Vikingek világsikere

Eezúttal semmi sem tipikus a parányi színpadon. Miközben a mesélő érzékletes szavakkal írja le a gleccserek és lávafolyamok szépségét, a zenészek egyike zörögni kezd egy gitárhúrral, hogy a bálnák énekének „zaját” idézze meg. Azután a basszusgitár fog játékba, megszólal a csembaló is, és a végén felcsendül Jon Thor Birgisson éneke.
A Sigur Ros zenekar előadása szokatlan és meghökkentő. Pedig a Reykjavík melletti Mosfellsbaer városkában megtartott előadás a tipikus izlandi zenét, a népszerű népi balladákat eleveníti meg. Muzsikájukban ott lüktet a táj különleges hangulata, fölsejlik a napi élet zordsága. Kevéssé ismerjük e világot.
Az északi ország két esztendő óta a planéta muzsikus tehetségeinek egyik központja. A legnagyobb amerikai lemezkiadók versengenek a viking muzsikusokért, akik közül sokan – jóllehet izlandi nyelven énekelnek – máris az első tíz között szerepelnek az Egyesült Államok eladási listáin. A Sigur Ros (izlandi nyelven: a győzelem rózsája) első amerikai albumának kiadásáért ádáz küzdelmet vívtak a kiadók. Végül az MCA Recordsé lett a kiadás és a forgalmazás joga. Az album, melynek címe Agaetis Byrjun, az együttes második albuma, 1999-ben készült, s Izlandon kerek egy esztendeig vezette a slágerlistákat. (Maga az együttes egyébként 1994-ben tűnt fel az Izland függetlenségének ötvenedik évfordulójára kiadott lemezzel.) A Sigur Ros mellett legalább öt izlandi együttes írt már alá fontos szerződéseket amerikai lemezkiadókkal.
Az izlandi popsztár, Björk volt az első a sorban, ám az igazi áttörést a viking muzsikusok számára a Sigur Ros hozta meg – mondta a Newsweek című amerikai magazinnak Leigh Lust, az amerikai Elektra Entertainment Group egyik „fejvadásza”. Vajon Izland ugyanazt a szerepet játssza majd a zenei életben, mint amivel a kilencvenes évek elején az amerikai Seattle városa dicsekedhetett? – teszik fel a kérdést a zenei világ ismerői. A választ persze majd a jövő adja meg. Mindenesetre a lemezipar vezetői türelmetlenül várják a Sigur Ros második albumának piacra dobását, s árgus szemekkel figyelik a Columbia Records legutóbbi izlandi felfedezettje, a Quarashi zenekar fogadtatását.
De vajon hogyan vált ez a kicsiny és elszigetelt ország – melynek alig háromszázezer lelkes a lakossága – a zenei tehetségek eldorádójává? Nyilván korábban is az volt, csak a világ nem tudott róla. Ám 1997-ben az egyik izlandi zenekar ügyvédje, menedzsere gondolt egyet, és ügyfelei alkotásait meghallgatandó, amerikai szakembereket hívott Reykjavíkba.
– Fogalmunk sem volt róla, hogy Izlandon ilyen tehetséges művészek élnek – emlékezik ma Harry Poloner, az EMI Music Publishing alelnöke. – Björköt ismertem, de arra nem számítottam, hogy szinte minden utcasarkon egy újabb Björkbe botlom.
Az izlandi muzsika eredetiségét eklekticizmusa adja. Nem európai, nem amerikai, de még csak nem is skandináv zene ez. „Izlandiságát” emeli ki mindenki. Vagyis különleges hangzásvilágát, a szokatlan dallamokat, a sajátos hangszerelést. Példa erre éppen a Sigur Ros. Muzsikája lüktető, egyes számai akár tíz percig is tartanak. A dalok többségét izlandi nyelven éneklik, néha pedig – ahogyan maguk a zenészek nevezik – „hoplandi”, vagyis afféle halandzsanyelven adják elő.
– Amikor elkezdtük feljátszani legutóbbi lemezünket, sokan azt mondták, ez nevetséges! – mondja Georg Holm, a Sigur Ros basszusgitárosa. – De szerintem arról van szó, hogy a szokványostól eltérő, túl bizarr muzsikát játszunk.
A lemezkiadók azt kérték a Sigur Rostól, hogy angolul adja elő nótáit. A zenekar azonban semmiféle kompromisszumra nem hajlandó; és ma, a sikerek csúcsán se mutatkozik engedékenynek. Ez az önállóság és függetlenség egyébként az izlandi emberek egyik legfőbb jellemzője. S mióta őseik, a norvég vikingek a IX. században először léptek e zord szépségű szigetre, makacsul ragaszkodnak is e jellemvonásuk megőrzéséhez. Kiváltképp a művészemberek. S ezen minden bizonnyal a lemezipar világóriásai sem tudnak változtatni.