Visszaúti prédikáció

Sebeők János
2002. 11. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minap keresett a testvérem. Hogy egyke vagyok amúgy? Sebaj. A Big Brotherből hívtak. Nem a Big Brotherbe, mert oda, ha jól tudom, csak harmincöt év alattiak mehetnek, mint annak idején a Fiatal Írók József Attila Körébe. Nem. Engem a Big Brotherből hívtak, avagy pontosítva: megkeresett a Big Brother on-line egy telefoninterjú erejéig. Mint profi bezárkózót. Szakembert.
Kérdés: Érez-e párhuzamot az egykori ketrecbe zárkózás és a Big Brother-szituáció között?
Válasz: Hogy érzek-e párhuzamot a ketrecbe zárkózás és a Big Brother-szituáció között? Aki keres, talál. Találni fog a kettő közt párhuzamot. Nyilván. Először is mindkét elvonulás, bezárkózás a nyilvánosság igényével történt. Hogy látva láthatóak legyünk. Egyfelől tehát mind én, mind pedig a big bratyisak a polgári életben megszokottnál kisebbre s abszurdabbra szűkítettük megunk körül a teret, másfelől a polgári életben megszokottnál sokkalta tágabbra. S az eredmény persze: közismertség. Párhuzam köztünk az is, hogy a civilizációból való átmeneti kivonulást szimbolikus eszközökkel valósítottuk meg. A BB-hősök folyamatosan alá vannak vetve különböző próbáknak, de nem cél egy robinsoni, tarzani, mauglizáló ősállapot szimulációja. Ez erős párhuzam, hisz jómagam is civilizált emberként vonultam a rácsok mögé s nem álősemberként. Öltözhettem volna stilizált bőrcuccokba, de nem, s levethettem volna – Fenyő Miki, figyelsz? – kedves szemüvegemet, ám akik még emlékeznek rá, tudják, mi fedett akkor ott engem túl a rácson: ing, nyakkendő, zakó. További párhuzam a két ügy között a beszélgetés. Miként a süllyedő Titanic vendégei vagy épp Catherine Anne Porter Bolondok Hajójának hősei, a big bratyósok is összezárva folyamatosan beszélgetnek, lelkiznek, s én is bezárkózva gondoskodtam beszélgetőpartnerekről, átmenő társakról, átmenő forgalomról. Hobótól Boglár Lajosig terjed az oda meginvitáltak sora. Ja, és Bayer Zsolt is „itt kezdte”… Nem rossz hely ez a ketrec. Eddig a párhuzamok. Alapvető különbség persze: az indíték. Bratyiéknál ez nyilván anyagi természetű, esetemben viszont a géngenocídium elleni tiltakozás volt.
Kérdés: Mi a nehezebb? Úgy megfigyelve lenni, hogy a megfigyelők látszanak, vagy úgy megfigyelve lenni, hogy a megfigyelők láthatatlanok?
Válasz: Isten szeme mindent lát, ne lopd el a léniát. Az üzletember számára eladó az egész világ. A hívő ember számára pedig be van kamerázva az egész világ. Gyerkőcként a szeren lógva odakiáltunk anyunak: ugye, figyelsz? A legtitkosabb napló is szemre vár, avagy: az utókor majd beszél doktor Bubóról. Mit ér közönség nélkül a meccs? Az UEFA-nál a megfigyelők elvonása: szankció. Közönségnek játszunk mindannyian. Másrészt az is igaz, hogy feszélyezőek a biztonsági kamerák. A bensőségesség ugyancsak valós igény. Olykor úgy akarunk megfigyelve lenni, hogy tudjuk. Máskor úgy akarunk megfigyelve lenni, hogy ne tudjuk, ismét máskor valójában egyedül akarunk maradni. De visszatérve a konkrét kérdésre: talán nehezebb úgy megfigyelve lenni, hogy az ember folyamatosan beleakad a saját sleppjébe, mint csak tudni, hogy nézik. Legalábbis addig, amíg a megfigyeltség nem vérre megy, hanem csak játék.
Kérdezz-felelek. A távozásnak hány hímes mezeje van? Hisz úgy mondják: a távozás hímes mezejére lépett. S kérdem én, ha létezik Kolumbusz tojása, létezik-e akkor Jézus tojása, mely nem törve is megáll a „saját lábán”? Amundsen az Antarktiszra ment, hegymászóink, Erőss Zsolt és Várkonyi László a Himalájába, de mindahányan avégett oda, ahová, hogy később a megérdemelt elismerés mellett a tűzhely melegéhez visszatérjenek. A Bounty kapitánya is reménykedett, hogy előbb-utóbb, de megtalálja majd egy hajó. A nagy túlélők a kényelem reményében kényelmetlenek magamaguknak. Ám lehet távozni a megszokottból az örök távollét igényével is. És ez a meredekebb. A papi hivatást választókra sokan épp ezért haragszanak. Mert elmegy közülünk, mintha meghalna. Közülünk a hivatás végleg eltávoztatja. Többé nem kaphatjuk vissza. Lemondani valamiről végleg: út. Vajon képesek leszünk-e olyan űrutazásra vállalkozni, amelyből nincs visszaút? Ember búcsút tud-e mondani végleg a Földnek? Amikor majd meghalunk… Hiába húz vissza a szívünk, ha egyszer megáll. Valamennyien búcsúra vagyunk beprogramozva.
Lenni vagy nem lenni? Menni vagy nem menni? Az út az élet terében éppoly Janus-arcú, mint maga az idő. Az idő egyrészt eljátssza, hogy periodikus, hogy circulus viciosus, hogy reggel, dél, délután és éjfél, hogy tavasz-nyár, ősz-tél, másrészt viszont az irreverzibilitás nyilát szúrja szívünkbe. A végzet és a folytonosság élményi szinten egyaránt az időtől van szerezve, időszerű. Hasonlóképp az út is kettős lényegű. Fej oldalát retúrjegy ékesíti, míg írás oldalát emigrációs útlevél árnyékolja be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.