KÖNYVESHÁZ

Legyőzött győző
Egyháztörténelmi tanulmányok
a közelmúltról
F. Z.

Ha a történelem csakugyan az élet tanítómestere, igen nehéz magyarázatot találni arra, miért érzi minduntalan az olvasó Mészáros István tanulmánygyűjteményét forgatva: déja vu. Miért talál hasonlóságot a magyar egyház történelmének talán legsötétebb korszakát feltáró írások láttán a harminc–negyven–ötven éves tendenciák és az 1990 óta eltelt időszak néhány törekvése között? Csakugyan nincs változás, vagy csupán arról van szó, hogy az elmúlt tíz esztendő nem volt elegendő a beidegződések meghaladásához?
1945-ben a Magyar Katolikus Püspöki Kar Mindszenty József esztergomi érsek, hercegprímás vezetésével körlevelet adott ki a parlamenti választások előtt, amelyben a választókat arra buzdította, hogy olyan pártot, személyt támogassanak, amely és aki „az erkölcsi tisztaság, a jog, az igazság és a rend érdekében fog síkraszállni”, vagyis hitelesen képviseli a kereszténység értékeit. A körlevelet november 2-án olvasták fel a templomokban, és már másnap, november 3-án megjelent a Szabad Népben a kommunista párt tiltakozása. „A pásztorlevél a pártatlanság örve alatt, a tények meghamisításával példátlan beavatkozás a választási küzdelembe a reakció mellett, a munkáspártok ellen” – fogalmazott a politikai bizottság nevében az ismeretlen szerző. 2002-ben nem volt szükség ilyen hosszú, egynapos várakozásra, mert a püspöki kar körlevelének tartalmát még a megjelenés előtt ismertette a Népszabadság, majd az elkövetkező napokban a legkülönfélébb formában adtak hangot nemtetszésüknek – no, nem közvetlenül a baloldali pártok, hanem a lap független újságírói. „Bár a körlevél értékekről beszél, amelyek mentén kell a hívő embernek leadnia a maga szavazatát, ám a püspökök konkrét választástaktikai tippeket is a hívők szájába rágnak, így például azt, hogy ne pazarolják voksaikat esélytelen kis pártokra” – írták pártatlanul, elfogulatlanul, függetlenül. Vagy: „A püspöki kar durva beavatkozása a választási politikába korántsem felel meg ugyanannak [a Rerum novarumban megfogalmazott] az erkölcsi mércének.” A szöveg alapján ugyan ki tudná megmondani, hogy ez az egyházellenes támadás mikor született, 1945-ben vagy 2002-ben? Megdöbbentő, de 2002. február 6-án jelent meg a Magyar Hírlapban. Kerekes Sándor írása. Déja vu.
1948. június 16-án a magyar Országgyűlés megszavazta az egyházi iskolák államosítását. Az ülésen többek között Bognár József ismertette terjedelmes beszédben a kommunista párt állásfoglalását, kitérve nem csupán az oktatás, hanem az egyház helyzetére is. „Az aggódó figyelem, hogy az egyház megtalálja-e a maga helyét az új társadalmi renden belül, és a készség abban a tekintetben, hogy ebben segítségére legyünk, annál nagyobb volt bennünk, mert tudjuk, hogy egy ilyen nagy jelentőségű változás után, mint amilyen nálunk van, szükség van arra, hogy minden jóakaratú tényező, amelynek hatalma van a lelkek fölött, segítse az egyes embert abban, hogy megtalálja a maga helyét a nagy történelmi változásban.” A hét 2002. augusztus 18-i műsorában Szalay István államtitkár bejelentette, hogy a kormány elkészítette az egyházak számára a „Kenyeret és békét” programját, amelynek központjában a társadalmi megbékélés eszméje áll, hiszen a béke minden vallásnak központi gondolata. Szeptember 20-án az M 1 esti Aktuális című műsorának különkiadásában Medgyessy Péter „adott feladatot” az egyházaknak, amikor úgy fogalmazott: számít az egyházak szerepvállalására az Európai Unióval kapcsolatos ismeretterjesztési feladatokban. Az állam feladatot ad az egyháznak! Déja vu.
A példákat még oldalakon keresztül lehetne sorolni, de fölösleges. Az optimista ember különben sem a hasonlóságokat, hanem a különbözőségeket keresi. Van okunk örvendezni: 2002-ben nincsenek zsúfolásig a börtönök politikai elítéltekkel, a hitoktatást legföljebb másodlagos eszközökkel akadályozzák, de nem teszik lehetetlenné, a püspöki kar körlevelének megjelentetéséhez nem kell kilincselni a papírkiutalás megszerzéséért stb. Szinte minden rendben. Csak azért olvassuk el alaposan ezeket a tanulmányokat, hátha egyszer majd semmiféle hasonlóságot nem tudunk felfedezni a diktatórikus múlt és a demokratikus jelen között. Akkor majd elmondhatjuk: a történelem valóban az élet tanítójává vált.
(Mészáros István: „Devictus vincit”. Tanulmányok a magyar katolikus egyház 1945–2000 közötti történetéről. Szent István Társulat, Budapest, 2002. Ára: 1800 forint)

