Holnaptól lép hatályba az a kormányrendelet, amelynek értelmében a bankkártya-visszaélésekből eredő károk nagyobb részéért a kibocsátó pénzintézetek felelnek. A jogszabály értelmében decembertől a bankkártya letiltását megelőző időszakban is a kártyát kibocsátó hitelintézet viseli a károkat, kivéve ha a panaszos ügyfél súlyos gondatlansága is hozzájárult a káresemény bekövetkeztéhez. Ha az ügyfél „tiszta”, akkor a jogszabály szerint maximum 45 ezer forintig viselheti a visszaélés következményeit. Az érintettek körében nem okoz osztatlan sikert az új rendelkezés: szerintük egyre kifinomultabb módszerekkel dolgoznak a kártyacsalók, így a visszaélések megakadályozása tovább növeli költségeiket.
A jegybank internetes honlapján szereplő adatok alapján azonban nem nagyon kell sajnálni a bankokat. A Magyar Nemzeti Bank kimutatása szerint az elmúlt év során összesen hatezer alkalommal éltek vissza a hazai kibocsátású bankkártyákkal, 233 millió forint értékben, amely a 2718 milliárd forintot kitevő kibocsátói forgalom 0,009 százalékának felel meg.
A jogszabály bevezetését a hivatalos magyarázat szerint az uniós gyakorlat átvétele indokolja. Egyébként is – érvelnek a szakértők – a pénzintézeteket nem árt ösztönözni arra, hogy jobb, a káreseményeket megelőző munkát végezzenek, és vezessenek be új, a visszaéléseket megelőző technológiákat.
Világbajnok lett Amerikában egy magyar tűzoltó
