Somlói galuska és a víztisztító membrán

Miközben az IBM kivonul Magyarországról, egy kanadai világcég, a Zenon Environmental Inc. Oroszlányban felépít egy környezetvédelmi csúcstechnológiát alkalmazó gyárat. A találmány, a víztisztításban használt ultraszűrős membrántechnika – az úgynevezett membránszeparáció: a molekulák és az ionok fizikai szétválasztása – voltaképpen az emberi sejtfal szintetikus leképezése.

A nagy dolgok mindig egyszerűek – mondja a feltaláló, cégalapító és elnök-vezérigazgató Andrew Benedek vegyészprofesszor abban a Duna-parti szállodában, ahol egykor megismerkedett két remek magyar mérnökkel és a felejthetetlen somlói galuskával. Ma az egyik mérnök, Zsirai István a hazai membrángyártás feje, Hideg Miklós pedig az összeszerelő gyárat vezeti.
A Zenon tavaly megkapta a Kanada első számú exportőre címet. Létesítményei vannak Észak-Amerikában, Európában, Ázsiában, Latin-Amerikában és a Közel-Keleten. A jövőben tízmilliárd dolláros piac várja, amiben Magyarország kiemelt helyen szerepel.
– Ennyire idehúzza a szíve? – kérdezem a telepítés motivációjáról.
– Némi szerepem volt a döntésben, de külön büszke vagyok rá, hogy azoknak az igazgatósági tagoknak, akik arra voksoltak, hogy ebben az országban nyissunk gyárat, nincs itteni kötődésük. Én tizenhárom éves voltam 1956-ban, amikor nagybátyámmal együtt elhagytam a szülőhazámat. Édesanyám akkor nem tudott velünk jönni, később nem engedték. Csak évek múltán találkoztunk. Annyit tudtam Kanadáról, amely befogadott, hogy hatalmas és nagyon hideg ország. Rokonoknál nevelkedtem, meglehetősen egyedül voltam.
Andrew Benedek vegyészmérnöki pályára készült. Fiatalkori idealizmusát nem kezdte ki az idő, mint fogalmaz, mindig szerette volna, hogy célja legyen az életének, szerencse, hogy ezt egész fiatalon megtalálta.
A hatvanas években egyetemistaként nyári állást vállalt egy vegyi gyárban. Döbbenten látta, hogy a gyártás melléktermékei minden tisztítás nélkül ömlenek a Szent Lőrinc-folyóba. Úgy gondolták, Kanadának rengeteg az élővize, és ez a természeti kincs kiapadhatatlan.
– Nem akartam ebben a pusztításban részt venni. Viszont elhatároztam, én leszek az, aki a mások által termelt szennyezett vizet megtisztítja. Ennek módját akkor még nem tudtam, de éreztem, hogy annak is eljön majd az ideje. A politikusok 1962 körül már beszélni kezdtek a problémáról, így a nagy cégek sem hallgathattak. De engem a szavak nem nyugtattak meg. A diploma után elhelyezkedtem, s a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a nagy vállalatoknak valójában nincs szükségük olyan mérnökökre, akik szakterületükhöz a környezetvédelmi szempontokat is hozzá tudják illeszteni. Így néhány évig az USA-ban folytattam ez irányú tanulmányaimat.
Miután doktorált, visszatért Kanadába. Ontario állam Hamilton városában a McMaster Egyetemen tanított, kutatómunkát végzett. A nyugati világ az ipar rohamos fejlődésével párhuzamosan kezdett ráébredni, hogy a mértéktelen szennyeződéseket és azok káros hatásait már nem lehet elkendőzni. A tényfeltáró könyvek és a sajtóban megjelent publikációk nyomán a közgondolkodás is változott. Olyan betegségek bukkantak fel, amelyeket összefüggésbe lehetett hozni a vizek bakteriális vagy egyéb eredetű fertőzöttségével.
– Tíz évig azt gondoltam, azzal lehetek mások hasznára, ha mindazt, amit tudok, átadom a következő nemzedéknek. Ám hogy ez kevés a változáshoz, akkor derült ki számomra, amikor a legtehetségesebb tanítványom nem a környezetvédelemben, hanem a sörgyártásban helyezkedett el. Én pedig egyre inkább szerettem volna megtalálni azt a megoldást, amellyel a vizek világméretűvé váló szennyeződését mérsékelni lehet.
