A Thália Színház alig két évvel ezelőtt állította színpadra Csehov 1987-ben bemutatott színdarabját Hamvas Kornél új, modernizált fordításában, és a klasszikus darab címe is ennek megfelelően módosult Ványa bácsiról a szlengesebb Ványa bára. A darab azóta is telt házzal fut, és egyre többen csodálkoznak rá, hogy a XIX. századi orosz viszonyok ma is milyen relevánsak. Pedig a klasszikusoktól nem annyira idegen, hogy örök érvényűek, a Ványa bácsi azonban nemcsak a szerelem–hűség–árulás örök táncát járó érzelmek háromszögében játszódik, hanem konkrét társadalmi viszonylatban is. A város–vidék szembenállás átszűrődik e mindenkinek kellemetlen, hosszúra nyúlt nyári látogatásnak a történetében.
Szabó Győző a Buborékkeringő legnagyobb meglepetése
Az MTVA és a Megafilm ma estére, a magyar kultúra napjára időzítette a színdarabból készült tévéfilm bemutatását, az alkotás este 21 órától lesz látható a Dunán. A Ványa bából ismét Ványa bácsi lett, kiegészülve a Buborékkeringő alcímmel, amit a történet ismerete nélkül talán kihívás megfejteni, de sokkal jobban illik a modern feldolgozáshoz, mint bármilyen bácsis cím.
A filmváltozat érdekessége, hogy ugyanaz a színészgárda kelti életre a szereplőket, akik a színházban is, és ez az összeszokottság meglátszik a képernyőn.
Ványa bácsi szerepében Görög László, az ellenszenves pesti rokon, Jakab szerepében Szervét Tibor játszik, a filozofikus elragadtatásokra hajlamos doktort Szabó Győző, az állóvizet felkavaró Lénát és Szonját pedig Czakó Julianna és Martos Hanga alakítja, míg a kisebb szerepekben Molnár Piroskát, Csarnóy Zsuzsát és Bede-Fazekas Szabolcsot is láthatjuk. A színészek nem változtak, de a nevük igen, ugyanis a film a rendszerváltás utáni Magyarország idejére helyezi a cselekményt.
Az alkotók mégsem fürdőznek a nosztalgiában, leginkább egy választási plakát, a ruhák és az okostelefonok hiánya jelzi, hogy az 1990-es években járunk, és a fő ok, amiért nem a jelenben játszódik, pontosan ez utóbbihoz köthető: a Csehov-darabnak fontos eleme, hogy a szereplők a külvilágtól elzártan gabalyodnak egymásba.
Czakó Julianna meggyőzően alakítja a szenteskedő naivát és a csábos végzet asszonyát (Lénában ötvöződik mindkét véglet), de az igazi jutalomjáték Szabó Győzőnek jut. A Doki is a kettősségek embere: látszólag megbékélt a világgal – és így egyedüliként nem mutogat folyton másokra –, de eközben a leginkább megtört karakter is, Szabó Győző pedig elemi erővel kelti életre.
Az eredeti Ványa bácsi nem kiált a szélesvászon után, de a képernyőn van helye, már csak azért is, mert lehozza Csehovot a magaskultúra páholyából a nappalinkba.
A Buborékkeringőt Fazakas Péter rendezte, aki tavaly a Ma este gyilkolunkkal bizonyította, hogy egy egyhelyszínes történet is lehet látványos és mozgalmas, a forgatókönyvet pedig Somogyi György és Kun-Béres Anikó írták, akik korábban a Kék róka című Herczeg Ferenc-színdarabból varázsoltak fergeteges sodrású tévéfilmet.
Mindezek ellenére a Buborékkeringő kifejezetten hű maradt Csehov hosszú monológjaihoz. Nem színpadias, de nem titkolja, hogy a színházból jött. A képek a világ kitágítása vagy a belső világ elmélyítése helyett inkább a hangulatfestést szolgálják, amihez rengeteget tesz hozzá Asher Goldschmidt (Fehér Isten, A játszma) egyszerre bohókás és nyugodt filmzenéje is, ami ha kell, hirtelen feszültté is tud válni.
A televízió és a mozi közötti alapvető különbség, hogy előbbi többet ad a vizualitásra, és sokkal kevesebbet hagy a verbalitásnak, és bár a határ ma már a streaming hatására elmosódott (a Netflixen havonta mutatnak be moziba illő látványfilmeket), ez olyan alapvető különbség, aminek nincs ugyan előjele, de a Buborékkeringő a lehető legjobb helyen van a televízióban.
