Professzor úr, mióta foglalkozik rákkutatással?
– Részt vettem 1975-ben Tokióban egy nemzetközi kongresszuson, ott találkoztam egy japán kutatóval, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy léteznek olyan orvosi beavatkozások, kezelések, amelyek nem besugárzással és nem citosztatikailag történnek, hanem úgynevezett alternatív módszerekkel.
– Ez Japánban kiváltja a sebészeti beavatkozást, vagy ott is mellette alkalmazzák?
– Japánban is preferálják a sebészeti beavatkozást, és csak utána jön szóba a citosztatikum vagy a besugázás, esetleg ezek kombinációja. Az alternatív kezelési módszerek alkalmazása olyan személyeknél merül fel, akiknél a hagyományos kezelések nem alkalmazhatók.
– A hetvenes évek közepén, amikor ön a rákkutatásra tette fel az életét, ismerték már ezeket az alternatív gyógyítási módszereket?
– Itthon kevésbé volt ismeretes ez a megközelítés abban az időben. Én 1959-ben Budapesten, az 1. Számú Belgyógyászati Klinikán a rákos betegek kórtermében kezdtem dolgozni kutatóként. Azt tapasztaltam, hogy a rákos betegek többsége a hagyományos kezeléssel nem gyógyítható, legfeljebb az élettartamuk hosszabbítható meg valamennyivel. Elkeserítő volt számomra, hogy hiába tanultam hat évig, ezen a téren általában véve elégtelen a tudásunk. Sok szakirodalmat olvastam, szerettem volna új megközelítést kidolgozni, és részt venni a kutatásban, a kísérletekben. Japánban megfigyelték, hogy az ország bizonyos területein a rákos betegek száma alacsonyabb, mint máshol, és rendkívül aprólékos munkával kiderítették, hogy ez feltehetően az ott növekvő Lentinus edodes gomba – a shiitake gomba – fogyasztásával lehet összefüggésben. A gombából precíz munkával kivonták a hatóanyagot, amely egy nagy molekulasúlyú poliszacharidnak, vagyis szénhidrátnak bizonyult. Ezt az anyagot azután teljesen tisztán elő is állították. Goro Csihara professzor, a japán feltaláló adott a hatóanyagból a magyarországi kísérletekhez is. Beltenyésztett egereken végeztük a kísérleteket. Az állatoknak beadva a szert kimutattuk, hogy a tiszta poliszacharid két hét múlva megállítja a daganat növekedését, majd hat hét múlva a daganatot is eltünteti. Ez a nagy hatékonyság a daganatok különböző típusaival szemben természetesen más-más mértékben nyilvánult meg. Erősen hatékony volt például az emberi szervezetben igen gyakori adenokarcinómával, a mirigysejtes rákkal – mint amilyen például a mellrák, a petefészek-, nyálmirigy-, hasnyálmirigy-, a gyomor- és bélrákok nagy része –, illetve a fibroszarkómával, vagyis a kötőszövetes rákkal szemben, amely bárhol előfordulhat az emberi szervezetben, ahol kötőszövet található, így a lágyékban, a lábszártól a mellkasig, a hónaljban. A hepatoma nymphoma, vagyis a májrák ellen közepesen, míg a melanoma, a pigmentsejtes bőrrák ellen alig volt hatékony.
– Mit lehet tudni a Lentinan hatásmechanizmusáról?
– Legnagyobb meglepetésünkre, amikor ezt az erős hatóanyagot a szervezeten kívül – in vitro – hozzátettük a daganatsejtek tenyészetéhez, teljesen hatástalannak bizonyult. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy az élő szervezetbe beadva nem a Lentinan, hanem egy közvetítőrendszer, méghozzá kísérleteink eredményei szerint az immunrendszer stimulálása hozta létre a daganatellenes hatást. Vagyis a Lentinan nem közvetlenül a daganatot veszi célba, hanem az immunrendszeren keresztül hat. Ha egérbe adjuk a hatóanyagot, akkor olyan immunreakciókat vált ki, amelyek felerősödve megtámadják a daganatsejteket. Kimutattuk, hogy a Lentinan jelentősen aktiválja a fagocitákat, vagyis a falósejteket, amelyek bekebelezik a daganatsejteket, szabad gyököket termelve pusztítják el a ráksejteket. A Lentinan hatására fokozódik a tumornekrózis-faktor és egyes enzimek termelése, amelyek szintén részt vesznek a daganatellenes hatásban. A falósejtek elősegítik a T – csecsemőmirigy eredetű – és a B – csontvelő eredetű – -lymphocyták, azaz nyiroksejtek aktiválódását, amelyek szintén jelentős daganatellenes hatást fejtenek ki.
