Az élelmiszeripar hadra fogható

A magyar élelmiszeripar versenyképes az unióssal, sőt termékeit több hozzáadott érték jellemzi, mint a közösségben előállítottakét. Fontos tényező, hogy az iparág és mezőgazdaságunk korábbi egymásrautaltsága megszűnt, és az élelmiszer-feldolgozók már a magyar agrártermékek nélkül is megállják a helyüket az EU-ban. A csatlakozás sikere azonban a több mint kilencvenszázalékos belpiaci részesedés megtartásán és az egész élelmiszer-vertikumra – kereskedelemre és vendéglátásra is – vonatkozó élelmiszer-biztonsági előrások betartásán múlik.

Élelmiszeriparunk a maga százötven éves múltjával tradicionális ágazat, amely nem független Magyarország kedvező mezőgazdasági adottságaitól sem. Jelentőségét mutatja, hogy a magyar ipar termelési értékéből 15 százalékkal részesedik, 2200 milliárd forint az éves bruttó termelési értéke, amelyet 4027 – társasági adóalanyként jegyzett – vállalkozás állít elő, 122 ezer főt foglalkoztatva – jellemezte röviden a hazai élelmiszeripart Piros László, az Élelmiszer-ipari Feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) főtitkára. A statisztika által jegyzett működő élelmiszer-ipari vállakozások száma azonban 8160, de ebből a közel 4100 személyijövedelem-adózás hatálya alá tartozó vállakozó a már jelezett bruttó termelési érték alig egy százalékát termeli. A társasági adó hatálya alá tartozó másik „négyezres” csoport vállalkozóinak 65 százaléka is a mikro- és mini kategóriába tartozik, azaz éves bevételük nem éri el a százmillió forintot. A cégek száma nagyon magas, hiszen az EU-ban összesen 26 ezer élelmiszer-ipari vállalkozó működik.
Az élelmiszer-ipari termelés nyolcvan százalékát vidéken állítják elő, érthető hát, ha jövedelmezőségük jelentősen kihat az ottani foglalkoztatottságra és az életszínvonalra, és nagy hatással van a mezőgazdaságra is, tekintve, hogy ma a mezőgazdasági árutermelés 75 százalékát e termékpálya veszi fel. (Tizenöt évvel ezelőtt csak felét vette fel, és a termelési összköltség hatvan százalékát tette ki a mezőgazdasági alapanyagköltség a feldolgozóiparban, míg ma ez az arány harminc százalékra csökkent, a két ágazat régi egymásrautaltsága tehát megváltozott.) Mindemellett az élelmiszeripar az egyetlen az ipari ágazatok közül, amely tartósan nettó egyenleget produkál a külkereskedelemben – több év átlagában eléri az egymilliárd dollárt –, mert alacsony az importigénye – tájékoztatott a főtitkár.
Piros László elmondta: az élelmiszeripar összes termékértékesítésének majd nyolcvan százaléka a belpiacon realizálódik, a hazai piacon évente eladott élelmiszer-ipari termékek 93 százalékát a magyar élelmiszeripar állítja elő. Ez hatalmas érték, így minden érdekünk ahhoz fűződik, hogy ezt az arányt a csatlakozás után is megtartsuk. Mert az ágazat uniós csatlakozásának sikere – annak ellenére, hogy helyzetéből adódóan elvileg képes fennmaradni a hazai mezőgazdaság nélkül is – a belpiaci részesedés megtartásán múlik – hangsúlyozta a főtitkár.
Élelmiszeriparunk derékhada ugyancsak hadra fogható az unióban, köszönhetően az ipar erejének és az amortizációt másfélszeresen meghaladó beruházásoknak, amelynek háromnegyede a technológiai színvonal javítását célozta. Mindemellett a magyarországi élelmiszeripar fajlagosan több bruttó hozzáadott értéket rendel termékeihez, mint ez EU élelmiszeripara általában, ami azt jelenti, hogy versenyképes a közösség élelmiszeriparával – mondta Piros László. A főtitkár nem feledkezett meg a negatívumokról sem, kifejtette, a sok cég miatt kicsi az egy vállalatra jutó termelési érték, csak harmadannyi, mint az unióban. Igaz, az apró cégek jövőjét szinte nem befolyásolja az EU, mert azok a belépés után is lokális piacra termelnek. Ezeket a mini- cégeket tehát nem a piac, hanem az élelmiszer-biztonsági és a környezetvédelmi követelmények betartása fogja szelektálni.
Annak ellenére azonban, hogy az ágazat felkészültsége jó, van még egy olyan probléma, ami megoldásra vár, de már túlmutat az ipar rendelkezési körein. Ez az élelmiszer-biztonság kérdése, amit az egész élelmiszer-vertikumban, beleértve a mezőgazdaságot, a kereskedelmet és a vendéglátóipart is, meg kell valósítani. Magyarországon az elmúlt időszakban nem volt olyan élelmiszerbotrány, amely az ágazatból indult volna ki, míg ugyanez nem mondható el a kereskedelemről vagy a közétkeztetésről – mutatott rá Piros László, hangsúlyozva, hogy a kialakult kedvező állapotot – amit segít, hogy a hazai élelmiszer-ipari cégeknek több mint egy éve kötelező alkalmazni a HACCP-rendszert, s ami nem mellékesen százmilliárdjaiba került az ágazatnak – nem szabad azért veszélyeztetni, mert a kereskedelem vitatja, a vendéglátás pedig be sem akarja vezetni az élelmiszer-biztonságot garantáló feltételek közül a HACCP-rendszert. Annak bevezetése ugyanis az unióban a termékpálya minden szereplőjének kötelező.