Legutóbb a Gordon Brown brit pénzügyminiszter és Pascal Couchepin svájci gazdasági miniszter találkozóját követően vált nyilvánvalóvá, hogy a hosszú idő óta tartó patthelyzet nem változott. A brit politikus meddő próbálkozásai árnyékot vetettek az EU pénzügyminisztereinek múlt heti találkozójára is.
Az ügy közvetlen előzményeként az Európa Tanács (ET) 2001 végén adott ki utasítást arra vonatkozóan, hogy az EU-állampolgárok külföldi bankjövedelmeit is indokolt lenne megadóztatni, hiszen alapvetően méltánytalan dolog valakit adómentességgel jutalmazni, amiért az EU-n kívül helyezi el a tőkéjét. Másrészt: maradjon csak az a pénz az unión belüli pénzintézetekben. Hogy a szándék mielőbb megvalósuljon, az ET, javaslata nyilvánosságra hozatalával egyidejűleg, egyeztetéseket kezdeményezett a közösségen kívüli, a tőke elhelyezése és a kamatjövedelmek szempontjából kulcsfontosságú harmadik országokkal – az Amerikai Egyesült Államokkal, Svájccal, Liechtensteinnal, Monacóval, Andorrával és San Marinóval – hasonló intézkedések foganatosítása céljából, annak érdekében, hogy az EU állampolgárainak külföldi bankkamatait végre adó alá vethessék.
A tanácsnak legkésőbb ez év végéig véglegesítenie kell a direktíva szövegét – mégpedig egyhangúlag –, majd meg kell kezdeni a rendelkezés végrehajtását. Ez azonban lehetetlen, legalábbis addig, amíg a tőkejövedelmekből származó adó elkerülésére olyan kényelmes és kézenfekvő lehetőség kínálkozik, mint például a svájci bankok szolgáltatásainak igénybevétele.
Svájc eközben tett néhány enyhe, nagy jóindulattal kezdeményezésnek elkönyvelhető intézkedést. Például hajlandó arra, hogy a pénzmosással vagy más bűncselekménnyel vádolt EU-állampolgárok esetében információt szolgáltasson. Az ország pénzügyi vezetése azonban folyamatosan és nagyon határozottan visszautasítja az együttműködést adócsalási ügyekben. Véleménye szerint ez utóbbi esetben az országban hagyományosan tiszteletben tartott banktitok megsértésére kényszerülnének.
Az EU-nak nincs túl sok eszköz a kezében. Igaz, a közösség már régóta fenyegetőzik azzal, hogy a nizzai szerződésre hivatkozva korlátozza a Svájcba irányuló tőkemozgást, amennyiben nem történik haladás az adóügyi egyeztetésekben. A szankciók része lehet a továbbiakban az is, hogy más területeken ugyancsak felfüggesztik az uniós–svájci tárgyalásokat. Jelenleg határátkelési ügyben, a dublini megállapodásnak megfelelő migrációs témakörben, a szabad szolgáltatások és bizonyos audiovizuális programokban való részvétel ügyében folytatnak egyeztetéseket Svájccal – lehetetlen nem észrevenni, hogy az adótitokügy miatt egyre hűvösebb légkörben.
A lehetséges megoldásokat és a svájci banktitok fenntartása miatti kemény fellépést illetően megoszlik az EU-tagországok véleménye – ugyanúgy, mint jó néhány más esetben. Frits Bolkenstein, az unió adóügyi biztosa például kompromisszumot szorgalmaz, de Nagy-Britannia eleve ellenzi, hogy Svájc csupán az EU adóhivatalának kérésére szolgáltasson információkat. A britek teljes információcserét akarnak, és engedetlenség esetén keményebb fellépést javasolnak Svájccal szemben. A megtorló intézkedések alkalmazását támogatja Németország és Svédország is, szükség esetén akár 2003-tól kezdődően, ha Svájc nem enged.
És hogy mit szól mindehhez Svájc? Nos, Pascal Couchepin svájci gazdasági miniszter úgy nyilatkozott: számára meglepetést jelentene, ha a hangoztatott fenyegetéseket valóra váltanák. A miniszter változatlanul úgy véli, hogy ők a banki titoktartási törvényekkel egyetlen nemzetközi törvényt sem sértenek meg. Egyértelműen kinyilvánította, hogy kompromisszumra van lehetőség, de rendszeres, feltétel nélküli információcseréről szó sem lehet.
