A méregdrága véres hurkától az ingyenes pattogatott kukoricáig – így telnek az idei Szent István-napok

Az államalapítás ünnepe már jóval augusztus 20. előtt elkezdődött, megnéztük, milyen a hangulat a Csárdafesztiválon, a Művészkertben, a Vigadó pianón és a Magyar ízek utcájában.

Fotó: Polyák Attila

A Duna Táncműhely előadása a Szent István-napi programok egyikén, a Csárdafesztiválon (Fotó: Havran Zoltán)

Nem sokkal arrébb a Vigadó téren merőben más hangulat uralkodott, egész nap bárzongorakoncerteket lehetett hallgatni borozgatás vagy pezsgőzés közben (de a merészebbeknek pálinkapultot is felállítottak). Ha a hagyományőrző programok zöme arra szolgál bizonyítékul, hogy a tradíció nem holmi megkövesedett, holt dolog, hanem friss, élő és szórakoztató valami, akkor nagyon hasonlót mutatott be a Vigadó piano is a jazz műfajával is. A színpadon többek között francia sanzonklasszikusok, magyar popslágerek, örökzöld filmzenék, bossa nova, swing és balkán jazz váltották egymást folyamatosan, és egy pillanatig sem lehetett azt érezni, hogy valami idejétmúlt vagy rétegműfajt hallgatna az ember.

A Millenárison felállított Művészkert már inkább az irodalom és a költészet (avagy a dalszöveg) terepe – ha eltekintünk a keddi beszélgetésektől, amik a magyar űrprogramról (Hunor), űrutazásról és a csillagászatról szóltak. Az esti szabadtéri filmvetítések viszont ennek szellemében lehettek kiválasztva, hétfőn egy irodalmi adaptáció (Ványa bácsi – Buborékkeringő), kedden pedig egy musical, a rekorddöntő Hogyan tudnék élni nélküled? került a vászonra. Annak ellenére, hogy a filmet már 900 ezren látták a decemberi bemutató óta, és hogy még ma is fut a mozikban, ezúttal is telt ház volt, sokan a kerítés mögött állva nézték végig – ők nem csak az ülőhelyekről, hanem az ajándék popcornról és limonádéról is lemaradtak, ami a szervezők részéről különösen kedves gesztusnak hat azután, hogy a többi helyszínre inkább a vásári hangulat a jellemző.

A Művészkertben gyülekezik a közönség az esti filmvetítés előtt (Forrás: Művészkert Facebook-oldal)

Bármilyen hihetetlen, de a Hogyan tudnék élni nélküled?-ről eddig csak a rekordjai kapcsán írtam, most láttam először a filmet, ami alkalmas apropót szolgáltat egy rövid kritikára is: ha musicalként nem is mindig működik teljesen a Demjén Ferenc slágereire felhúzott történet, hagyományos romantikus komédiaként hibátlanul teljesít, könnyed és szórakoztató nyári film, egyszerű, de nagyon szerethető típuskarakterekkel, amely bár univerzális forgatókönyvírói szabályok mentén működik, a dalok és a balatoni miliő miatt (ami meglepő, de jóleső módon alig-alig változott a 90-es évek óta) mégis van egy jó értelemben véve nagyon magyaros hangulata, ami miatt az augusztus 20-i programok közé is remekül illik.