sikerre talán még Schüssel sem számított. Az előjelek ugyanis nem voltak túl jók. Miután Haider randalírozásával felborította a fekete–kék koalíciót, meglehetősen borúsan festettek a kilátások. Sokan úgy vélték, a jobboldal belső viharai okozta káoszban a szociáldemokrata SPÖ ölébe hull a győzelem, s legrosszabb esetben is folytatódik az éppen a legutóbbi választásokon elutasított nagykoalíció. A párton belüli hatalmi harcokban megroppanó, 1999-ben még 27 százalékos eredményével a néppárttal egy súlycsoportban lévő FPÖ a padlón volt, s úgy látszott, hogy még a zöldek is befoghatják őket, Schüssel pedig a három évvel ezelőtti állapothoz képest szavazatokban ugyan növekedve is csak fej fej mellett haladt Alfred Gusenbauerrel. A társadalom közben kiábrándultan nézte a jobboldal belső harcát, a többség nem kívánta vissza egy pillanatra sem az elnehezült, lényegében három éve megbukott nagykoalíciót, amelynek alternatívájaként egyre hangosabban jelentkezett a vörös–zöld tandem is.
Ebben a helyzetben a józanul gondolkodó osztrákok az eszükre hallgatva a lehetőségekhez képest erősítették Schüsselt, aki kormányzása idején belevágott a nagykoalíció által évtizedekig halogatott reformokba, s kiszámítható, ugyanakkor határozott politikusként két lábbal a földön állva navigálta az ország hajóját. Mögéje sorakoztak fel nagyrészt a bizonytalanok, a valódi alternatívák nélkül maradók, az előző három évre ugyanis komoly panaszuk nem nagyon lehetett. Schüssel kitűnő taktikai érzékkel állt ki szabadságpárti pénzügyminisztere, Karl-Heinz Grasser mellett is, ezzel az FPÖ táborából átcsábíthatta a belső harcok után kiábrándult, ugyanakkor három éve a változások politikája mellett szavazókat. Ez is jelzi, hogy a fekete–kék koalíció akár a jövőben is folytatódhat, csak immár más erőpozícióból tárgyalhat majd a kancellár Haiderrel, aki rendkívül népszerű Karintiában, kiszámíthatatlanságával, vad kirohanásaival, az Európai Unió bővítésének ellenzőjeként leszerepelt viszont a nagypolitika színpadán. Ahhoz azonban, hogy a jobboldal szájából ezúttal ne énekelhesse ki senki sem a sajtot, szükség volt egy határozott, ugyanakkor mértéktartó, a tévévitákból is kitűnően karizmatikus, ha kell, partnerét a támadó Európával szemben megvédő, de ha kell, vele szemben Európát választó, ezzel a jobboldali szavazatokat széles körben begyűjteni képes pártvezérre és egy pártra, amely nemcsak népszerű, elfogadott, de győzni is tud. Az osztrák jobboldal tehát kijavítva hibáját győzött, de ahhoz, hogy a győztes politika is folytatódhasson, Schüsselnek kancellárként továbbra is két lábbal a földön kell állnia.