Bocs

Két és fél milliárd forint nagy pénz, ennyiből nemcsak mindennapi szükségleteink magas fokú kielégítésére, a gyermekek iskoláztatására és jól átgondolt befektetésekre telik, hanem esetleg bekerülhetünk az aranyfedelű és dombornyomású, „magyar nábo-bok” Top 100-as listáját tartalmazó kiadványba is. Ha tudtunkkal vagy anélkül szerepelünk laptársunk alkalmi kiadványában a leírtnál jóval kisebb vagyonnal rendelkezve, biztosan gyökeresen megváltozik az életünk.
Az aranykiadvány szerkesztői bevallották, hogy nem az APEH-től kértek adatokat a legnagyobb adófizetőkről, nem a cégbejegyzések és adófőkönyvek vizsgálatát követően készítették el összegzésüket, hanem helyi és országosan elismert szakértők véleményére hagyatkoztak, magyarul: elsősorban a szóbeszéden alapul a lista, leginkább az „alsóbb kasztba” tartozó két és fél milliárdosok köre. Erről a problémáról csak két emberrel beszéltem a száz leggazdagabb magyarnak tartott közül. Egyikőjük egy vidéki betéti társaság tulajdonosa, akinek vagyona saját bevallása szerint 25 millió forint körüli lehet. Szemüveges, őszes hajú úrról van szó, aki szakorvosként a kiadvány megjelenéséig dolgozott, ám azóta megváltozott az élete. Bizalmatlan velem szemben is, hiszen bár beszélt egy kollégával arról, hogy cikket írnak majd sikeres tevékenységéről, fogalma sem volt arról, hogy két és fél milliárdos vagyonnal ruházzák fel, s teljes mértékben megalapozatlanul bekerül a leggazdagabb magyarok közé. Egy egészségügyi vállalkozás tulajdonosaként eddig kőkemény vitákat folytatott a beszállítókkal, üzleti partnerekkel az árak leszorítása érdekében, s ezentúl attól fél, hogy a szemébe nevetnek, fizessél többet, hiszen milliárdos vagy. Védenie kell családjának tagjait, a félelem átjárja az éjszakáit. Ma már mobiltelefonon is csak azt a hívást fogadja, amely a SIM-kártyára betáplált készülékek valamelyikéről érkezik.
A listára került másik férfi önzetlenül adakozott jó célokra, nevét adta gyarapodó vállalkozásaihoz. Családneve ritkaságszámba megy, ezért miután világgá kürtölték eszeveszett gazdagságát, szinte szemlesütve megy a nagyváros főutcáján. Az őt megkereső vidéki tudósítóval közölte vagyona nagyságát, amely meg sem közelíti a milliárdos nagyságrendet, mégis a listára került – tudom meg tőle. Ennyi erővel a kérdező is a Topban szerepelhetne, hiszen köztudomású, hogy olasz importra dolgozó varrodájában tucatszámra görnyednek a gépek fölé a lányok-asszonyok, műgyűjtőként pedig a neves aukciókon kitartóan licitál egy-egy műremekért.
Tucatnyi vállalkozó fontolgat perindítást, mert felkerült a milliárdosok listájára. Van, aki azt nehezményezi, hogy nem járult hozzá a neve közléséhez, mások sokkal kisebb vagyonnal rendelkeznek, ezért gazdaságilag kimutatható kárt okoztak nekik.
Rajta vannak a listán és punktum! Mára a kiadvánnyal kapcsolatban megjelent idézetek különös értelmet kaptak „Természetes dolog, hogy a közvélemény igényli a tisztánlátást, a tájékozódást. A gazdagság teherrel jár, például a nyilvánosság terhével. Ezt vállalni kell” – vallja Mihályi Péter tanszékvezetô egyetemi tanár. „Többen érezhetik úgy, hogy van rejtegetnivalójuk, és sokan félnek az előítéletektől. Nálunk amúgy is hagyománya van a bujkálásnak, rejtőzésnek” – nyilatkozza Vámos Tibor akadémikus „Az ismert gazdagoknak nemcsak a bűnözőktől, de a szegény rokonoktól, az adománygyűjtők rohamától is tartaniuk kell, de ez az ára a vagyonnak” – szögezi le Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár.
Tisztánlátás, tájékozódás? Most nem sikerült. Bocs.