„Eltérített” uniós tagjelöltek

Az unióba vezető út bár csábító és ingerlő, valljuk be, nem éppen leányálom. Véget nem érő tárgyalások, idegtépő alkudozások, megannyi akadály és kihívás egyszerre. Így van ez nemcsak a tárgyalótermek, hanem a mindennapok világában is. Sokszor azonban nemcsak a ködös európai politika az oka ennek, hiszen a minap például Strasbourgban szarvasok gördítettek nem várt akadályokat a nagy bemutatkozásra készülő tagjelöltek elé.

Strasbourg. Az unióba vezető út valóban nem éppen leányálom – gondolom, valahol Budapest és Strasbourg között félúton. Kollégáimmal az Európai Parlament városába igyekszünk, oda, ahol történelmi pillanatra készülnek az uniós tagjelöltek, akik bemutatkozhatnak végre, és szóra emelkedhetnek az Európai Unió egyik legjelentősebb „házában”. A feladat azonban, mint később bebizonyosodik, embert (mi több, újságírót) próbálónak bizonyul. Számításainkat ugyanis nem várt esemény húzza keresztbe, így pedig a fogadtatás kissé különösre sikeredik.
Strasbourgba, Elzász gyöngyszemébe hétfőn bejutni nem lehet. Legalábbis nem a fellegekből alászállva, a légteret ugyanis egész egyszerűen lezárják a derék franciák. A feszültség persze egyre fokozódik, az ember fantáziája pedig elszabadul. A párizsi gép fogságában, még a kifutón vesztegelve, miközben a légikisasszony kényszeredett udvariassággal töltögeti a frissítőt, az utasok túlnyomó többsége maroktelefonjára tapad.
A panaszáradatot és a feszültséget csak fokozza, hogy a kapitány egyre elképesztőbb verziókkal áll elő, a rossz időjárás még hihető magyarázatnak tűnik, a hangulat igazán akkor éri el tetőfokát, amikor a kellemes bariton bejelenti: a strasbourgi repülőtéren állatok szabadultak el. A képzelet végtelen, s mindenki olyan történetet színez ki magának, amilyet akar. Ideje mindenesetre van rá bőven.
Végül elindulunk, bár a miheztartás végett közlik velünk, egyáltalán nem biztos, hogy leszállhatunk az elzászi városkában. Az újságírók azonban még bizakodnak: kinek interjúra, kinek sajtótájékoztatóra kellene rohannia, ám hamarosan kiderül, hogy erre a napra mindezek szakmai ábrándok maradnak csupán. Strasbourg helyett ugyanis egészen másutt landolunk.
Az elcsigázott utasokat a gépből kikászálódva Mulhouse kedvetlen repülőtere fogadja. Alig egy kőhajításnyira vagyunk a német határtól: mint a térképet böngészve később kiderül, közelebb van Freiburg vagy a szintén határ menti Bázel, mint az olyannyira vágyott Strasbourg. Amelyet végül is nem repülőgéppel, hanem autóbuszon érünk el, másfél órás zötykölődés után. „Isten hozta önöket Franciaországban!” – rikkantja felénk angolul egy francia kolléga, amint végre-valahára elérjük a hőn áhított úti célt. Az élmény örök marad, ám a hírek szerint nem csak nekünk: aznap ugyanis 29 gépet kell leszállítani. A brit üzleti élet lapja, a Financial Times szerdán címlapon számol be az „eseményről”, megemlítve, hogy a tagjelölt országok képviselői közül a lengyelek Lyonban, a ciprusiak Brüsszelben, a szlovákok pedig Stuttgartban landoltak.
S hogy miért? A magyarázat – olyannyira banális, hogy valós kételyek merülnek fel a hitelével kapcsolatban – pofonegyszerű: két szarvas tévedt a leszállópályákra, és noha a biztonságiak megpróbálták beterelni őket az erdőbe, a nagy köd miatt igyekezetük kudarcba fulladt.
Érkezésünk Strasbourgba tehát kalandos, és nem kevésbé az az Európai Parlament felfedezése sem. Ez a gigantikus, csillogó-villogó üvegpalota a maga megszámlálhatatlan lépcsőjével és épületszárnyával, felvonójával és kerengőjével egyszerre magával ragadó és rémisztő. Egy picikét kaffkai. Eltévedni benne nem nagy kunszt, főként mivel a látogatókat kisegíteni hivatott kisasszonyok nem igazán bírják az angol nyelvet. (Aki pedig nem tud franciául, az magára vessen! Köztük én is.) A helyzet persze nem ilyen tragikus, csak a tájékozódás kissé időigényes.
Az újságírókkal Rajnát lehetne rekeszteni, itt nyüzsög-zsinatol minden európai náció: a sajtószobában a határok már ténylegesen leomlottak, a távolságok összezsugorodtak, és jól megfér egymás mellett a szlovák, a ciprusi és a magyar zsurnaliszta. S kifejezetten jóleső érzés, ha valamelyik érdeklődőbb külhoni újságírót egy-egy hazai politikus vagy város nevének leírásával kell kisegíteni. (Az némi megrökönyödést kelt, amikor az egyik dán kolléga láthatóan nincs tisztában azzal, mi is volt az a vasfüggöny, amelynek piciny darabkáját a magyar politikusok egyike „ajándékozta” Pat Cox parlamenti elnöknek. Valószínűleg kölcsönösen van még mit tanulnunk.)
A politikusok azonban láthatóan lelkesek, s noha Strasbourgba a jelöltországok képviselői hivatalosan „bemutatkozásra” érkeztek, többségük ismerősen mozog a parlament futurisztikus épületében. Néhányuk pedig 2004-től várhatóan állandó szereplője lesz az üléstermeknek és a bizottsági csoportoknak. Addig is ismerkedünk, kóstolgatjuk egymást. A hétvége pedig megint csak a tagjelölt országokról szól, hiszen Pat Cox meghívta mind a tíz aspiránst: mutatkozzanak be a franciáknak. A szokásos filmvetítésen és folklórműsoron túl a jelek szerint a magyarok valóban igyekeznek kitenni magukért, és nemcsak a gasztronómiában próbálják az arra érzékeny franciáknak megmutatni Magyarország büszkeségeit (öt borvidék kínálja majd a jobbnál jobb nedűket), de kizárólag erre a célra egy „elektronikus üzenőfüzetet” is kiállítanak, ahol az érdeklődők a világhálón keresztül tehetik fel kérdéseiket Magyarországról.