A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében

Idén rendhagyó módon egy nagy nemzetközi sztárt, a Franz Ferdinandot is sikerült leszerveznie a Művészetek Völgye stábjának, így az első (szerintünk) kötelező program a brit indie rock banda koncertje július 20-án. A glasgow-i csapat, amely korábban kétszer is (2013-ban és 2019-ben) koncertet adott a Sziget fesztiválon, 2023-ban pedig Veszprémben lépett fel, The Human Fear című, néhány hete megjelent új lemezét bemutató turnéja érinti nyáron a Művészetek Völgyét. A Franz Ferdinand új, sorrendben hatodik stúdióalbuma arról szól, hogy minden változás, nagy lépés félelemmel jár, a sebezhetőség után viszont felszabadító átélni, ahogy legyőzzük ezt az érzést. A legfontosabb brit zenei díjakkal elismert, Alex Kapranos által vezetett együttes a kapolcsi Panoráma Színpadon természetesen régi slágereit, köztük a Take Me Outot, a Do You Want Tot és a No You Girlst is el fogja játszani.
A The Human Fear című lemez magyar vonatkozása, hogy a borítót Maurer Dóra Hét elforgatás című képe inspirálta.
Maurer Dóra és több más hazai kortárs képzőművész alkotásait közvetlenül is lehetősége lesz megtekinteni a Művészetek Völgye közönségének, amelyet a fesztivál idején a Művészvölgy Kúriában 65 alkotással és a művészekkel folytatott beszélgetésekkel várnak.
Caussanel Izabella és Orbay Lilla Sextet (július 20.)

A formáció alapítói egy női alkotópáros: Orbay Lilla és Caussanel Izabella. Előbbi a fiatal jazzgeneráció egyik legkiemelkedőbb egyénisége, aki muzikalitását nemcsak mint énekesnő, de mint komponista és zenekarvezető is kamatoztatja. A francia–magyar származású Caussanel Izabella énekesnőt pedig a Fonogram-díjas Ötödik évszak, az Ephemere (melyben szintén Orbay Lilla oldalán láthatjuk) zenekarokból, valamint különféle táncprodukciókból és színházi kísérőzenékből ismerhettük meg. A sextett kompozíciói a huszadik század első felének jazz- és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek. A repertoárban saját dalok, jazzstanderdek, francia dalok és a világzenei hatások is egyaránt jelen vannak, azonban egy sajátos hangzásvilág jellemzi.