A gyógyító erejű híd

Esztergom kétszeresen szenvedte meg a XX. század nagy magyar traumáit: Trianont és a kommunizmust – vallja Meggyes Tamás, Esztergom újraválasztott polgármestere. Trianon után egy kisrégió – Esztergom vármegye – központjából a perifériára szorult a város, a határ elszakította a vármegye kétharmad részét, széttépve a Felvidékkel való természetes gazdasági, kulturális és nem utolsósorban a vallási kötelékeket. A kommunizmus aztán bevégezte, ami Trianonban elkezdődött: a város, mint a sötét klerikális reakció fellegvára, üldözött település lett. Elmaradtak a fejlesztések, de ez minden döntésben tudatosan benne volt.
– Olyannyira mélyről jövő volt a pártvezetés ellenszenve, hogy az ötvenes években még a város ősi nevét is meg akarták változtatni. Erről párthatározat is született, és tényleg nem sokon múlott, hogy nem Dózsafalva lett Esztergomból. Nyilván Bakócz Tamás esztergomi érsek személyére és a történetben játszott szerepére tekintettel választották az új nevet, de a történelmi bosszún kívül ebben valószínűleg az is benne volt, hogy a Magyar Sionból végleg elfelejtett „vidéket” csináljanak – eleveníti fel a múltat, amin ma már – mint mondja – hála istennek, csak mosolyog az ember. De akkoriban a városra nehezedő rettenetes nyomás megtette a magáét. Ahogy a polgármester fogalmaz, Esztergom „nagyon nehéz” város lett, ahol mindenért meg kell küzdeni.
– Esztergom duplán fontos helyszíne a magyar történelemnek: egyszerre a magyar államiság és a magyar kereszténység bölcsője. Az erre való emlékezés ilyentájt különösen időszerű, hiszen karácsony és az új év első napjai között itt koronázták királlyá 1002 évvel ezelőtt Szent Istvánt: a történészek közül sokan újév napjára teszik az eseményt. Bárhol jártam Magyarországon, mindenütt nagy szeretet tapasztaltam a város iránt. Azt, hogy az emberek tisztában vannak Esztergom jelentőségével, egy néhány éve publikált közvélemény-kutatás is mutatja: a tíz legfontosabb magyar város közül a hatodik helyet nyertük el, és ez kitüntető, hiszen a lélekszám tekintetében harmincezer lakónkkal csak a harmincnegyedikek vagyunk – magyarázza, hozzátéve azt is: ez nemcsak nagy dicsőség, de nagy felelősség is, és voltak olyan idők, amikor a magas mércének nem sikerült megfelelni.
– Az ezeréves büszkeség és a százéves rosszkedv lelki szempontból nagyon szerencsétlen egyveleget alkotott Esztergomban. A rosszkedv igen nehezen oldódott, közrejátszott ebben az is, hogy a város a gyönge vezetéssel, és a lanyha közélet miatt nem igazán tudott élni a rendszerváltozás adta lehetőségekkel. Talán még mélyebbre süllyedt 1999-re, mint ahol a kommunizmus alatt volt. De az utóbbi két-három évben már érezhetővé váltak a megerősödés és a talpra állás jelei. Különös szerencsének tartom, hogy az én városvezetői munkám is erre az időszakra esett… – fejtegeti a fiatal polgármester. A lelki gyógyulást szerinte a millennium és a Mária Valéria híd felépítése indította el. A Szent Korona látogatása, az ünnepi események orvosolták a több évtizedes megalázottságot, felmutatva ismét Esztergom történelmi súlyát, spirituális erejét. Talán egy kicsit túl büszkén, de azt mondtuk: mi vagyunk a magyar millennium fővárosa. A híd pedig a perifériáról való kitörés lehetőségét hozta el, végre egybeforrasztva a Trianonban széttépett régiót.
– Orbán Viktor miniszterelnök már 1998-ban ígéretet tett arra, hogy megépül a híd. Nagyon örültünk, különösen annak tudatában, hogy ha véletlenül a Horn-kormány Bős–Nagymaros víziója valósul meg – ami katasztrofális lett volna Esztergom számára – az emelt vízszint miatt örökre búcsút mondhattunk volna Duna-partnak. Mi tudtuk, hogy felépül a Mária Valéria híd, de a helyiek nem hitték el, egészen addig, amíg meg nem kezdődtek a munkák. Attól kezdve fantasztikus hangulat volt a városban. Egyre többen és többen figyelték, hogyan kerül helyére az első, majd a második és az utolsó hídelem is. Az emberek nevettek, sírtak… Hogy teljesen begyógyuljanak a trianoni sebek – legalább is ezen a tájon –, a hídhoz már csak az EU-csatlakozás hiányzik, akár minden hátrányával együtt – mondja egy kis iróniával a hangjában Meggyes Tamás.