Üzlet és halálkultusz
A spanyol polgárháború
Kő András

Az amerikai polgárháború idején bizonyos Adolph Sutro azt javasolta Lincolnnak, kössön üzleti szerződést valamelyik üzletemberrel Richmond bevételére, és az idejében szállítani fogja az „árut”. A spanyol polgárháború hasonló üzleti szerződésekre épült. 1945-ben a spanyol külügyminisztérium akkori helyettes államtitkára nyíltan bevallotta: „Az amerikai petróleum, az amerikai teherautók és az amerikai hitelek nélkül sohasem nyertük volna meg a polgárháborút.” Mármint a nacionalisták, Franco tábornok hívei a köztársaságiakkal szemben. Ugyanakkor a demokratikus hatalmak és a nemzetközi üzleti világ elutasító magatartása miatt a köztársaság kizárólag a Szovjetunió és Mexikó segítségére számíthatott. Az úgynevezett tengelyhatalmaknak kapóra jött az alkalom titokban kifejlesztett fegyvereik kipróbálására. A Szovjetunióból érkezett szállítmányok rendeltetése kezdettől fogva az volt, hogy Moszkva a saját céljainak megfelelő politika követésére késztesse a köztársaság kormányát. A köztársaságiak és az oroszok közötti kapcsolat következménye az lett, hogy a spanyol aranytartalékok mintegy hetven százalékát – megőrzésre – a Szovjetunióba szállították. A német és az olasz támogatás jellege és mértéke a nacionalista oldalon nyilvánvaló tette a világ számára, hogy ezen hatalmak bármi áron készek győzelemre segíteni Franco tábornokot, függetlenül attól, hogy ez megfelel-e a spanyol nép akartának, vagy sem. A németek legjobb és legújabb eszközeiket (többek között repülőgépeiket) adták, de nem haboztak fizetséget kérni ideológiai szövetségesüktől rézérc és vasérc formájában.
Majdnem bizonyos, hogy a spanyol polgárháborúról több könyvet írtak, mint bármely más polgárháborúról, miközben meglehetősen kevés törekedett közülük teljességre. Most itt egy régi-új kötet magyar nyelven is (1982-ben jelent meg Londonban), amely szándéka szerint az ellentéteket tekinti rendezőelvnek, a távolságtartás és az objektivitás mércéjével mér, valamint a kutatásokat összegezi, egyszóval: elfogulatlanul ítél élők és holtak felett. (Ezért aztán nem is jelenhetett volna meg a rendszerváltozás előtt.) A történészek többsége hosszú időn keresztül hajlamos volt a vesztesek iránti pozitív elfogultságra. A legfőbb ok valószínűleg az, hogy a nacionalistákat támogató tengelyhatalmak utóbb maguk is vesztesekké váltak.
A könyv szerkezete követhető szálakra bontja a nemegyszer bonyolult, szerteágazó problémacsomót, még akkor is, ha például egy-egy csata leírása olyan részletes, hogy hadtörténész legyen a talpán, aki átlátja az óráról órára történő változásokat. De – tudjuk – a tények makacs dolgok. Akkor is, ha a nemzetközi brigádokról van szó. A polgárháború folyamán 53 országból (köztük Magyarországról) öszszesen mintegy 35 ezren szolgáltak a nemzetközi brigádokban, noha a harcolók egy időben sohasem voltak többen 18 ezernél. Szerepük – a szerző megállapítása szerint – eltúlzott. Ugyanígy a négyezer szovjet állampolgár (köztük tanácsadók, komisszárok, magas rangú tisztek és fontos pártvezetők) tevékenysége. Nem beszélve a zsurnalisztákról, akik az esetek túlnyomó részében lapjuk politikai hovatartozásának megfelelően hangszerelték írásaikat. Külön fejezetet érdemelnek és kapnak is az írók és művészek, akik hosszú sorban vonultak fel – elsősorban a köztársaságiak mellett. (Közöttük a leghíresebb Hemingway.)
Ma is megrökönyödik az ember, ha a spanyol polgárháború atrocitásairól, szélsőséges indulatairól olvas, azokról a kegyetlenségekről, amelyekből mindkét oldal kivette a részét. Még 1939 (tehát a polgárháború vége) és ’43 között is 200 ezer embert öltek meg a nacionalisták. Különben a halál fogalma átértékelődött Spanyolországban. Ahogy egy idegenlégiós vezető mondta: „A férfiasság és a halál kultusza jóformán mindent átitatott.”
„Minden háború polgárháború, mert az emberek egymás testvérei” – állította Francois de Fénelon francia író 1685-ben. Mit mondott volna, ha a spanyol polgárháború történéseivel szembesül?
(Antony Beevor: A spanyol polgárháború. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002. Ára: 3200 forint)

