Az orosz focit sok botrány rázta már meg, de az, ami most történt, minden képzeletet felülmúl. A Torpedo Moszkva csapatát nem engedik elindulni az első osztályban, a klubot azonnali hatállyal kizárták a legmagasabb osztályú küzdelemsorozatból.

Fotó: MIKE KIREEV/NurPhoto
A csalás vagy te, Torpedo Moszkva
A kizárás mellett az Orosz Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága még odasózott egy nagyot: ötmillió rubeles pénzbüntetéssel sújtotta a klubot.
A klub vezérigazgatója, Valerij Skorodumov 10 éves, Leonyid Szoboljev tulajdonos pedig 5 éves eltiltást kapott. Nem sokkal később a rendőrség elfogta őket és letartóztatta a két csalót.
De mi történt valójában? A két sportvezetőt azzal gyanúsították meg, hogy megpróbáltak megvesztegetni két játékvezetőt. Az egyik kiszemelt bíró Makszim Perezva volt, aki az elmúlt idényben három meccset is vezetett a Torpedónak. Ebből a három hazai mérkőzésből kettő döntetlenre végződött, csak a Jaroszlavl elleni összecsapást tudta megnyerni a Torpedo.
Kiderült, hogy a két letartóztatott sportvezető összesen egymillió rubellel akarta megvesztegetni a bírót. Az volt a kérés, hogy az ellenfelektől mindenképpen állítson ki valakit, illetve minden körülmények között biztosítsa a Torpedo sikerét. Csak arra nem gondoltak, hogy a bíró azonnal bejelenti mindezt a szövetségnél. Ám nem mindenki volt ilyen becsületes.
Egy másik játékvezető, Bogdan Golovko úgy gondolta, jó ötlet lesz elfogadni a vesztegetési pénzt.
Ennek megfelelően ügyködött azon az összecsapáson, amelyen a Torpedo és a Kamaz csapata játszott. A Torpedónak egy döntetlen is elég lett volna a feljutáshoz, s mit ad Isten, a meccs végeredménye 1-1 lett. Ráadásul úgy, hogy Golovko bíró nem adott meg két tizenegyest a Kamaz csapatának, majd, hogy minden biztos legyen, még egy piros lapot is felmutatott a Kamaz egyik játékosának.
Most tehát kiderült, hogy a Torpedo Moszkva csalással jutott fel az élvonalba. De ott már nem indulhat. Kivágták őket, mint a pinty.