Hogy milyen veszélyes és alattomos folyamatról van szó, arra Andrew Benedek egy példát említ: Kanadában egy ötezer fős település lakóinak a fele megbetegedett, véressé vált a vizeletük. A vizsgálatok kiderítették, hogy egy olyan baktérium okozza a tüneteket, amelyet Costa Ricában észleltek, és az ottani vízbe ömlesztett veszélyes anyagok miatt fejlődött ki. Ennek ugyan húsz éve, de a baktérium mutánsai továbbterjedtek. Szintén mai példa egy vietnami faluban végzett vizsgálat, ahol a lakosság fele a rossz víztől életre szóló, súlyos betegségben szenved.
Az egész emberiséget sújtó gondról van szó, amelyet politikai szólamokkal nem tudnak megoldani – mondja Andrew Benedek. Visszaidézi azokat az időket, amikor csak azon járt az esze, hogyan lehetne olyan megoldást találni, hogy a szennyvizet ivóvízzé lehessen alakítani. Mégpedig olcsón, hogy a szegényebb országok is hozzáférjenek. Ha egy fa képes a sáros vízből tiszta vizet felvenni, miért ne tehetnénk meg ezt mesterségesen? – töprengett. Ma a membrántechnológiát olyan forradalmi eljárásnak tekintik, amelynek civilizációs szerepe a számítás- és a biotechnika mellé sorolható. Igaz, mint a rendkívüli felfedezéseknél lenni szokott, először Andrew Benedeket is megmosolyogták.
– Voltak, akik azt gondolták, teljesen hülye vagyok. De én biztos voltam benne, hogy igazam van.
1980-ban jelzálogkölcsönt vett fel a házára, ebből indította el kis cégét.
– Eleinte igen drága volt a víztisztító membrán gyártása. Az első vevők hozzám hasonló idealisták voltak, akiket minden új érdekelt. De ahogyan bizonyítottuk, hogy az általunk kifejlesztett technológiával az ivóvíz megtisztítható a fertőző anyagoktól, úgy szélesedett az érdeklődők köre. Az első nagyobb megrendelőjük a General Motors volt.
– Hogyan váltott át makacs feltalálóból üzletemberré?
– A mentalitásomban jó ideig még tudós maradtam. Tíz év után jöttem rá arra, hogy nekem részvényestársaim vannak, akiket érthetően jobban érdekel a profit, mint a filozófia. Így aztán megpróbáltam a kétféle gondolkodást összeegyeztetni.
– Úgy hallottam, Kanadában a cég igazgatótanácsi üléseit magyar nyelven tartják.
– Ez csak legenda. Az viszont igaz, hogy az egyik igazgatósági tagunk, Szőnyi András inspirált arra, hogy nézzek körül errefelé, keressünk az itteni vízügyes társaságokkal kapcsolatot.
Voltak csalódásai az üzleti inkorrektség miatt, de találkozott igen invenciózus és – mint hangsúlyozza – tisztességes emberekkel is. Így jött létre 1991-ben Tatabányán a közép-európai fővállalkozói iroda és az összeszerelő üzem.
A jelenlegi nagy áttörést az jelenti, hogy eddig Tatabányán csak az összeszerelést végezték, az „agymunka” Kanadára korlátozódott. Most viszont az egész munkafolyamatot ide telepítették. Az új gyárat kilenc hónap alatt hozták tető alá, öthektáros területen fekszik, és 180 új munkahelyet teremtett a városban. Szó volt a termelés megnégyszereződéséről is, arról, hogy e speciális beruházás a környezetvédelmi iparágon belül milyen pozíciót jelent Magyarországnak. De mert tudós emberrel beszélgetek, egy másik fontos lehetőségre is rávilágít.
– Az általunk megismert magyar mérnökök rendkívül tehetségesek, kreatívak, küzdőképesek. Ám az előző évtizedekben nem volt elég lehetőségük arra, hogy akár a számítástechnikával, akár a biotechnikával összefüggő kutatásokban képességüknek megfelelően részt vegyenek. Miután a membrántechnológia alkalmazási köre egyre újabb területekre terjed ki, remélhetőleg új távlatok nyílnak előttük.
Miért is ne lenne így? Hiszen huszonkét éve ő is makacsul a fejébe vett valamit.