A pártosság exportja
Magyarország a világsajtó tükrében
Szikszai Péter

Külföldi újságcikkeket olvasni Magyarországról általában csak kötélidegzettel vagy nagy türelemmel érdemes. Főként, ha az Orbán-kormány idején születtek. Az ezredforduló Magyarországa a világsajtó tükrében című többnyelvű kiadvány az 1999–2000-ben megjelent magyar vonatkozású cikkekből közöl válogatást a New York Timestól a Frankfurter Allgemeine Zeitungon (FAZ) át a Nezaviszimaja Gazetáig, a politika, a gazdaság, a kultúra és a szociológia témakörében.
Az írások között akad értő, korrekt munka jó meglátásokkal, amelyek olvasásakor a visszapillantás keserűségével bólogatunk, majd elismerjük, hogy a külső szemlélő néha jobban látja a politikai viszonyokat, mint azok, akik itthon kutatják a közélet ok-okozati láncolatát. Aztán felütjük a kötetet egy másik tudósításnál, amelyben liberális magyar értelmiségiek nyilatkoznak a Szent Koronáról és a Szent Jobbról, majd mérgesen továbblapozunk. Nem meglepő, hogy halántékunk lüktetni kezd a Washington Post Lengyel László-idézetei láttán, majd mikor Demszky Tudjmanhoz és Meciarhoz hasonlítja Orbán Viktort, belénk hasít a kérdés: „Mit tudhat egy ide látogató külföldi zsurnaliszta országunkról?”
A Képes lesz-e Magyaroszág keblére ölelni cigányait? című cikknél elmosolyodunk, mert arra kell gondolnunk, hogy a riport olyan EU-tagállam vezető lapjában jelent meg, amelyben gyakoriak a faji zavargások, és az új felmérések szerint az állampolgárok nagy része bevallottan rasszista. Már a térdünket csapkodjuk a nevetéstől, amikor amerikai újságíró-kollégánk a magyar történelem összefüggéseit magyarázza egy laikus óvodás ismeretanyagával. A Magyarországi millenniumi tűzijáték: királyi zűrzavar című írás színvonaláról sokat elmondanak ezek a megállapítások: „Az Árpád-ház […] 890-ben (sic!) a Kárpátokon keresztül vezette ide a magyarokat”; „az I. világháborút követő szerződésekben nagy [magyar] területek Romániához, Szlovákiához (sic!) és Ukrajnához (sic!) kerültek.” Kár, hogy a kötet szerkesztői nem helyesbítették legalább lábjegyzetben az ostoba hibákat, pedig van belőlük elég: 1463-ban Bécsből „váltságdíjért” került vissza a királyi korona, hiszen Mátyás a bécsújhelyi béke értelmében kapta vissza; a magyar felkelést (helyesen: szabadságharcot) nem 1848-ban verték le az osztrákok, hanem 1849-ben az orosz és osztrák seregek és így tovább.
Elkeserítő külföldi országképünk után nézzük a pozitívumokat! Szívet melengető a Nature cikke a magyar kultúráról és a magyar Nobel-díjasokról. Tanulságos, ahogy a két évvel ezelőtti FAZ-összeállításban elismeréssel szólnak Kertész Imre regényeiről és a kortárs magyar irodalomról. Jó tudni, hogy a német befektetők kedvező tapasztalatokat gyűjtöttek országunkról, hogy a hollóházi porcelánipar problémái hírértékkel bírnak a Financial Timesban, és megható, ahogy a Weltwoche szerzője aggódik a magyar mangalicaállományért.
Ajánljuk a kötetet mindazoknak, akik még nem pillanthattak be a külföldi tudósítók magyarországi tevékenységébe, és azoknak is, akik tudni szeretnék, mit gondol rólunk Európa. Ajánljuk azoknak, akik úgy vélik: Nyugaton mindent jobban tudnak nálunk. (Csalódni fognak.) És azoknak, akik időnként kételkednek a külföldi sajtó pártatlanságában. (Megerősítést nyernek.) A kötet nem hiányozhat azok polcáról sem, akik a külföldi újságírónyelv vagy a fordítás iránt érdeklődnek.
(Az ezredforduló Magyarországa a világsajtó tükrében. Batthyány Kultúr-Press Kft., Budapest, 2002. Ármegjelölés nélkül)

A Helikon Könyvesház sikerlistája
Szépirodalom
1. Kertész Imre: Sorstalanság – Magvető 1990 Ft
2. Márai Sándor: Történelmi regények, I–II. – Helikon 2900 Ft
3. Vonnegut, Kurt: Börtöntöltelék – Maecenas 1650 Ft

Ismeretterjesztő
1. Nemeskürty István: Mi történt velünk? – Szabad Tér 1750 Ft
2. Davies, Norman: Európa története – Osiris 6500 Ft
3. Bölcsics Márta – Csordás Lajos: Budapesti Krúdy-kalauz – Helikon 4500 Ft
4. Illig, Heribert: Kitalált középkor. A történelem legnagyobb időhamisítása – Allprint 3150 Ft
5. Elias, Norbert: A németekről – Helikon 2800 Ft
6. Lem, Stanislav: Szempillantás. Az emberi civilizáció perspektívái – Typotex 1650 Ft
7. Itten, Johannes: A színek művészete – Göncöl–Saxum 6950 Ft