Franciaországban folytatódott a közlekedési káosz tegnap is. Az állami szektor több tízezer dolgozója az állami szolgáltatások privatizációja elleni tiltakozásul tegnap délután Párizs utcáira vonult, miközben a légiirányítók munkabeszüntetése miatt szünetel a belföldi és az európai légi járatok túlnyomó része. A polgári repülési hatóság közlése szerint minden tíz járatból egy, ha garantálható. A 4300 járatból csupán ötszáz vehető biztosra. A német Lufthansa hetven járatot törölt Németország és Franciaország között.
A Jean-Pierre Raffarin vezette kormány kezdeti sikerének nevezhető, hogy hétfőn estére valamennyi útakadály eltűnt a franciaországi autópályákról. A közúti fuvarozók mindazonáltal további akciókat helyeztek kilátásba. A tiltakozások az eddigi legnagyobb hazai kihívást jelentik a Raffarin-kormány számára, amely a szakszervezeteket az állami vállalatok privatizálását, a nyugdíjrendszer reformját és a kiadások csökkentését magában foglaló terveivel haragította magára. Fennakadások várhatók a vasúti forgalomban és a párizsi metró közlekedésében is. A CGT szakszervezet szóvivője szerint a tiltakozásban részt vevő 50-55 ezer vasúti dolgozó közül sokat nyugdíjaztak vagy szabadságra küldtek. A francia tömegközlekedési vállalat, az RATP közlése szerint a metró szerelvényei rendszertelen időközönként közlekednek, a buszforgalom azonban a megszokott rendben bonyolódik, kivéve Párizs azon útjait, ahol a tiltakozások lesznek. Sok szállítóvállalat azt mondta járművezetőinek, vegyék ki a hétfőt szabadnapnak, csökkentendő a teherautók számát az utakon. A tiltakozást gyengítette, hogy megosztottság volt a szakszervezeten belül.
Ki kellett volna zárni az egyik wimbledoni döntőst? Swiatek durván üzent a kritikusainak
