Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a berlini magyar követség épületében a magyar– német fórumot. A hagyományoknak megfelelően a megbeszélések középpontjában most is az Európai Unió bővítése állt. A fórumon elmondott beszédében Joschka Fischer német külügyminiszter a terrorizmus elleni harc alapkérdésének nevezte, hogy sikerül-e demokratizálni az iszlám világot. Ezért úgy vélte, az unió alapvető érdeke, hogy európai perspektívát mutasson fel Törökország számára. Egyúttal elítélte azokat – ekkor zajlott Münchenben a CSU-pártkongresszus – akik rövid távú belpolitikai okokból eleve kizárják Ankara uniós tagságát.
Kovács László úgy vélte, a következő alig három hétben javítani kell az unió ajánlatán, hisz az elfogadhatatlan, hogy a 2004-ben a taggá váló Magyarország kevesebb támogatásban részesüljön, mint 2003-ban. Túl hosszúnak nevezte az átmeneti időszakot, miszerint közvetlen mezőgazdasági kifizetések tekintetében az új tagoknál csak 2013-ban érnék el a tizenötök színvonalát. Mint mondta, súlyos következményekkel járhat a magyar gazdaság számára, ha az EU ragaszkodik az adókedvezmények visszavonásához.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
