Czakó Julianna meggyőzően alakítja a szenteskedő naivát és a csábos végzet asszonyát (Lénában ötvöződik mindkét véglet), de az igazi jutalomjáték Szabó Győzőnek jut. A Doki is a kettősségek embere: látszólag megbékélt a világgal – és így egyedüliként nem mutogat folyton másokra –, de eközben a leginkább megtört karakter is, Szabó Győző pedig elemi erővel kelti életre.
Az eredeti Ványa bácsi nem kiált a szélesvászon után, de a képernyőn van helye, már csak azért is, mert lehozza Csehovot a magaskultúra páholyából a nappalinkba.
A Buborékkeringőt Fazakas Péter rendezte, aki tavaly a Ma este gyilkolunkkal bizonyította, hogy egy egyhelyszínes történet is lehet látványos és mozgalmas, a forgatókönyvet pedig Somogyi György és Kun-Béres Anikó írták, akik korábban a Kék róka című Herczeg Ferenc-színdarabból varázsoltak fergeteges sodrású tévéfilmet.
Mindezek ellenére a Buborékkeringő kifejezetten hű maradt Csehov hosszú monológjaihoz. Nem színpadias, de nem titkolja, hogy a színházból jött. A képek a világ kitágítása vagy a belső világ elmélyítése helyett inkább a hangulatfestést szolgálják, amihez rengeteget tesz hozzá Asher Goldschmidt (Fehér Isten, A játszma) egyszerre bohókás és nyugodt filmzenéje is, ami ha kell, hirtelen feszültté is tud válni.
A televízió és a mozi közötti alapvető különbség, hogy előbbi többet ad a vizualitásra, és sokkal kevesebbet hagy a verbalitásnak, és bár a határ ma már a streaming hatására elmosódott (a Netflixen havonta mutatnak be moziba illő látványfilmeket), ez olyan alapvető különbség, aminek nincs ugyan előjele, de a Buborékkeringő a lehető legjobb helyen van a televízióban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!