– Mi történt azután? Nyilván publikálták a kutatás eredményeit, és a humán kísérletek után törzskönyvezték a gyógyszert.
– Vizsgálatainkról Csihara professzorral és munkatársaimmal közösen számoltunk be kongresszusokon és tudományos folyóiratokban. A japánok úgy folytatták tovább a munkát, hogy a megfelelő klinikai kipróbálás után államilag regisztrált gyógyszerként bevezették a daganatos betegek gyógyításában. Sajnos nálunk a regisztrálás elmaradt.
– Miért nem lett gyógyszer a hatóanyagból?
– Erre igazán korrekt válasz ma sincs. Egyszer megkérdeztem egy illetékes hivatalnokot ennek okáról, illetve, hogy mi miért nem térünk rá a magyar szer kidolgozására, és a válasz lényege az volt, hogy nem érdeke a magyar gyógyszeriparnak, hogy ilyen gyógyszert bevezessenek.
– Miért nem érdeke?
– Nyilván azért, mert akkor kevesebb kemoterápiás szer fogyna.
– Japánban milyen néven árulják a gyógyszert?
– Lentinan a neve.
– Visszatérve a kutatásaikra: a shiitake gombából nyert hatóanyaggal folytatott kísérletek után abbahagyták a munkát?
– Tekintettel arra, hogy a Lentinant Magyarországon nem vezetik be, a gödöllői Humán Oltóanyag-termelő és Kutatóintézettel közösen előállítottuk az SK3 jelzésű poliszacharid-anyagot, amely a Lentinanhoz hasonló hatásúnak bizonyult. A hatóanyagot egy Magyarországon előforduló élesztőgombából, illetve annak tokfalából vontuk ki. A gödöllői kutatóintézetben ebből előállítottak két-három poliszacharidát, amelyet mi a Debreceni Orvostudományi Egyetem kórélettani intézetében több mint öt évvel ezelőtt részletesen kivizsgáltunk, és a Lentinanhoz hasonlóan – az egereken végzett kísérletekben – igen hatékonynak találtuk. Három szerzőtársammal közös szabadalom született belőle.
– Ebből sem lett gyógyszer?
– Nem, mert a sikeres munka ellenére a gyártása nem kezdődött el, és financiális okok miatt a hatóanyag klinikai kipróbálása sem valósulhatott meg. Pedig ennek az SK3 A/2, valamint SK3 D/1 kódjelű anyagnak a hatása nagyjából azonos volt a Lentinanéval.
– Mennyi pénzre lett volna szükségük, hogy a Lentinanhoz hasonló hatású magyar gyógyszer megszülessen?
– Becslésem szerint akkori áron számolva körülbelül háromszázmillió dollárra lett volna szükségünk ahhoz, hogy a teljes klinikai kipróbálás a gyártásig elvezessen. Akkor erre nem volt lehetőség.
– Ha már így alakult, véleménye szerint célszerű lenne-e behozni az országba a Lentinant, hiszen mint említette, a japánok humán kísérleteket is lefolytattak, és gyógyszerként regisztráltatták.
– A Lentinant be lehetne hozni az engedélyeztetés után, és a hagyományos beavatkozásokkal kombinálva használni lehetne a rákbetegségek gyógyításában.
– Mi az akadálya? Egyáltalán: kinek kellene kezdeményeznie, hogy a Lentinant kapni lehessen a patikákban? Hiszen ha magyar tudósok is részt vettek ennek a gyógyszernek a kikísérletezésében, akkor miért nem merült föl annak a lehetősége, hogy a magyarországi betegek is élvezhessék gyógyító hatását?
