Kiderült, Fenyő Miklós miért lépett meg pár perc után egy koncertfellépéséről

Fenyő Miklós pár éve vendégként lépett színpadra a Republic koncertjén, a fellépés azonban nem tartott sokáig – két szám előadása után az énekes sietve távozott. Hogy mi történt pontosan, azt Boros Csaba osztotta meg a nézőkkel a Duna Televízió egyik műsorában.

2025. 07. 10. 18:52
Fenyő Miklós csak két számot énekelt el a színpadon, majd sietve távozott.
Fenyő Miklós csak két számot énekelt el a színpadon, majd sietve távozott. Forrás: Fenyő Miklós Facebook-oldala
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy évekkel ezelőtti Republic-koncerten Fenyő Miklós volt a meglepetés sztárfellépő (zenészek között nem ritka az ilyesmi), aki azonban mindössze két dalt énekelt, majd sietve távozott – mint később kiderült, azért, hogy hazaérjen a Manchester United-meccs második félidejére. A villámfellépés történetét nemrég Boros Csaba, a Republic frontembere idézte fel a Duna TV Hogy volt?! című műsorában – olvasható az Index.hu-n.

A Republic zenekarnak az éjszaka közepén jutott eszébe felhívni Fenyő Miklóst. Fotó: Broadway Event

Fenyő Miklós nyolc perc után hazarohant

Boros elmondása szerint Cipő ((Bódi László) egy nyári hajnalon vetette fel az ötletet, hogy hívják fel Fenyő Miklóst, jöjjön el a másnapi budapesti koncertjükre. Bár már hajnali 2-3 óra volt, Fenyő Miklós felvette a telefont, és azonnal igent is mondott.

Másnap egy rövid próbát is tartottak egy kisvendéglőben, ahol azonban Fenyő közölte a pontos menetrendet: háromnegyed 6-kor érkezik, és 6 előtt 2 perccel már indul is haza. Az énekes meg is érkezett a megbeszéltek szerint, előadta a Ha itt lennél velem és a Csókkirály című dalt, majd sietve távozott.

– Mondtam neki: „Mikikém, nem maradsz?”. Mire ő: „Bolond vagy, kezdődik a United-meccs második félideje” – mesélte Boros. 

A rövid fellépés ezzel a kis háttörténettel vált csak igazán emlékezetessé, hiszen úgy tűnik, hogy Fenyő Miklós laza rock'n roll énekesként, a Manchester United egyik meccsének két félidejének szünetében vállalta be a fellépést

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.