KÖNYVESHÁZ

–
2002. 11. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Trianoni árvák
Szabó Magda ajándéka
T. E.
Elviselhetetlenül gőgös, önfejű lehetett ez a lány, gondolom, sőt komisz. Undok béka. Akivel nem bírnak a szülők, aki mindent jobban tud tanáránál, örökké magasban a keze, a stréber dög enyhe kifejezés erre a mama és papa kedvencére, ráadásul a kegyetlenségig irigy és féltékeny. Mégsem tudom letenni a regényt, mert ott van Cili, a trianoni árva, árokparti nefelejcskék szemével, búzatábla-szőkeségű hajával, kinek regénybeli bemutatkozása olyan torokszorító, amilyen csak Móricz tud lenni néha, az Árvácska lapjain például. Cilibe én is beleszerettem rögtön, ahogy a regényben mindenki.
Persze azért jobban érdekel Dódi, a leendő írónő, a még csak zűrt zűrre halmozó, kis mindentudó primadonna: épp most látta meg Ágoston tanár urat, kibe halálosan szerelmes, a kiránduláson egy Csinszka-fejű szőkét csókolni. A nagylány most éli át első „előhalálát”, szerelmi csalódását, és persze hogy nem hal meg, hiszen akkor hatvan évvel később kinek ünnepelné kiadója nyolcvanötödik születésnapját önéletrajzi regénye első kötetének megjelentetésével?
A Für Elise csodálatos, letehetetlen regény fiatalságról, szerelemről, családról, iskoláról, imádni való és gyűlöletes tanárokról, háborúról és háborús árvákról. Gyermeki és szülői szeretetről. Nevelésről és nevelhetetlenségről. A jelenlegi kusza és siralmas oktatási rendszertől elbizonytalanodó szülőknek és tanároknak kötelező olvasmányul ajánlanám Szabó Magda regényét.
Csaknem hetven év telt el a regényidő óta, és az írónő lenyűgöző biztonsággal, költészettel és mesterségbeli tudással ívelteti a mondatokat oda-vissza, tíz-húsz év – néha még több – történésein. Előfordul, hogy a mondat elején még a vérig sértett lány könnytől maszatos arcát látjuk, hogy aztán az ünnepelt írónő diadalmasan hajolhasson meg – műszempilláját féltve – egy színdarabjának bemutatóján, mire a mondat véget ér. Az emlékezet szivárványa vibrál és feszül az arcok és sorsok között, némelyik esemény végigfut, némelyiknek csak sejtjük a végét, vagy még izgatottan várhatunk a második kötetre.
A regény példaszerű játék az idősíkokkal, kíváncsi vagyok, ha véget ér a fiatalság, akkor is úgy árad-e majd a sorokból az orgona- és jázminillat, mint itt. Ebben a regényben ugyanis szinte soha nem esik a hó, nincs tél, mindig tavasz és nyár veszi körül az arcokat. Mellesleg fény derül alkotás-lélektani rejtélyekre, hogyan lesz a „más vallású” András Annából később az író egyik legszebb, legplasztikusabb nőalakja, Angéla Az őz-ből; hogyan lesz Korondy tanár úrból az Abigél feledhetetlen hőse. És mi változott a valódi Jablonczay Lenke jellemén, alakján a Régimódi történetben? Háttérben a trianoni döntést sirató ország, az elveszített országrészek panasza, a megtorlásra készülő cserkészek és a már nem is csak annyira „készülődő” hitlerizmus. Központban pedig egy szigorú, öntörvényű fruska, aki nívótlannak találja a cserkészindulót, aki még az érettségi bizottság elnökével, az államtitkárral is képes erotikával fűtött szellemi párbajt vívni, s aki írónak készül. Milyen harcokat kell még vívnia, hány „előhalált” és igazi halált kell megélnie felnőttkorában, csak sejthetjük. De hogy a következő köteteken sem fogunk unatkozni, az Szabó Magda írásművészete – és közösen megélt történelmünk, közelmúltunk – ismeretében borítékolható.
(Szabó Magda: Für Elise, Európa Kiadó, 2002. Ára: 1800 forint)

