Izraeli katonák Betlehemben

Hírösszefoglaló
2002. 11. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyszabású katonai akciókat helyezett kilátásba Ariel Saron izraeli kormányfő a csütörtöki, tizenegy halottat követelő jeruzsálemi robbantásos merényletet követően, s a megtorlásra nem is kellett sokáig várni. Tegnap hajnalban izraeli páncélosok hatoltak be egy Hán-Junisz melletti palesztin faluba, ezt követően a katonák felrobbantották a Hamász egyik helyi aktivistájának házát.
Többtucatnyi izraeli harckocsi és páncélozott harcjármű hatolt be Betlehembe is, a katonák hadállásokat foglaltak el a palesztin városban, megszállták az épületeket, eltávolították a helyi lakosokat. Megszállták továbbá Beit Dzsala palesztin települést, valamint egy menekülttábort Betlehem közvetlen szomszédságában. A hadsereg ismét körülzárta a betlehemi Születés Templomát, a gázai övezetben pedig agyonlőttek egy palesztin rendőrt.
A palesztinok a Gázai-övezetben lőttek agyon egy izraeli katonát. A felderítőt Gus Katif zsidó településnél érte a halálos lövés. A hivatásos őrmesterre és társaira éppen akkor nyitottak tüzet, amikor igazoltatták az arra utazókat. A támadó elmenekült. Dzsenínben egy harckocsiból géppuskatüzet nyitottak köveket hajigáló palesztin fiatalokra. Egy tizenéves fiú súlyosan megsebesült, állapotát a palesztin egészségügyi források válságosnak mondják. A településen életét vesztette egy brit állampolgár is. Az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó hivatalának (UNRWA) alkalmazottját egy izraeli katonai akció során lőtték le. A szervezet szóvivője egyelőre nem tudta megmondani, hogy izraeli vagy palesztin lövések oltották-e ki életét.
A péntek hajnali betlehemi akció előtt Ariel Saron és Saul Mofaz védelmi miniszter érvénytelennek nyilvánította azt az augusztusi megállapodást, amelynek értelmében a városból kivonuló izraeliek átadták a biztonsági feladatok ellátását a palesztinoknak. Izraeli katonai források megerősítették, hogy több „elkerülhetetlenül szükségessé vált” akciót kezdtek Betlehemben, de nem tettek említést palesztin ellenállásról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.