– Magyarországon valamelyik hivatalos fórumnak, például az egészségügyi tárcának vagy az orvosi kamarának kellene javaslatot tennie arra, hogy regisztrálják a gyógyszert, de ebben nem vagyok tájékozott.
– Professzor úrnak van-e arról tudomása, hogy Japánban milyen eredményt hoztak a humán kísérletek? Laikusként ugyanis feltételezem, hogy az ember immunrendszere bonyolultabban működik, mint az egéré.
– A japánok által elvégzett humán kísérletek eredménye meggyőző. A Lentinan-kezelés jelentősen gyorsította a melldaganatok gyógyulását, az előrehaladottabb esetekben is megnövelte a beteg túlélési esélyét, és javította általános állapotát. Különösen akkor, ha korai stádiumban diagnosztizálták a rákbetegséget, és sikerült műtéttel eltávolítani a daganatot, ezután pedig a citosztatikum, a kemoterápia és Lentinan-kezelés kombinációját alkalmazták.
– Erre mondhatnák a kételkedők, hogy a citosztatikum is meggyógyíthatta a beteget.
– Nem, mert a citosztatikum önmagában sokszor olyan káros mellékhatásokkal jár, amelyek nehezen viselhetők el. A leromlott állapotú betegek nehezen bírják elviselni ezeket a mellékhatásokat. A Csihara professzorék által végzett humán kísérletek egyértelműen bizonyítják, hogy a Lentinan egyidejű adása megszüntette a melléktüneteket, és tovább növelte a túlélési időt.
– Mennyivel?
– Ez daganatonként változott. Természetesen függött attól, hogy milyen idulatú, és milyen stádiumban volt a daganat, amikor a kezelést alkalmazták.
– A magyar rákgyógyításban részt vevő egyik specialista azt válaszolta egyszer kérdésemre az immunerősítő szerek rákos daganatra gyakorolt hatásáról, hogy nyilvánvalóan erősítik az immunrendszert, a betegnek átmenetileg jobb lesz a közérzete is, és „akár” két hónappal meghosszabbíthatják az életét.
– Szignifikánsan javítják a beteg közérzetét, és meghosszabbítják az élettartamát. Már csak azért is, mert a citosztatikum és a besugárzás károsítja a beteg immunrendszerét. Ilyenkor előnyös ezt stimulálni.
– Milyen mértékben károsítja a citosztatikum vagy a besugárzás a beteg ellenálló képességét?
– Igen jelentős mértékben károsítja. Például a myeloma multiplex – az ellenanyagképző sejtek rákja – esetében teljes testbesugárzással az egész immunrendszert és így a daganatos sejteket is elpusztítják. Ilyenkor új immunrendszert kell felépíteni, például őssejtkezeléssel.
– A lokális besugárzás is károsítja az immunrendszert?
– Nem. Lokális besugárzásnál több irányból egy pontra lehet lokalizálni a besugárzás erejét. Például a máj belsejében egy pontra lokalizálva a besugárzás hatóerejével, műtét nélkül lehet elpusztítani a daganatot. Igaz, hogy pár ezer daganatsejt ilyen kezelésnél is megmaradhat, ez ellen viszont már tud védekezni a stimulált immunrendszer, el tudja pusztítani a maradék tumorsejtet.
– Miért kell besugárzás, ha radikális műtéttel már eltávolították a rákos daganatot?
– A daganatoknak csak 98–99 százalékát lehet műtéttel eltávolítani. De a ráksejtek 0,5–1 százaléka a környező szövetekbe préselődik, és megmarad a nyirokszövetben, esetleg a nyirokcsomókban, ahonnan lassan, fokozatosan újraképződhet a daganat. Az egyik torontói barátomnak hólyagrákja volt, és tizennégy év múlva újult ki a daganata. Annak ellenére fejlődött ki ismét, hogy annak idején megoperálták, és besugárzással is kezelték.