Fületlen Bögre és Csorba Vajtartó
Vindornyalaki mackómese
Zsohár Melinda
Pálfalvi Dorottya meseíró Vindornyalakon, egy kis Zala megyei faluban lakik, Keszthely és Sümeg között. Aki járatlan a magyar geográfiában, még azt hihetné, ez a Vindornyalak is afféle kitalált helység, Pálfalvi Dorottya módra jó adag fantáziával kiszínezve, ahogyan korábban megjelent könyvéből, A vindornyalaki mesékből tudható. A mesékkel és a meseszerű tárgyi világgal szövetséget kötő Dorottya úgy látja és láttatja a világot, ahogyan van, s ahogyan szeretnénk, ha lenne.
Azóta előállt egy karácsonyos és mackós történettel, a Fiókmackókkal. Két kismedve függeszkedik a karácsonyfán, s elindulnak lefelé, hogy fölfedezzék a házat és lakóit. Mic és Mac éppúgy él és beszél, mint Mákocska, a macska, a pók vagy a Fületlen Bögre és a Csorba Vajtartó. Gyólai Gabriella varázslatos rajzai a Natur And Art kiadó által oly nehezen meglelt faalapú papíron érvényesülnek igazán, a szerzőpáros nem titkoltan kézműveskönyvnek is szánta a kiadványt: nincs benne számítógépes grafika, a lap tetején sormintafejléc kanyarog, és kézzel festett akvarellről nyomtatódott. A tárgyak pedig nem agyonantropomorfizált figurák, hanem a lábas lábas, a fakanál fakanál, de mivel magától értetődő, hogy nekik is van lelkük, semmi akadálya, hogy meg is szólaljanak, s elmondják véleményüket a világról Micnek és Macnak.
A vindornyalaki meseírónő ragaszkodik a hagyományos tárgyi világhoz, konokul hisz benne, hogy az olvasás sosem megy ki a divatból, s ezért már két sikeres CD-ROM-ot is kiadott Repülő kastély és Kamramesék címmel. A Réges-régi régiségek kötete könyvészeti csemege, legelső munkája, az Állatkerti mulatságok örökzöldnek számít. Ami pedig a színeket illeti, az külön erénye a Fiókmackóknak. Ezek kelet-európai színek, nyomatékosítja Dorottya és Gabriella, a Lombos Nyomda nem változtatta meg technikájával az eredeti akvarellek auráját. Nem kaliforniai sárgák és pirosak, rajzfilmszerű harsányhepik, mint sok más színes mesekönyvben manapság, hanem aranybarnák, fűzöldek, mélykékek; a kökény, az égbolt, a fenyőerdő és a félhomályos karácsonyi szobák bizalmas-megnyugtató színei. Vagy egy késő őszi délutánéi.
(Pálfalvi Dorottya: Fiókmackók. Natur And Art Könyvkiadó, Budapest, 2002. Ára: 2870 forint)

Ha megdermed a láng
Simon Balázs: Parafakönyv
Lázár Fruzsina
Álom, zene, irodalom, mese és valóság, mindez egyben és ennél sokkal több Simon Balázs naplóregénye. A verskötetek, az eposz és az Önarcpoétika után a költő-író önmaga előtt eddig ismeretlen, különös játékba kezd, amelyben „valóban játszom végre. Merem önmagam szerepeltetni, anélkül, hogy túlzottan sokat gondolnék erről a figuráról, anélkül, hogy értelmezném”. De hogy a fiatal író, akinek harmincéves korában már több doktori disszertációra való tudás volt a fejében, tényleg önmagát szerepelteti-e…? Ki tudja. Kezdetben még valóban naplót olvashatunk. Gondolatokat, anekdotákat, Lisztről, Szomoryról, a lejtő alá falazott álomlányról, a szomszédban lakó alkoholista Láng úrról, Néróról, a művészről és az Ezeregyéjszaka 672. meséjéről. A szálak azonban egyre kuszábbak, valóság és képzelet, múlt és jelen lassan-lassan egybemosódik: az alabástromgömb a portásfülkével, a gépterem a cethal gyomrával, Hoffmannsthal és a fia, később Hugó és Jákob pedig magával a mesélővel.
Az egyre kavargóbb gondolatárral sodródik író, olvasó. És már nem tudjuk, kinek a szemével látjuk a világot: az apja árnyékában élő, kedélybeteg Jákob Hoffmannsthaléval, aki fiatalon önkezével vetett véget életének, vagy netán a szöveg horizontjára észrevétlenül bekúszó új történet főhősével, a szigorú kereskedő fiáéval, Andreaszéval, akit apja ugyanolyan tulajdontárgynak tekint, mint portékái közül bármelyiket. Azonban senki ne várjon bizonyosságot, hiszen: „Aki egy mesébe belelép, mintha olyan folyóba lépne, melyben elegyedik az összes többi, és éppen ezért soha sem azonos önmagával.” Mint ahogy Sacrocampo lovag is Cyrano maszkját viseli magán – vagy talán inkább Sade márkiét? Végül is mindegy, hiszen a maszk és viselője egy idő után úgyis a megkülönböztethetetlenségig hasonlóvá válik a másikhoz.
A valóság mégis jelen van, végigkanyarog a történeten, a szigorú és kegyetlen, még a meséhez is kíméletlen, múló idő képében. Hiszen az út vége egyre élesebben látszik az író számára. És hiába Malraux szép elmélkedése a halálról, és hiába a Halál Angyalának mesebeli intése, amelyre a lámpásokban megdermed a láng, a madarak pedig szárnyukat kiterjesztve, mozdulatlanul a levegőben maradnak örökre. A saját halál közeledése nem ilyen. „Csak egyenletes, megalázó rettegés.” És egyre távolabb kerülünk a valóságtól, már nincs egyes szám első személy, csak az Ezeregyéjszaka meséi – az anyai örökség –, a Rúkh madár tolla, Aladdin, Ráma és Szíta, Arjuna és Krisna. Mert Simon Balázsnak ekkor már nem maradt más választása, mint hogy a Parafakönyvvel, utolsó művével, alig harmincöt évével átírja magát a mese, a mítoszok világába.
(Simon Balázs: Parafakönyv. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2002. Ára: 1800 forint)

