A szövetség kültagja

Valódi baráti gesztusként orosz kollégáját érkezett megnyugtatni a Szentpétervár melletti Carszkoje Szelóba George W. Bush. Moszkva és Washington partneri kapcsolatának minőségét s Oroszország ismételt felértékelődését jelzi, hogy az amerikai elnök Prága után szükségét érezte beiktatni – vilniusi és bukaresti megbeszélései elé – a néhány órás megállót. Annak ellenére, hogy tisztában van vele, Putyin demonstratív prágai távolmaradása ellenére a Kreml valójában már jó ideje elfogadta a NATO bővítését, benne a baltiak meghívását is. Ebben sokat segített, hogy Moszkva május – a NATO–Oroszország Tanács létrehozása – óta lényegében a szövetség kültagja, s a most Prágában megtartott első külügyminiszteri ülés csak aláhúzta betagozódását a nyugati biztonsági struktúrákba. Az új kihívások minden eddiginél jobban közelítik egymáshoz a hidegháború idején egykor farkasszemet nézőket, amelyet csak elősegít a Kreml visszafordíthatatlannak tűnő külpolitikai nyitása. Amerika szeptember 11. óta különösen nagy becsben tartja Putyin barátságát, s ennek nemcsak e mostani kitérő, hanem a moszkvai túszdráma kapcsán tett kiállás is hű bizonyítéka.
A terrorizmus elleni harc sajátos módon köti össze Oroszországot és az Egyesült Államokat. Ez az a közös érdek, amely esetenként elfedi a nézetkülönbségeket is, így például az Irak elleni akció kérdésében. Az amerikai támogatás a csecsenkérdés megítélésében például hozzájárulhatott ahhoz, hogy Moszkva fenntartásai ellenére is könnyebb szívvel szavazta meg az ENSZ BT határozatát. Bush azonban semmit nem bíz a véletlenre, így már előre megüzente Putyinnak, hogy Washington messzemenően tiszteletben tartja Oroszország Irakhoz fűződő gazdasági érdekeit. Ez a kijelentés valójában sokkal fontosabb a NATO bővítése kapcsán elmondott nyugtató szavaknál. E biztosítékkal ugyanis a pragmatikus Putyin garantálhatja az orosz gazdaság további stabilizálódását, s az energetikai együttműködés mellett a stratégiai partnerség igazi, politikai érdekeknél is szilárdabb alapja lehet. Ez utóbbi ismételt aláhúzása egyébként üzenet a nyugat-európai partnereknek is, akik korábbi helyzeti előnyük ellenére lemaradni látszanak az orosz kőolajért folyó versenyben. A szektor modernizálásához elengedhetetlen befektetések terén ugyanis – az amerikai aktivizálódás mellett – megtorpant az európai tőke, s ez hosszú távon akár a kényes orosz–amerikai–európai háromszög egyensúlyát is befolyásolhatja.