Nézni és úgy maradni

A Big Brother egyre népszerűbb. Dr. Gál Zsigmond Zoltán pszichiáter főorvos, igazságügyi elmeszakértő szerint azért, mert a műsor a magányos emberek végső mentsvára.
– A pszichológia voyernek nevezi a – sok esetben szexuális indíttatású – leskelődő magatartást. A műsor készítői kitűnően ráéreztek, hogy kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunkban megtalálható a voyerség, amelynek elfojtását a szocializáció során tanultuk meg. A sikerhez azonban ez még nem lenne elegendő: a modern kor társadalmában gyakori jelenség a magány, az egyedüllét, s az is, hogy az izolálódott egyed a televízió előtt ülve, mások életének figyelésével csökkenti magányérzetét.
Mint ahogy az is fontos, hogy a kamerák mindennap rögzítsenek valami érdekes eseményt.
– Nem felejthetjük el, hogy egy bevált licencet vásárolt meg a tv2. A jogokkal rendelkező holland Endemol bizonyára előre meghatározta, milyen személyiségeket szeretne a képernyőn látni saját márkaneve alatt, hiszen a műsor jó hírnevét, piaci értékét ronthatja, ha unalomba fullad az adás. Ma már elmondhatjuk, a műsorkészítők remek munkát végeztek. A szelektálás sikerrel ültette el a konfliktus magvát, melynek fejlődéséhez a bezártság kiváló táptalajt nyújtott. A műsor „hétköznapi hősei” egytől egyig alacsony intellektusú személyek. Intellektuellek vég nélküli moralizálásából fél óra is elég lenne, a mérsékeltebb intellektusú személyiségek gondolataik helyett viszont tetteikkel hívják fel magukra a figyelmet. Szimbolikus aktusok, metaforikus üzenetek helyett valódi pofonokat és közösüléseket leshet a néző. Összességében kijelenthetjük: a szereplők kisebb-nagyobb mértékű személyiségzavarral küzdenek, gondolataikat pótcselekvésekkel fedik el, és rendkívül fontos tulajdonságuk az exhibicionizmus.
Gondolataikat pótcselekvéssel elfedő, személyiségzavaros médiasztárok? Mindez megerősíti azt a vélekedést, amely szerint a műfaj kifejezetten káros hatású.
Számos civil szervezet, több nemzetközi fórum fellép az erőszakos cselekedeteket, szexuális aktusokat leplezetlenül bemutató műsorok ellen. Ezek a programok a nemzetközi piacokon jól értékesíthetők, az erőszak és a szexualitás ugyanis nem igényli a nyelvi kompetenciát, és nem is kultúraspecifikus. Mindenki számára könnyedén dekódolható mindkettő. Az ilyen jellegű műsorfolyamok tehát gyakran extrém haszonnal kecsegtetnek. Ebbe a sorba illenek a valóságshow-k is, amelyek nem az erőszakra koncentrálnak, bár abba hajló emberi konfliktusokat is ábrázolhatnak, de a szexuális jeleneteket leplezetlenül mutatják be. A kifogások alapja az, hogy a gyermekek szexuális szocializációjáról alkotott hagyományos elképzeléseinkbe ezek a programok nem illenek bele. A társadalomtudósok évtizedekkel ezelőtt diagnosztizálták, hogy a modern ipari társadalmakban aggasztó elmagányosodás figyelhető meg. A személyes kapcsolatok helyett a tömegmédiumokban keressük és találjuk meg azokat az élményeket, amelyek miatt az embert méltán nevezzük – és ez ma már valódi ellentmondás – társas lénynek. Mások életének, konfliktusainak kifürkészése szolgáltatja az elmagányosodott ember élményanyagát. A műsor kritikai elemzése nem lehet teljes anélkül, hogy ne beszélnénk azokról a súlyos problémákról, amelyek ma az Egyesült Államok és Nyugat-Európa társadalmai mellett Magyarország népességét is jellemzik. Álszent dolog a valóságshow-k beszüntetését követelni, amíg ezen folyamatok visszafordításának fontosságáról említést sem teszünk.
Csakhogy nem véletlenül követelik egyre többen a hasonszőrű műsorok beszüntetését, gondoljunk például Pongó akcióira…
Pongó akcióit inkább bizarrnak nevezném, személyiségét a túlérzékenység és az akarnokság egyszerre jellemzi. Feszültségeit leginkább pótcselekvésekkel próbálja leküzdeni, súlyzózik, fut vagy takarít. Pontos diagnózist természetesen csak alapos kivizsgálás után nyújthat a pszichiáter. Mégis, annyi talán kijelenthető: Pongó bár nem skizofrén, adódhatnak olyan szituációk, amelyek átlendítik az egészséges tudatállapotból a kórosba.
A hol spontán keletkező, hol mesterségesen gerjesztett konfliktusok megváltoztathatják a szereplők egyéniségét?
Valamilyen mértékű változáson bizonyára átmennek. A műsor ideje alatt a szereplők ugyanis csaknem mindent elárulnak önmagukról, lelepleződnek a nézők és persze családjuk körében is. Átlátszó személyiséggé válnak, s ez nehézséget okozhat a hazatéréskor. Ráadásul olyan kínos szituációkat élhetnek át a kamerák előtt, amelyek a bizalom megrendüléséhez vezethetnek. De ezt a konfliktust a szereplőknek már nem az ország nyilvánossága előtt kell megoldaniuk.