– Barna Judit saját maga által írt posztban állítja azt, hogy ő bábáskodott az Inga kávézó létrejötténél, sőt azt is tudjuk, hogy úgy került a Tiszába, hogy egy rendezvényen maga Puzsér Róbert volt az, aki beajánlotta őt Magyar Péternek.
Gyakorlatilag a Vitézy-stábból érkezett a Tiszába, és abszolút ő az éjszakai élet lobbistája ilyen szempontból, ezt fel is vállalja
– mondta a Magyar Nemzetnek Szepesfalvy Anna, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselője. Megjegyezte: Barna Judit nemcsak a kávézó létrejötténél bábáskodott, saját posztjában azt írta, hogy részben a logó tervezésében is részt vett, azóta is a kulturális élet szervezőjeként részt vesz Puzsér Róbert kávézójának működésében.
– Mindez fővárosi képviselőként felveti az összeférhetetlenség kérdését. Lehet, hogy nem jogi szempontból, de morálisan mindenképpen. Megválasztott képviselőként a lakosság érdekeit kell elsősorban figyelembe vennünk. Ezt láthattuk az erzsébetvárosi sétálóutcák kérdésénél is, ahol a Tisza Párt nem hivatalos frakcióvezetője, Vitézy Dávid volt az, aki azt keresztülvitte. Emlékezzünk Barna Judit azon kommentjére:
„Erzsébetvárosban a lakosok a legrosszabbak.”
Semmi más nem történik ezekben az esetekben, mint az, hogy a lakosok azt kérték, hogy hallgassák meg és vegyék figyelembe az ő véleményüket is. Hiszen évtizedek óta ott laknak, és ami most történik akár Erzsébetvárosban, akár Ferencvárosban, az a kocsmalobbi kiszolgálása gazdasági érdekek mentén – hangsúlyozta ki Szepesfalvy Anna.

– A legénybúcsús turizmusnak sokszor több a kára, mint az előnye. Az utcai szemetelés, rongálás, zajszennyezés és garázdaság kárait a köz fizeti meg. A bevétel leginkább a magánvállalkozóknál, a bulinegyedekben üzemelő kocsmárosoknál és azok tulajdonosi körénél realizálódik. Összefoglalva: a terhet az önkormányzatok viselik, a haszon pedig a magánvállalkozásoknál jelenik meg. Például
az Inga környezetének az átalakítását a Tisza Párt és Vitézy Dávid alulról jövő kezdeményezésnek próbálja eladni, csakhogy nem a lóláb lóg ki, hanem a komplett ménes
– hangsúlyozta a kormánypárti képviselő.