Terror elleni harcra hív Washington

Amikor a bővítés kérdésköre merül fel a NATO közelgő csúcsértekezlete előtt, a szövetség tisztségviselői nem győzik hangoztatni, hogy az eredeti tervekkel szemben nem ez, hanem az új kihívásokra adandó válaszok élveznek majd prioritást. Az ok természetesen szeptember 11., mely figyelmeztetett arra, hogy a szervezet jelenlegi formájában csak korlátozottan képes felvenni a harcot a terrorizmussal.

Az Amerika elleni terrortámadásig úgy tűnt, a NATO és partnerei a bővítésre koncentrálhatnak, ám azt követően egyértelművé vált, hogy Washington a terrorizmus elleni harc, az ezzel kapcsolatos koalícióépítés és képességek témakörét akarja majd a szövetség elé tárni. Az Egyesült Államok – ahol a gondolkozásmód forradalmi változása következett be szeptember 11. hatására – azóta jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy bizonyítsa legfontosabb szövetségesei számára érdekközösségüket. A szlogen, miszerint az al-Kaida akciója nem az Egyesült Államok, hanem az egész civilizált világ ellen irányult, vagy éppen annak bizonygatása, hogy hasonló támadások készülnek nyugat-európai nagyvárosok ellen is, mind ezt a célt szolgálják – arról nem is beszélve, hogy a koalícióban végrehajtott műveletek gyakorlati értelemben növelhetik azok legitimitását.
Az európaiak irányában táplált amerikai érvek ráadásul alátámasztásra lelnek abban a tényben, hogy szeptember 11-ét követően – legalábbis amerikai értelmezés szerint – végérvényesen véget ért a hidegháború, hiszen Oroszország immár visszavonhatatlanul betagozódott a terrorizmus elleni koalícióba. Márpedig ezzel megszűnt annak a fenyegetésnek a maradéka is, amelyért 1949-ben létrehozták a NATO-t. Ennek kimondása és igazolása roppant jelentőséggel bír, hiszen ezzel lehet rávilágítani az európai szövetségesek máig többnyire területvédelemre koncentráló haderőstruktúráinak elavultságára. Csak ebből a felismerésből következhet a szintén a tengerentúlról szorgalmazott haderő-specializáció, a mobilitás fokozása, mely hosszú távon, szövetségszinten egy nemzetközi expedíciós erőt eredményezne. Amennyiben Washington érvei maradéktalanul érvényre jutnak Prágában, majd az azt követő években valósággá is válnak, a NATO egy területileg meghatározható védelmi szervezetből globális rendfenntartó szervezetté válhatna.
A feltételes mód azonban már csak azért is indokolt – és ezt igazolják a Közel-Kelet és Irak kapcsán egyre markánsabban felszínre kerülő transzatlanti viták is – mert Európában visszafogottan figyelik a tengerentúli erőfeszítéseket. Láthatólag visszakoznak attól, hogy védelmi jellegű szövetségüket bármilyen módon alárendeljék annak, amit több európai fővárosban a globális amerikai érdekérvényesítés offenzív, arrogáns és sokszor igazságtalan politikájának tartanak – igaz, csak nem hivatalosan. A javarészt erkölcsi – és az Amerika-ellenes közvéleménynek engedő – aggályok mögött azonban távlatokban más, stratégiai célok állnak. Noha gyakorlatban kevés jelét tapasztalhatjuk az önálló európai védelmi identitásnak, tényként kezelhető, hogy hosszú távon Brüsszelben – és az unió két legfontosabb fővárosában, Párizsban és Berlinben – gondolkodnak ilyesmiben. Távolról sem csak gazdasági versenycélokat szolgál az Egyesült Államoktól független európai hadiipar – óriási pénzáldozatokat követelő – kialakítása.
Furcsa paradoxon ugyanakkor, hogy a két ellentétes irányúnak tűnő érvelés végső soron hasonló védelmi struktúrákat eredményezhet Európában. Akár Washington követeléseinek, akár saját önálló hatalmi ambícióinak enged Európa, elkerülhetetlen az európai haderők radikális átalakítása. A világ és benne a technológiák ugyanis óriásit változtak a Szovjetunió felbomlásától, a hidegháború véget értétől függetlenül. Rendelkezésre állnak azok az eszközök és módszerek, melyekkel globális műveleteket épp olyan hatékonysággal lehet végrehajtani, mint – szükséghelyzetben – mobil védelmi harcot. Megfelelően rugalmas hozzáállás esetén Prágában ennek felvállalásával az európai NATO-szövetségesek képesek megfelelni az amerikai elképzeléseknek, miközben távlatokban önálló képességeiket alapozzák meg.