Hogy talál ki ilyet! Iparos embernél cipőt levenni? – zsörtölődik velem Tóth Imre, Tiszaszőlős megválasztott polgármestere, aki egy hónap alatt mindent átgondolt, és visszaadta mandátumát, azaz a politikai hatalom helyett az asztalosszerszámokat választotta. Ha nem, nem. Szemerkél az eső, latyakos az idő, ezért udvariasságból erősen dörzsölöm sáros cipőm talpát a mozaikkőre helyezett lábtörlőkön. A szobában Tóth Imre, hogy mindenki megértse, miért nem akar polgármester lenni, beszélni kezd a régmúltról: nagyapáról, tanoncvilágról, kisiparról, s látni rajta, az őszes hajú férfi a hivatal helyett a kisiparosi fogadóban és a forgácsillatú műhelyben érzi jól magát.
– Imádtam a nagypapámat, aki bár asztalosnak tanult, a gyakori verések miatt elszökött a mesterétől. Gyermekként hallgattam, ahogy beszélt a faillatú világról, a meg nem valósult álmáról. Természetes, hogy vonzott ez a világ, s mindig asztalos akartam lenni.
Tóth Imre Jászapátiban volt tanuló az ipari iskolában, ahol a legjobb eredménynyel végzett. Erről a településről és Jászjákóhalmáról azt mondják, hogy az asztalosok hazája. Már tanulóként egyedi bútorokat gyártott, később is az aprólékos, kézügyességet igénylő munkákat szerette igazán. Tiszafüredre költöztek a szülei, s ő ment velük. A katonaság után sokáig nem talált megfelelő munkát, majd karbantartóként helyezkedett el egy állami gazdaságnál. Megtanult üveget vágni, ajtót-ablakot üvegezni, majd ajtókereteket készíteni. Később motorral járt a húsz kilométerre lévő Bánhalmára, az Erzsébet-majorba, ahol komoly tanműhelyes faipari üzem működött. Bevallása szerint onnan a mai napig se jött volna el, ha ott lakott volna. Újabb munkahelyén, a tiszafüredi gépállomáson ablakokat gyártottak a Zöldértnek. Hiába mondogatták a vezetésnek, hogy rendszeresen vizes a faanyag, nincs előkészítve, nem hallgattak rájuk. Ezért volt sok a reklamáció: gyakran a gépállomásra visszaküldött „első osztályú” ablakokat csak negyedosztályúra minősítve, töredék áron tudták értékesíteni. Tóth Imre közben megházasodott, gyermeke született, és mint minden családapa, biztos megélhetést akart garantálni az övéinek, ezért engedélyt kért másodállás vállalásához, amelyet arra hivatkozva, hogy még nem dolgozik két éve a társulásnál, nem adtak meg neki. – Kértem egy kilépőt, megbeszéltem a családommal a történteket, majd megírtuk a felmondást. Amikor átnyújtottam a papírost, azt mondták, hogy mégis vállalhatok másodállást, de már nem volt visszaút. Megfontolt típus vagyok, s ha megérleltem a döntésemet, már nem változtatok rajta – szögezi le. Kisiparos lett, de soha nem bánta meg. Tele volt megrendelésekkel. A hetvenes években a Tiszafüredhez tartozó Tiszaszőlősön évente 15-17 ház épült, kellett a szakemberkéz az ajtók-ablakok készítéséhez.
– Nem volt se szombatom, se vasárnapom. Ha péntek este odajött hozzám egy építtető, mondván, hogy szombat estére ajtó kell neki, akkor nekiláttam. Nem mondhattam, hogy hétvége van, mert akkor sarkon fordult volna, s ment volna a Tüzép-telepre. Emlékszem rá, hogy a Tüzépnél 820 forint volt egy ajtó, míg én 700-760-ért készítettem egyet – teszi hozzá.