Költő a hintaszékből
Fekete Vince verseskötete
Balavány György
Fekete Vince 1965-ben született Kézdivásárhelyen. Mindkét adat fontos. Az évszám azt jelenti, hogy még fiatalnak számít; a hely, hogy ragyogó költőket termő közegben, Erdélyben él és alkot.
A nemzeti identitás nem tartozik a fiatal erdélyi költőgeneráció létélményei közé, legalábbis versekbe nemigen kerül. Hogy miről szól Fekete gyűjteményes kötete? Keresésről és csömörről, kútba hullt vágyakról meg persze ágyakról és a mélyben lappangó félelemről. Súlyos, feltárulkozó alanyi költészet volna ez, ám ahhoz önvizsgálat, katarzis, komplett alkotói attitűd kell. Az igazi költészet vérre megy; bele kell halni, különben hiteltelen. A Fekete-poézis jó anyagból van, ügyes, míves, de olykor szekunder: hagyja, hogy mások haljanak meg helyette. Vállalnia kellene a közhelyeket stíluselemként, vagy szakítani velük, mivel így véletlenszerűen lógnak ki a versekből az ilyenek: „a négy fal között”, „olyan pontjára érkeztünk az életünknek”, „az ég valószerűtlenül tiszta kékje”. Szépen fütyüli a dívó versdallamokat, a korszellemnek megfelelően paródiákra is kész, de maszatolva fest, rímei olykor recsegnek, és képes elvéteni a szótagszámot. Mindemögött azonban igazi tehetség lustálkodik.
Fekete Vince ragyogó verseket (is) tud írni, érdemes ilyenekre vadászni a könyvében. Pazar például a Hondáját ugratja (!) című. Elementáris erejű képekben írja le az üres városi estét („Még könnyű esti jéghideg / a bőrruhán és sisakon / a gesztenyésné ellibeg / átvág a szél a standokon”), és drámává fokozza a haszontalan, halálnak dolgozó, kollaboráns idő megjelenítésével: „S a pult mögött az óra jár…” Döbbenetes szép darab az Ütköző című vers is. Így fejezi be: „…elnyújtózom ebben / a versben. S tovalök, akár a kocsit, a vonatot / az ütköző.”
(Fekete Vince: A Jóisten a hintaszékből. Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2002. Ármegjelölés nélkül)

Vakondvadászat
Sikerregény a romániai magyarságról
Haklik Norbert
Stephan Lang regénye tavaly látott napvilágot holland nyelven. E kötet mégis helyet kap a kortárs magyar prózáról szóló összeállításunkban, mert a szerző Láng Istvánként született Szatmár megye Romániának ajándékozott felén. Az 1974 óta Hollandiában élő és holland nyelven alkotó író nagy sikerű második regényében, A vakondvadászban a romániai magyarság XX. századi viszontagságait tárja föl egy család s egy falu múltján keresztül.
Röviddel a furcsa forradalom után a főhős visszatér szülőfalujába, hogy elbúcsúzzon haldokló anyjától. Még izzanak a ’89 karácsonya után fellobbant indulatok, a helybéli magyarokban még él a remény, hogy legalább részben visszakaphatják azt, amitől a térképek átrajzolói 1920-ban megfosztották őket. Rokonok és barátok elbeszéléséből a főhős lassan képet kap arról, mi történt a faluban tizenöt évnyi távolléte során. Mindeközben a regény szívszorító krónikaként tárja elénk az anya s a főszereplő kísérletét, hogy bepótolják, ami a tizenöt év alatt kimaradt életükből. Az anya lépésről lépésre tárja fel fia előtt a családi múlt jótékony homállyal borított titkait. Izgalmas múltnyomozás ez: a családi legendárium feltárása során az Észak-Erdély visszacsatolása miatt érzett eufóriáról éppúgy szó esik, mint a román bevonulást követő megtorlásról, a magyarok Oroszországba deportálásáról vagy éppen a Ceausescu-éra viszontagságairól.
Stephan Lang remek dramaturgiájú, rövid jelenetekből építkező regénye bővelkedik szürreális helyzetekben, amelyekért mifelénk nem a szerzői fantázia, hanem a történelem a „felelős”. A kelet-európai abszurd esszenciája lehetne például az a jelenet, amikor ’56 után a röpcédulákat szóró NATO-légballonok anyagából ruhákat és táskákat készíttetnek maguknak a párttitkárok, így eső idején „a fontos pártemberek a határ menti megyékben a NATO által gyártott műanyag kabátban” feszítenek. A regény megrázó erejével, őszinteségével és történelmi hitelével talán ahhoz is hozzájárulhat, hogy a művelt és civilizált Nyugatban megszólaljon a lelkiismeret, és jobban odafigyeljen a határon túli magyarság helyzetére.
(Stephan Lang: A vakondvadász. Pont Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 1380 forint)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.