– Mi indokolhatja még az alternatívnak nevezett gyógymódokat a hagyományos módszerek mellett, mint amilyen a műtéti eltávolítás, besugárzás, kemoterápia?
– Az alternatív rákkezelés lehetőségeit sok esetben az is indokolja, hogy a betegek egy része megtagadja a kemoterápiát, másrészt gyakran előfordul, hogy a kemoterápia alkalmazása nem hatékony, mert a daganat rezisztens a szerrel szemben. Az is előfordul a nagyon előrehaladott állapotban lévő daganatos betegeknél, hogy a kezelőorvosok már csak a fájdalomcsillapításra szorítkoznak, lemondanak új kezelések kipróbálásáról. Ilyenkor meg is mondják a betegnek, hogy sajnos csak egy-két hónapja van hátra. Ha teljesen új kezelést alkalmaznának a végső stádiumban lévő betegnél, és napok múlva mégis meghalna, a család nagy valószínűséggel beperelné az orvost. Azt állíthatná ugyanis, hogy az alkalmazott új szer hatására következett be a vártnál korábban a halál. Ezt elkerülendő az orvos inkább várakozó álláspontra helyezkedik, ez ugyanis jogilag veszélytelenebb, hiszen megtett mindent, ami a szokásoknak megfelelően megtehető volt. Ez az egyik akadálya az alternatív kezelések bevezetésének. A másik az, hogy a kemoterápiás szereket előállító gyógyszergyárak szinte kötelezővé teszik készítményeik alkalmazását azzal, hogy protokollsémákat dolgoznak ki, és bocsátanak ki hivatalos formában. Előírják például, hogy a hepatómás, azaz májdaganatos betegnek pontosan milyen kezelést kell adni. Leírják, hány grammot kell beadni a kemoterápiás szerből naponta, két- vagy ötnaponta. Ha a kórház ettől eltér, akkor viselnie kell a következményeket. A kezelőorvos azután nem is mer eltérni az előírástól, mert úgy véli, ha betartotta, nem tehet róla, hogy a beteg mégis meghal. Tehát védi a gyártó előírása. Én úgy gondolom, jogilag lehet védett, de etikailag semmiképpen sem.
– Nem lehetne az alternatív rákkezelési módszerekről ilyen perben is megvédhető gyógyítási technológiai eljárásokat kialakítani?
– Nyugaton a közelmúltban megjelent egy új szakkönyv – Burton Goldberg Alternative Medicine című munkája –, amely ismerteti a világon használt szinte valamennyi alternatív szert, módszert és anyagokat, amelyeket a rákbeteg beszerezhet, és önszántából saját magát kezelheti. A könyvben felsorolt anyagok többsége nem regisztrált gyógyszer, ezért mindenki maga dönti el, hogy melyiket vagy melyeket veszi igénybe a gyógyulása érdekében. A könyv sikere is bizonyítja, hogy az alternatív megközelítésekre nagy az igény, és ez a jövőben csak növekedni fog. De hangsúlyozom, nem a hagyományos kezelések helyett, hanem azokkal kombinálva kell alkalmazni őket.
– Talált-e ön újdonságot Goldberg könyvében?
– Érdekes volt számomra, hogy megemlíti az Iscador nevű gyógyszert, amely a fehér fagyöngy kivonata, és amelyet Svájcban, Németországban, Ausztriában hivatalosan gyógyszerként használnak, de például Észak-Amerikában nem engedélyezik az alkalmazását.
– Van-e információja arról, hogy az Iscadort milyen eredményességgel használják az említett európai országokban?
– Az ismeretségi körömben volt egy emlőrákos pedagógus hölgy, akinek a tüdejében is kimutatták a ráksejteket. Az orvosok már lemondtak róla, de Iscador-kezelés mellett még kilenc évig élt. Az Iscadort sem törzskönyvezték Magyarországon. A hazai rákgyógyításra várhatóan jó hatással lesz csatlakozásunk az Európai Unióhoz, mert akkor nem fordulhat elő, hogy az unióban regisztrált gyógyszereket itthon ne fogadják el az illetékes hatóságok.
Volodimir Zelenszkij változásokat jelentett be
