Már épp indultam volna a Csárdafesztiválra, a Vörösmarty térre, mikor a szüleim hívtak, hogy kóstoljuk meg az idei országtortákat a Várkert bazár előtt. A cukormentes győztes (megalkotója Kovács Alfréd, a váci Édes Vonal cukrászda cukrásza) most nem annyira nyerte el a tetszésünket, a hagyományos országtorta (Balogh László és Kis Roland, a gyulai Kézműves Cukrászda cukrászmestereinek műve) viszont repeta után kiáltana, ha nem lenne annyira laktató a sok csokoládé. A szüleim csak állított dobostortának nevezik, amiben van igazság, de már csak a meggydarabok miatt sem fedi a teljes valóságot. A Magyar ízek utcájában bevásároltunk a Szent István-napi kenyérverseny győzteseiből is (az innovatív kategóriát a Varga Pékség mediterrán kenyere nyerte, amit megkóstolva az idegrendszerem zavartan kezdte keresni maga körül a tengert), és engedtünk pár háztáji bódé csábításának is: vadhúsok, büdös sajtok, házi csokoládék és lekvárok, kézműves sörök és pálinkák versenyeznek a látogatók kegyeiért. Idegenkedem a vásári hangulattól, de a Magyar ízek utcáján a tumultus ellenére is kulturáltan hömpölyög a tömeg, kellemes hangerővel szólnak a magyar dalok, és nem egy árus igazi mestere a kóstoltatásnak.

Mire valóban megérkeztem a Duna túlsó felén helyet kapó Csárdafesztiválra, már túlságosan is jóllaktam – meglehet, hogy a legtöbb ételnek rendesen megkérik az árát, de sok helyen az adagok is akkorák, hogy abból két-három ember is jóllakik –, így itt már csak a nyál futott össze a számban a méretes hurkák, pecsenyék, kemencés malachúsok láttán. Pedig mivel a Csárdafesztiválon a színpadon is egymást váltják a néptáncosok és népzenészek produkciói, itt jön csak meg igazán az ember kedve a magyar gasztronómiához, miközben Kovács Lázár séf napjában többször is bemutatta a kitelepült csárdákat és ínyencségeiket.

A tér másik oldalán kézműves bódék fogadják a nézelődőket, köztük olyan ritkaságokkal is, mint a fésű- vagy a sütipecsétkészítők. Az igazán izgalmas dolgok nyilván a várban történnek a Mesterségek ünnepén, ahol lehet szőni, hímezni, kosarat fonni és sok egyéb mást is ki lehet még próbálni, de egy-egy egyedi tárgyért elég idejönni (mi egy gyönyörű tűzzománc fülbevalóval gazdagodtunk). Ha valaki mégsem vásárolni, hanem csak kulturálódni jön a Vörösmarty térre, az sem kell hogy kényelmetlenül érezze magát, mivel a fák hűvös árnyékából is jól látható, élvezhető volt a színpadi műsor. Mi a Duna Táncműhely produkcióját kaptuk el teljes egészében, amiben a néptánc és a kortárs tánc elemei vegyülnek, de a legszórakoztatóbb része mégiscsak az volt, mikor a magyar legények boroshordókon táncoltak.