Tollhegyen

A magyar közszolgálati televízió hamarosan állományába veszi Galambos Lajost, legalábbis állandó műsorlehetőséget biztosít a neves művésznek, akit Lagzi Lajcsi néven ismer az ország hibbantabbik része.
Megyünk az EU felé.
Kell a közszolgálati magyar televíziónak egy pitypangos Lagzi Lajcsi-műsor, ez majd földobja a letargiába tepert nemzetet, amely nem arra kíváncsi, hogy merre volt Etelköz, hány évig tartott a harmincéves háború, meg ki írta Madách: Az ember tragédiáját… Lajcsi kell!
Most a Sej, Rozi! kezdetű nemzeti ripityom nóta hiányzik az országnak, így aztán a Magyar Televízió vezetése úgy döntött – a kulturális kormányzat nagy örömére –, hogy Lagzi Lajcsi segíti majd át kedves mindnyájunkat a nehéz időkön. Őrület!
Gondolom (ezt csak úgy zárójelben), nem éhbérért szerződött jó Lajcsi az állam, az ország pénzén működtetett orgánumhoz. Ahogyan a csaknem két és fél millióra (havi bérről van szó) szerződött Pálffy István híradóban látható műsorvezető sem kényszerül arra, hogy a kukában turkáljon. Olcsóbb televíziót ígért az új kormány. Meg színvonalasabbat. Tessék. Dől kifele a pénz a Szabadság térről. Meg a „kultúra”. Magyar Bálint oktatási miniszter elégedetten dőlhet hátra bársonyfoteljében, megcselekedte, amit megkövetelt – a pártkoalíció. Hülyíteni, hibbantani a népet. Történelmi filmsorozat nem kell, irodalmi műsor még annyira sem. Jöjjön Lagzi Lajcsi! Bújjon bele a nemzet a csipkés kombinéba. Ez most a legfontosabb.
Magyar Bálint és csapata jól dolgozik. Nem lesz majd itt trianonozás, szentkoronázás, Boldogasszony emlékezete.
Lagzi Lajcsi érkezik, már itt van a kapu előtt...