Eközben szinte folyamatosan intézkedéseket, lehetőségeket latolgatnak az Európai Unió külügyminiszterei is: vajon hogyan, mivel bírhatnák rá Svájcot az ottani bankokban elhelyezett pénzek megadóztatásában való együttműködésre, a banktitok feloldására, lehetőleg visszamenőleges hatállyal? Nemritkán az is szóba kerül, hogy végső esetben szankciók is elrendelhetők a titok feloldása érdekében, de a szankció szót az unióban nem szeretik hallani, és hivatalosan nem is használják.
Az uniós pénzügyminiszterek nemrég Luxemburgban tartott tanácsülésén – a hírügynökségi jelentések beszámolói szerint – Frits Bolkenstein, az Európai Bizottság belső piaci ügyekért felelős tagja adott szóbeli tájékoztatást a változtatás gondolatáért továbbra sem lelkesedő Svájccal folytatott tárgyalások állásáról és az EU lehetséges lépéseiről. Ebből az derült ki, hogy a megbeszéléseken szinte semmiféle eredményt nem értek el, más szóval – ahogyan a bizottsági tagok diplomatikusan megfogalmazták –: a tárgyalások „nem hoztak áttörést”. Érdekes mozzanat viszont, hogy a piaci biztos – a gyakorlattal szakítva – ezúttal csak szóbeli beszámolót tartott, a miniszterek semmiféle írásos dokumentumot nem kaptak kézhez. Mindeddig ugyanis ezek a dokumentumok rejtélyes módon rendre eljutottak a svájciakhoz. Brüsszeli illetékesek azt gyanítják, hogy ehhez az eljuttatáshoz a kamatadó harmonizálásától ugyancsak tartó Luxemburgnak is köze lehet…
Mindenesetre Bolkenstein újságíróknak nyilatkozva nem volt hajlandó részleteket közölni arról, milyen konkrét kényszerítő lépésekre szánhatja el magát az unió, ha továbbra sem sikerül kimozdulni a holtpontról. Csupán ennyit jegyzett meg: „Svájc baráti ország, ezért nagyon óvatosan kell eljárnunk.” Uniós források szerint a biztos az ülésen felvetette, hogy szóba jöhet az unióban működő svájci bankokkal folytatott információcsere feltételekhez kötése, sőt esetleg bizonyos, Svájccal kötött megállapodások felülvizsgálata is.
A fő gond azonban az, hogy még a tagállamok között sincs egyetértés abban, milyen konkrét lépéseket kellene tenni. Egyes értesülések szerint például Ausztria és Luxemburg máris fenntartásokat hangoztatott az esetleges büntetőintézkedések alkalmazásával szemben.
Várható, hogy Bolkenstein a tanács újabb ülésén ismét beszámol a fejleményekről, és a miniszterek ezek ismeretében hoznak majd döntést. Sürgeti őket az idő, mert megállapodásuk szerint a tőkemegtakarításokat is „harmonizálni” kell, és az erről szóló irányelvnek már 2003-ban hatályba kellene lépnie.
Az EU-tagországok között évekig tartó vita után született megállapodás értelmében az unióban 2010-től a bankok, illetve a nemzeti adóhatóságok közötti információcsere alapján történik majd azoknak a kamatjövedelmeknek a megadóztatása, amelyekhez az uniós állampolgárok egy másik tagállamban elhelyezett befektetéseikből jutnak. A legtöbb tagállam már 2003-tól ezt a rendszert vezetné be, de a banktitokhoz a legerősebben ragaszkodó országok – Luxemburg, Belgium és Ausztria – lehetőséget kaptak rá, hogy a hétéves átmeneti időszakban a kamatjövedelmek forrásadóztatásának módszerét alkalmazzák. E három ország azonban csak azzal a feltétellel fogadta el a megállapodást, ha az EU-nak az ebből a szempontból legfontosabb harmadik országokkal sikerül egyezségre jutnia úgynevezett egyenértékű intézkedések ottani alkalmazásáról. Vagyis: ha nem kell attól tartaniuk, hogy a pénzek a – velük ellentétben – nem megállapodó országok, vagyis mindenekelőtt Svájc pénzintézeteihez vándorolnak.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