Íróasztalán a világháborúban megsemmisített híd egy régi, rozsdás csavarja emlékeztet az elmúlt időkre. Átlátszó műanyag kockába foglalták, mintha még mindig a víz alatt lenne. Rajta a felirat: Esztergom–Sturovo – azaz Párkány – és a dátum, 2001. – A környékbeli felvidéki magyarlakta falvak, de a vegyes lakosságúak is, elsősorban Esztergomhoz kapcsolódnak, mi vagyunk a legközelebbi központ, mind kulturális, mind vallási szempontból. De nemcsak templomba, iskolába járnak át Szlovákiából, hanem a kórházba is, és persze dolgozni. A kompra nem lehetett alapozni, hiszen például jégzajlás idején nem közlekedett, most már menetrendszerű buszjáratok indulnak a túlpartról. A híddal feloldódott egy csomó gátlás és félelem, és ez megváltoztatta az együttélés viszonyait, lassan oldódnak a nyelvi korlátok is: nemzetiségre való tekintet nélkül egyre többen beszélnek magyarul, és ez nagyon sokat jelent – magyarázza.
Szerinte a város lelki gyógyulásának jele az is, hogy még 1998-ban az önkormányzati választásokon a politikai megosztottság miatt elődje mindössze 1700 szavazattal lett polgármester – ez az országban a legalacsonyabb százalékos arány volt – az időközi választásokon 2000-ben ő már 3500 szavazattal nyert, idén pedig több mint 6500-zal, úgy, hogy a részvételi arány és a politikai összefogásra való hajlandóság is folyamatosan nőtt.
– A szavazatok duplázódása a választói közöny visszaszorulását jelzi, függetlenül attól, hogy ki nyert. És arról szól, hogy Esztergom kezd talpra állni, kezd bizakodni, már képes egy program mellé hittel felsorakozni. Ez az igazi jelentősége a számoknak… – szögezi le, rámutatva: nem csak lélekkel él az ember, és ahhoz, hogy Esztergom visszanyerje Trianon előtti régióközponti szerepét, be kell hozni az évtizedes infrastrukturális lemaradást.
A hídhoz elkerülő út épül az egyre növekvő átmenő forgalom miatt, ezzel megszűnik a római korból örökölt egytengelyes közlekedési rendszer, ami egyébként is terhessé vált a város számára. A közlekedési gondok ezzel még korántsem oldódnak meg, hiszen Esztergomot a fővárossal öszszekötő út legendásan a legforgalmasabb az egész országban. Jó hír, hogy a Széchenyi-tervnek köszönhetően jövőre kétmilliárdos beruházással termálfürdő-komplexum épül a városban, amivel hosszabb időre is szeretnék itt marasztalni a történelmi, vallási látványosságok kedvéért ide utazó turistákat. Az esztergomi kórház konszolidációját már iskolapéldaként tanítják. A Suzuki autógyár pedig jövőre megduplázza a termelését, ez nemcsak a helyieknek, hanem a túlpartiaknak is biztos munkalehetőséget kínál: a híd jóvoltából már elsősorban rájuk számít a cég.
– Bár a körzet szocialista országgyűlési képviselői az utóbbi időben minden Esztergomot érintő fejlesztési programra nemmel szavaztak, reméljük, ez csak átmeneti zavar, és Esztergom már soha többé nem lehet „bűnös város” a politikai hatalom szemében: bízunk benne, hogy azok az idők végleg elmúltak. Nagy bánatunk, hogy a katolikus egyetem nem Esztergomba, hanem végül Piliscsabára költözött, noha itt a Várhegyen minden infrastrukturális lehetőség adott volt. Ezen már nem változtathatunk, de feltett szándékunk, hogy az egyházzal együttműködve oktatási intézményekkel népesítjük be ezt a patinás helyet. Kis híja volt, hogy nem sikerült a budapesti gazdasági főiskola egy karát januártól elindítani: Magyar Bálint oktatási miniszter az eredményhirdetés előtt két héttel lefújta az építkezésre kiírt közbeszerzési eljárást, így dugába dőlt az egész… De bízunk abban, hogy sikerül „visszafordítani” ezt a történetet, hiszen főiskolának, az egyháznak és a városnak közös az akarata az ügyben, és az állami akarat sem lehet más, mint a felsőoktatás bővítése… – mondja a polgármester. – Milyen volt a karácsony Esztergomban, a magyar katolicizmus fővárosában? – kérdezem.
– Az egyháznak fontos Esztergom, és a városnak fontos az egyház: kisugárzó ereje itt talán erősebb, az éjféli misére még a fővárosból is elzarándokolnak a hívek a bazilikába, és így volt ez már a rendszerváltozás előtt is. Az ünnep gyönyörű és felemelő, de gondolom, így van ez máshol is…