Amikor az építkezési láz alábbhagyott, akkor kezdett hódítani a televíziózás, ezért később tévéasztalokat gyártott, majd évek múlva, 1977–78-ban üvegező-képkeretezői boltot nyitott Tiszafüreden. Egyszer egy szolnoki kereskedelmi szövetkezet vezetője arra járt, hosszasan nézte a kirakatot, majd levélben kérte, hogy küldjön mintadarabokat neki. – Három levelükre nem válaszoltam, aztán végül személyesen is felkerestek. Nem is sejtettem, hogy milyen üzleti lehetőség rejlik a kapcsolatban. Átlagos minőségű mintadarabokat juttattam el hozzájuk, mondván, nem akarok zsákbamacskát árulni. Szerződést kötöttünk, beindult a termelés. Virágtartó állványokat gyártottam a Skálának, az Ezermester-láncolatnak és az iparcikkáruháznak. Közben saját gyártású gépeket állítottam üzembe, elértük, hogy nálunk ne legyen hulladék: a kisméretű fadarabokból pipalécet és apácarácsot gyártottunk.
Az idők folyamán negyven tanuló került ki Tóth Imre kezei alól, és büszke arra, hogy mind megállta a helyét. Hozzászokott a megrendelések pontos teljesítéséhez, ez neki mindig alapelv volt.
– Egy iparos nem zárhatja be a műhelyét, s nemigen mehet üdülni sem – vallja. A nyolcvanas években tizenkét napos útra fizette be a családot, de a Szovjetunióba induló buszról ő az utolsó percben mégis leszállt. Ez megismétlődött évek múlva egy törökországi út előtt is, akkor mást küldött el üdülni maga helyett. – A kisiparost felkereső ügyfelet nem fogadhatja olyan tábla, hogy szabadságra mentem – mondja, mintha ez mindenkinek természetes lenne.
Ülünk a tiszaszőlősi iparos fogadószobájában, az iparos ember felesége csendben hallgatja férje visszaemlékezéseit. Aztán amikor oldottá válik a beszélgetés, egyszer csak megszólal: „Mostanában gépekkel álmodik…” Való igaz, Tóth Imre nappal a MÉH-telepeket járja, és nem hagyja, hogy a leselejtezett faipari gépeket beolvasszák, műhelyében sorakoznak az utókornak megmentett monstrumok.
– Hogyan kezdődött a politizálás, miért lett polgármester, s miért adta vissza a megbízatást? – kérdezem.
– Jól ismertem az itt élők gondjait, így 1990-től 1998-ig a Tiszafüredhez tartozó településrészt képviseltem az önkormányzatban, és ekkor tudtam meg – szól egy fontos tapasztalatáról –, hogy egyes emberek milyen kevés pénzből élnek.
– Az idén eszem ágában sem volt polgármesternek lenni, hogy a 25 év után önállósult kistelepülés első elöljárója legyek, de a határidő előtt 24 órával rábeszéltek arra, jelöltessem magam… Néhány nappal előtte volt a fiam esküvője, úgyhogy ha nagyon akartam volna polgármester lenni, rábeszélhettem volna a násznépet: adják ide nekem a kopogtatócéduláikat. De nem tettem, mert nem foglalkoztatott a gondolat. Aztán mégis igent mondtam, és megválasztottak…
Tóth Imre harmadik polgármesteri munkanapján derült ki, hogy egyéni vállalkozóként nem töltheti be a településvezetői posztot. Mivel 23 éves kora óta önálló asztalos kisiparosként dolgozik, egyéni vállalkozói kisiparosi státusán 56 évesen már nem akar változtatni. Új vezetője a hat hónap múlva esedékes időközi választáson lesz a településnek.
Tóth Imre beszélgetésünk alatt többször kijelentette, hogy ő kisiparos, és nem mester, úgy véli, hogy a polgármester kifejezéssel is nehezen barátkozott volna össze. Ráadásul míg kisiparossá válni kell, polgármester bárki lehet. Elmentünk a műhelyébe is. Macskák nyújtózkodtak a fűtött helyiségben az illatos nyersgerendák között. Forgácsot láttunk, de selejtet és hulladékot nem, mert abból építőkockát abriktoltak a dolgozók a helyi óvoda gyermekeinek.
Ukrajna új frontot nyit az ellenséges országokkal szemben
